Valahol pont olvastam, hogy az ukrán elnök egyébként a magyar Bonbonettit is birtokló csokoládégyár-multivállalata ottani termékekkel is megpróbálkozik a magyar piacon, mégis meglepődtem szombaton, amikor felfedeztem a Lidlben a Roshen-bonbonokat.

Szokatlan, furcsa és kissé otthonos élmény volt, olyasmi, mint amikor felbukkantak az Intersparban a Csumak cég majonézei és ketchupjai – ezek ugyanazzal a lendülettel el is tűntek néhány héttel-hónappal később, én legalábbis nem találkoztam velük egy ideje.

Advertisement

Az ukrán bonbonipar remekei az ismert okokból meglehetősen közel állnak a szívemhez, úgy is mondhatnám, hogy ezeken nőttem fel. Az még ma is úgy van, hogy mindig egy-két kiló ilyesmivel térünk vissza kárpátaljai útjainkról, és ezeket tényleg nemcsak mi, öregek szeretjük, hanem a gyerekek is, teljes mellszélességgel. Valamint a barátaink és az összes ismerőseink. Mondjuk az is igaz, hogy már kritikusabb vagyok, mint negyven évvel ezelőtt, amikor válogatás nélkül befaltam mindent, ami édes. Válogatós azért is lehetek, mert immár van – azaz a háborúig mindenképpen volt – mire annak lenni, jó néhány cég készít rengetegféle márkát, a nagy klasszikusokat meg egyenesen mindenki gyártja.

Mondta is a barátom tavaly ősszel, amikor legutóbb Ungváron jártam – azóta sajnos csak készülgetek, mindig közbejön valami –, hogy ne a Roshen Romaskájából vegyek, hanem a Szvitocséból. Hát igen, akkor még nem lehetett tudni, hogy néhány hónappal később éppen a Roshen-tulaj Petro Porosenko lesz a forradalom vezéralakja, a Szvitocsról ellenben lehetett tudni, hogy Lembergben van, tehát ukrán. Mondjuk a Nestléé, de mindegy.

Advertisement

Nem tudom, kitaláltátok-e már, honnan van a Roshen neve? Oké, megmondom: Po-rosen-ko. Durva, ugye? Szily teljesen kikészült tőle, valamiért minden szójátéktól ideges lesz. A Roshen csokimamut szinte a semmiből épült hatalmasra az évek során – szemben pl. az említett Szvitoccsal, ami szovjet örökség –, és egyelőre hiába próbálja értékesíteni az elnök úr, úgy sincs könnyű dolga, hogy az a rengeteg szál, ami Oroszországhoz kötötte – beruházások, kereskedelem és egyebek formájában –, elszakadt mostanában, és emiatt a vállalat összességében sokat veszített értékéből.

Na de hagyjuk a bizniszt, nézzük inkább, mi tud maga a termék.

Kétféle bonbonnal indult neki a Roshen a magyar piacnak, egy meggyes-marcipánossal és egy málnás-marcipánossal, hogy kaphatók-e másutt is ezek, majd ti megmondjátok. Szép nagy kartondobozokból kell kiszedegetni őket, nejlonzacskóba rakni, a pénztárban megmérik. 10 deka 199 forint, jó félkilót sikerült összemarkolnom a málnásból, mert meggyes ma délelőtt sajnos nem volt. Sok minden nem derül ki a csomagolásról, azaz hogy pontos legyek: abban az esetben, ha nem beszéltek-olvastok ukránul-oroszul, akkor konkrétan semmi, azt leszámítva, hogy ez egy Dessert Fresh. Ha ismeritek a cirillt, akkor még az is kiderül, hogy a cucc Ukrajnában, közelebbről Vinnyica városában készült.

Behoztam az irodába, kiraktam az asztalra, írtam egy köremailt – és negyed óra múlva nem volt belőle egy darab sem. Aki nem sietett, hoppon maradt.

Ez önmagában elég tanulságos, nem igaz? Na de mit gondolok róla én? Azt, hogy minden alkotóeleme finom, a csoki, a málnazselé és az összes többi réteg, az összhatás nagyon kellemes és nem túl édes, barátságos harmónia rohamozza a vonatkozó érzékszerveket.

Mit gondoltak róla a többiek?

Szily: Én annyi aljas szóviccet hallok a munkahelyemen, hogy érzéketlenné váltam a nyelvi játékokra, így amikor Albert megkínált a Roshen nevű bonbonnal, azt hittem, ez valami zsidó vircsaft, mivel nem raktam össze, hogy itt PoROSHENko termékével van dolgom. A tévedést tovább erősítette, hogy a Roshen kettéharapva úgy néz ki, mint egy miniflódni. De ha héber, ha ukrán, ez egy európai színvonalú édes izé. Jó puha, a látvány ellenére nem segg-összeragasztóan édes, az ember szájában egy rakás íz kergetőzik több másodpercen át. Zacskós bonbontól mi többet lehetne kívánni?

Advertisement

Orosz: Ez az a fajta csoki, amiből nagyon szívesen meg tudnék enni egy hatalmas zsákkal, és utána bűntudattal, hasfájósan heverni. A málnazselé szuper, és sokkal jobb neve van, mintha Magyarországon próbálkozna valaki Rbá vagy De vagy Urcsá nevű csokikkal.

Inkei: Jobb, mint a hasonló orosz/lengyel édességek többsége, nem túl édes, pont jó a három különböző íz benne.

NAK: Szerintem isteni a csokival bevont piskóta+lekvár+marcipán kombó, nem túl édes, mindegyik komponens kellően markáns, de egyik sem tolakodó, tökre nehéz abbahagyni a zabálását.

Advertisement

Mikolaj: Nekem ízlett. Simán az a kategória, amiből ha nem figyel az ember, beüt tízet-tizenötöt rövid idő alatt. Prémiumnak azért nem mondanám, tisztességes iparosmunka.

Szabó Gergő: Az ízvarázsos töltelék a gyerekkori húsvétok hangulatát hozza, azokkal az áporodott bonbonokkal és macskanyelvekkel.

PV: Jó kaucsukos turbószaloncukor.

Mint látható, egy-két kritikusabb hang is felütötte a fejét, de mindent egybevetve nincs miért szégyenkeznie Petro Porosenkónak. Nagyon nincs. És ezt – ezt! – akarja elvenni az emberektől Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin! Hagyhatjuk? Nem.

Csak ennyit mondok: Слава Україні!

Fotó: NAK/Cink