Letértünk a kijelölt ösvényről és keresztül-kasul bejártuk a felújított Vigadót. Magyarország legjobban lobbizó embere, Fekete György tejjel-mézzel folyó székházat alakíttatott ki a Magyar Művészeti Akadémiának. Járd be velünk a belváros szexketrecét!

Művész akad mindenféle: jobbos, balos, liberális, fasiszta, náci, semmilyen, hatalomgyűlölő és törleszkedő. Amerre én eddig jártam a világon, a tipikus művész mégis leginkább szabadelvű, nyitott, világjáró, vidám és tekintélyellenes volt. Bezzeg Magyarországon a jellegzetes művész öreg, kesergő, csak magyarul beszélő utálkozó, aki fennhangon komcsizik/zsidózik a művésztelep társalgójában, és bármilyen hatalomnak kinyalja a seggét, ha az hajlandó másképp kezelni, mint egy átlagembert. Nem bután általánosítok, két festő gyereke vagyok, aki művésztelepeken és megnyitókon nőtt fel.

A művésztelepi kesergők jobbszárnyából alakult a Magyar Művészeti Akadémia, ami egyszer csak szinte teljhatalmat kapott a magyar művészeti élet irányításában. Az ő székházuk - egyben multinfunkciós kultúrközpont - lett a Vigadó, ide jöttünk körülnézni Klág riporterrel, egy héttel a megnyitó után, hogy megnézzük az első kiállítást, Makovecz Imréét, meg az épületet is.

Advertisement

A házat március 14-én ha nem is félkészen, de mondjuk 90 százalékos állapotban adták át, több szinten még javában folyik a berendezés, sőt a belsőépítészet, így az akadémia sem költözött be, és a kiállítótereket kivéve az egész épület néptelen.

Így teljesen a miénk volt a nagyszabású főlépcső a buja díszítményeivel, és a hatalmas tükörrel, ami olyan bizarr térélményt okoz, hogy a szó legjobb értelmében betéptünk tőle.

Sponsored

Egyben ez a város egyik legszebb, a nemzeti romantika virágzó korszakát felidéző szelfizőhelye.

Így egészen mámoros állapotban értünk föl a nagyterem szintjére.

Igen szép a nagyterem, az isten is kormányközeli értelmiségi háttérszervezetek közgyűléseire tervezte.

A felénk eső részét kartondobozerdő borította, ezért letértünk a nagyszabású előtér - egykor talán dohányzó - felé. Az érett nemzeti romantikus belsőépítészetben van valami keletiesen érzéki, az alkotmány biztosította apanázsban még inkább, úgyhogy egyre inkább kéjbarlangnak tűnt az MMA-székház, ahol a kulturális élet tisztességesen megfizetett irányítói mi máson morfondíroznának, mint a pajzánkodáson.

Klág riporter a négyosztatú ülőbútort nagy meglepetésemre, de még nagyobb örömömre "szopatópad"-nak nevezte. A Vigadóban egyszerűen ez van a levegőben! De itt máris kiderült, hogy a pompás környezet mennyire elragadtatott minket. A fotelek ugyanis műbőrrel voltak borítva. Mégsem akkora luxusban fognak itt dolgozni az MMA-sok, ahogy mi, eszerint irigyen, elképzeltük? Mentünk tovább, hátha kiderül.

De előtte szimatolással is ellenőriztük, hogy biztosan műbőrrel van-e dolgunk.

A következő a zongorakoncert-terem volt, ennek a hátsó végében felirat figyelmeztett az öltözőkre. Eddigre már nyilvánvaló volt, hogy a hatalmas épület szinte még üres, zenészek pedig egész biztosan nem fognak öltözni, úgyhogy benéztünk az öltözőfolyosóra.

Az öltözők rendesnek kinéző anyagokból vannak - félig, negyedig - megcsinálva. Nem színházi-, inkább sportöltöző-jellegűek, helyiségenként egy zuhanyzós vizesblokkal. A feslett hangulat még itt sem ért véget, az öltözőszekrényeken ugyanis többféle méretű glory hole-ok vannak kialakítva, jól fognak szórakozni mind a stifolder-, mind a karmesterpálca-péniszű művészek és partnereik.

