A Bors fantasztikus elemző cikkben taglalja, befuthat-e a Vittula kocsmában fellépett punkzenekar.

A múlt szombaton rendezett Punkfarsangon több zenekar is fellépett a nappali méretű Kertész utcai kocsmában, többek között egy Simicska és a Gecik nevű alkalmi formáció is, amelyről a Bors úgy gondolta, megérhet egy cikket, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan egyszeri poénról van szó.

Advertisement

Még magát Réz Andrást is megkérdezték, van-e esélye a zenekarnak a befutásra, jelentsen ez bármit is, az esztéta pedig szerencsére nem fogta vissza magát, jól megmondta a magáét:

Aligha – ad kiábrándító és egyértelmű választ Réz András esztéta. – Ez a név a múlt héten még aktuális és jó poén volt, de ezen a héten már a „Villantás az Oscar-gálán" lenyomta, a jövő héten pedig jön egy VV-hősről szóló híradás. Persze egy elsőre ostobának tűnő névvel is be lehet futni. Például ki gondolta volna, hogy olyan név, mint az „ólom léghajó" beválhat? Pedig a Led Zeppelinnek sikerült.

Igaz, maga a zenekar sem tett a Bors kedvére, a tagok ugyanis nem akartak nyilatkozni, hiszen nem is nagyon lett volna miről, de ez így tökéletes, ahogy van.

Advertisement