Rájöttem Norbi titkára!

Miért kapós a szemét? Miért vesznek meg az emberek egy olyan nyilvánvalóan rettenetes dolgot, mint egy fekete, kistányér méretű, átlátszó trutymóval leöntött, pizzának nevezett szivacskorong, 1700 forintért?

Amióta pénteken a szerkesztőség bátor tagjaival leteszteltük Schobert mester új találmányát, az állítólag egészséges gyorséttermi kaját, nem tudok lenyugodni. (A gyomorom meg a beleim, azok hála a jó istennek egy fél nap után lenyugodtak, miután hosszú órákon át olyan rémisztően mozgolódtak, mintha a hasamba petézett volna egy Idegen, és már forgolódna a kis Arctámadó.)

A felháborodáson meg az undoron rég túl vagyok, eljött a szolidaritás és az értelmezés ideje. Hogy lehet ilyen rossz dolgot árulni egyáltalán, és főleg miért veszi ezt meg akárki? Sőt nemhogy akárki, hanem láthatólag rengeteg ember? El lehet intézni persze az egészet egy mindentudó "hát ja, az emberek minden szemetet megesznek" legyintéssel, de ez nem válasz, főleg, ha valaha tartottál a kezedben Norbi-burgert. Mert ez ijesztőbb a szokásos szemétnél, viszont pont kétszer olyan drága.

A nagy gondolkodásban arra jutottam, hogy a válasz Magyarország több évtizedes lemaradása a bioétkezésben, és Schobert zsenialitása, amivel felismerte, hogy hol lehet ezen nagyon sok pénzt keresni.

A biokultúra, vagyis hogy lehetséges egészségesen meg vegyszermentesen táplálkozni, a rendszerváltás után a semmiből zuhant Magyarországra, minden gyakorlati vagy kulturális előzmény nélkül, kábé annyira gyökértelenül, mint a Valentin-nap. Mivel nem volt kultúrája és előzménye, hozzánk eleve gyakran a biotermékek legalja került, ráadásul rettentő drágán. A legfurcsább az volt, hogy az egészséges cuccokat nem azzal marketingolták, hogy sokkal finomabbak a nem bióknál, hanem azzal a fenyegető üzenettel, hogy ha ilyet eszel, esetleg nem halsz meg olyan korán. Ezek miatt hamar kialakult az a kép, hogy az egészséges étkezés az egészségtudatos kaliforniai sznobok magyar majomolóinak a hobbija.

Az természetes volt, hogy az elején a biocuccok irtó drágák voltak. Az már egyáltalán nem olyan magátó értetődő, hogy ma is azok. Miközben mondjuk Ausztriában a legputribb szupermarketnek is alapvető része a bioszekció, ahol a remek minőségű és egészséges alapanyagok kaphatók pár százalékkal a tömegtermékek ára fölött – gyakran abszolút értékben is olcsóbban, mint Magyarországon! –, nálunk még mindig sokkal drágább, ami egészséges.

Norbi azt ismerte föl zseniálisan, hogy ha egyszer a magyar emberek tömegei irigykednek az egészségesen táplálkozókra, miközben mélyen gyökerező meggyőződésük, hogy az igazán egészséges étel az rossz, akkor adjunk nekik rossz ízű dolgokat olcsóbban, mint a nagyon drága bioboltok, de sokkal-sokkal drágábban, mint amennyibe kerülnek. A vevők úgy érzik, hogy mindent megtettek az egészségükért, Norbi meg a szokásos többszörösére rúgó árrést tehet zsebre, vagyis mindenki bolog, lehet hazamenni öklendezni.

Norbi sikerének a titka – a nagyszerű alapötleten túl – mindössze annyi, hogy a kuncsaftjainak a nagy része az esetleges nyugat-európai útjain sem szokott magának főzni, alapanyagokat venni, így fingja sincs arról, hogy az egészséges étel nem feltétlenül sokkal drágább, viszont alapesetben irtó finom.

Úristen, mi lesz itt, ha erre rájönnek! De ennek egyelőre nyoma sincs, így én csak a partvonalról álmélkodom, hogy mit meg nem hajlandók enni az emberek.