Ez itt az emlegetett fürdőszoba.

Kívülről, a Duna felőli frontot nézve nem is tűnik fel, hogy a Vigadó hatemeletes épület. Fölmentünk a padlástérig, láttunk egy rakás belül még nyers helyiséget, találgattuk, titkos lakások, búvóhelyek vagy további öltözők épülnek majd itt, aztán visszatértünk a látogatótérbe.

Ezen a fronton senkivel nem találkoztunk, mert nem sokkal elmúlt öt óra, ez a kalap volt az emberi jelenlét kevés bizonyítékainak egyike.

Vissza az eggyel följebbi főfolyosóra, ahol mégsem Fekete Györggyel, hanem Liszt Ferenccel találkozunk.

Lecsekkoljuk a vécét, ami abszolúte stílusban van tartva, háremvécé-jellegű, és kiválóan alkalmas például arra is, hogy vonósnégyesek együtt pisáljanak benne.

Nem könnyű nem a mennyezetet nézni állandóan. De ha mindig azt néztük volna, nem vesszük észre a két ígéretes táblát.

Makovecz-terem és hoppá!, az MMA elnöki tárgyalója. Végre, most kiderül, hol születnek majd a magyar művészeti életet nem kis részben meghatározó döntések!

A lehető legjobb hír, hogy egy hatalmas, pina alakú asztal fölött. Az asztal mérete arra utal, hogy az MMA vezetői jeditanács- vagy kerekasztal lovagjai stílusú megbeszélésekkel fogják kormányozni az akadémiát, a múzeumaikat és mindent, amit idővel az irányításuk alá vonnak.

Az asztaltól elszakadva kiszúrtuk, hogy a fotel itt már valódi bőrrel van borítva.

Az elnöki tárgyalóból a Dunával párhuzamosan, a nagyterem hosszában folyosó indul, amiről sorban kis páholyok nyílnak. Gondolom, innen fogják figyelni a koncerteket és a mindenféle rendezvényeket az igazi nagykutyák.

A folyosó végén társalgó, az MMA-elnöki szinthez illően a lentieknél dizájnoltabb és bőrebb bútorokkal, bónusz kokainozós asztalkákkal.

Miután kiélveztük az elnöki szintet, az MMA többi helyiségét viszont nem találtuk meg, megnéztük az 5. és 6. emeleten található Makovecz-kiállítást. Az összesen három kiállítótér nagyvonalú, bár talán a markáns mennyezet miatt egy kicsit alacsonynak tűnik. A Makovecz-tárlatot szépen odatették, rengeteg hatalmas makettal, óriási grafikai lapokkal, filmvetítéssel.

Külön termet szentek a Makovecz fő művének szánt XII. kerületi, Apor Vilmos téri Szent Mihály-templom terveinek, középen egy tényleg lenyűgöző gigamakettel.

A templom, ha valaha megépül, már amiatt is sokkolóan látványos lesz, mert vagy negyven angyalszobor fogja ellepni minden oldalról, amikből kettőt állítottak ki.

Makovecz Imre makettben jobb, mint megépültben. Itt legalábbis olyan erősnek hatottak a makettek, hogy szinte elfelejtettem, Makovecz legnagyobb, megépült tervei közül milyen szörnyű épület lett a valóságban például a Pázmány kampusza.

Ez itt a legnagyobb kiállítótér, ahol megláttuk a tetőterasz feliratot.

De előtte még, továbbra is háremben érezve magunkat, rácsodálkoztunk, hogy a paksi temlom makettformában nem más, mint egy hatalmas bikapénisz.

De egy ekkora pöcs sem tarthatott vissza attól, hogy pár lépés után valósággal kiszédüljünk a város egyik legjobb teraszára, ami meg fogja őrjíteni a fotós bennszülötteket és turistákat. A Parlament előtti új medence víztükre mellett ez lesz az új budapesti fotópont.

Mert ennél szebb Budapestet - sőt egyáltalán látványt - nem nagyon lehet elképzelni.

Klág riportert a pillanat varázsa és a ház erős kisugárzása megtérítette, ezért fogtuk magunkat, és a látványtól elszakadva villámgyorsan távoztunk.