​Orbán végre nyíltan megmondta, miért paktált le PutyinnalS

Semmilyen válasz nem lett volna ennél elszomorítóbb. Tényleg azért leszünk az oroszok szolgái évtizedekre, hogy folytatódhasson a rezsicsökkentés. Az örökös kampány országa leszünk.

A szuperlézer alapkőletétele után a Szegeden tartózkodó miniszterelnököt meginterjúvolta a Szegedma című lap. A mulatságosan benyalós interjúban Orbán Viktor mondott néhány igen érdekes dolgot is. Amikor a nyaliriporter nagy nehezen rákérdezett, hogy mégis hogy van ez a jobboldalisággal és az ország Paks miatti Oroszországhoz kötésével, Orbán lefegyverző őszinteséggel ezt mondta:

A paksi ügy pedig roppant egyszerű, mert az új blokkok megindítása az elektromos áram további 13 százalékos díjcsökkenését vonja maga után!

Előtte arról beszélt, hogy egy antikommunista jobboldalinak érzelmileg tényleg nehéz bizniszelnie az oroszokkal, de realistáknak kell lennünk. A kulcsmondat azonban igazán elkeserítő. Eszerint Orbán egy kampányfogás kedvéért határozza meg a gyerekeink életét is, és tesz minket minimum évtizedekre az oroszok gazdasági kiszolgálóivá. De komolyan gondolom, hogy értékelendő, hogy ezt ilyen nyíltan meg is mondta.

A rezsicsökkentés ennyire központi témává tétele egyébként még Orbán ebben a beszélgetésben tett saját kijelentéseivel is ellentétben van. Máshol ugyanis arról beszél, hogy

Az országot végül is azok az emberek viszik előre, akik valamit akarnak kezdeni az idejükkel, a pénzükkel, az eszükkel, a tehetségükkel, a fizikai erejükkel, egyszóval boldogulni akarnak .

Ennek a középosztálynak egyáltalán nem akkora, központi kérdés a havi rezsiköltség, ahogy Orbán beállítja, az meg végképp abszurd, hogy gazdaságilag inaktív népesség kampányajándékának kedvéért gazdaságilag és politikailag elkötelezzék az országot.

Az interjú további csúcspontjai:

A Szezon Legszánalmasabb Benyalási Kísérlete:

Íme Pintér M. Lajos kísérlete a vezénylőtábornoki ánusz megnyalintására:

Mit szól ebben a tekintetben ahhoz a negatív baloldali kampányszlogenhez, hogy az elmúlt években rengeteg fiatal kényszerült külföldre munkát vállalni?

Na, ez annyira fájdalmas ostobaság, hogy még Orbán is leoltja a kérdezőt, hosszen fejtegetve, hogy nem negatív balos szlogen, hanem jó dolog, ha sok fiatal megy külföldre, ha egyszer vissza is jönnek.

Orbán Euroviktor kampányokokból hirtelen megimádta az emigránsokat:

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy kialakult egy európai életstílus. Nemcsak a magyarok, illetve volt szovjet övezet állampolgárai mennek külföldre: egyre több spanyol és portugál keresi boldogulását például Franciaországban, a franciák meg Londonban. Olyan európai életstílus jött létre, ahol a mozgékony, tehetséges, kockázatot vállalni hajlandó fiatalok valóban mobilisak a kontinensen. Nem tagadhatjuk persze, vannak, akiket a kényszer visz, mert itthon nem találnak állást, de rájuk is büszkének kell lenni, mert nem segélyért állnak sorba, hanem vállalnak egy komoly versenyt. Igenis csak a tisztelet hangján szabad beszélnünk külföldön dolgozó honfitársainkról, kutatókról, diákokról, egyszerű munkásokról, akik az elmúlt egy évben több mint 500 milliárd forintot küldtek haza szüleiknek, testvéreiknek, családjaiknak.

Két Csodálatosan Magyaros, Kérdőjel Nélküli Benyalós Kérdés:

Az elismerés hangján kell beszélnünk a termelő, fejlesztő, értéket teremtő magyar kis- és középvállalkozásokról is.

és

Ez a kisvállalkozói fellendülés nyilvánvalóan a mindennapjainkban is komolyan éreztetné hatását, egyre többen tapasztalnák életszínvonaluk növekedését.

Végül is minek a kérdőjel, ha az ember tudja, mi az Igazság, sőt éppen az Igazság Letéteményesével beszélget?

Az orbáni bon mot ezúttal az úriember nem csibész volt, amit így vezetett fel:

De félretéve a tréfát, a Fideszben van egy mondás: az úriember nem csibész. Mikor eljön az ideje, akkor lehet szkanderozni, összemérni az erőt, ám mivel az úriember nem csibész, az ellenfélnek is megadja, ami jár.

Hát tényleg ez a legjellemzőbb, ami a Fidesz ellenfeleihez való hozzáállásáról az ember eszébe jut. Zsigó Disztingvált Úriember Róbertről, Rogán Gáláns Antalról, Kövér Nagyvonalú Lászlótól, Selmeczi Fair Gabrielláról és a többiekről az Úri Klubból.

(fotó: szegedma.hu)