A tegnap volt tulajdonképpen a Magyar Sziget a Hajógyárin. Két nagyszínpadon tolta egyszerre két magyar banda, de egyik sem volt odavaló. Viszont a közönségben felfedeztem a félmeztelen Pély Barnabást, bájos nejével. Természetesen velem volt a mindent vivő Galaxy Minim is, hogy remek képeket készítsek a Drága Cink-olvasóknak!

A Világzenein a Muzsikás játszott, akiket ugye nagyon szeretek. Épp olyan volt, mint minden Szigeten, tarka mezőn jobbára ücsörgő emberek, amit ezúttal egy bájos fürtös kislánnyal játszadozó hippi Szabózé tett még színesebbé.

Időnként tánc is kialakult volna, vagy ugrabugra vagy valami fesztiválfíling, de akkor gyorsan beraktak egy háromperces idegesítő Balanescu improvizációt vagy egy Bartókot zongorázó Jandó Jenőt, esetleg egy perceken át acapella éneklő erdélyi nénit. A türelmesebbek ilyenkor unott pofával várakoztak, a közepesen türelmetlenek elmentek fröccsért, a többiek meg otthagyták az egészet a francba.

Advertisement

Nem tudom, hogy jó-e ez a módszer, amivel évek óta kinn vannak a Szigeten. Egyfelől szép dolog, hogy nem adják alább és ragaszkodnak mondjuk Bartókhoz és megmutatják annak a pár embernek, aki esetleg nem ismeri és épp fogékony hangulatban van, hogy az Allegro Barbaro milyen klassz.

Másfelől ha csak a nagyszínpadra termett számokkal állnának ki - a jól énekelhető slágerekkel, legényesekkel, dobos-gitáros máramarosi tánccal, Batyuék kemény csapásaival vagy is egyszerűen azt adnák élőben, amit a fénykorukban készült lemezeiken is -, akkor ők lennének a magyar Dubliners vagy a Pogues (ha már a frontemberüktől meg kellett válni a csúcson).

Persze a fene se tudja jó lenne-e.

Mi is átbattyogtunk belenézni az idei Quimbyre. A tavalyi Quimby az Ákos volt. Számomra mindkét produkció hihetetlenül túlértékelt, és tulajdonképpen nagyon hasonló. Nagyon profi zenészek raknak össze nagyon profi zenei alapokat, amikből aztán úgy készülnek számok, hogy - kevés és tényleg üdítő kivételtől eltekintve - kimarad belőlük a dal. Az ének.

Advertisement

Persze ettől még lehetne jó az egész, csak Ákost és a Quimbyt is a mély értelmű szövegei miatt szokás szeretni, közben meg egyáltalán nem azok. Elég sejtelmesen vannak egymás mellé rakva szavak, mondatok ahhoz, hogy úgy tűnjenek, mintha szólnának valamiről, amit nem értünk. Közben meg ugye. Bezzeg egy Lovasi! Bezzeg egy Bereményi!

Na szóval ilyen előítéletekkel érkeztem a Nagyszínpadhoz, ahol viszont nagy meglepetésemre és savanyú pofájú károgásom ellenére remek bulit toltak! Profin összerakott számlista mindenféle sallang nélkül, több angol dallal (angolul pedig ugye minden szöveg menő). Simán elmentek volna a nemzetközi fellépők közé is, akár egy másik nagy fesztiválon is.

A koncert fényét ráadásul konfettieső emelte a végén, nem beszélve a félmeztelenül zenét hallgató Pély Barnáról és mellette a nem félmeztelen bájos Dorinájáról. Remélem napközben felvett azért valamit magára a híres szigetlakó, hiszen erősen tűzött a nap!!!