Négy aranyosnak gondolt szerzetes és apáca a főszereplő az online kampányban, aminek az a címe, hogy “Rendben vagyok”. Nem ők tehetnek róla, de a pannonhalmi eset után úgy hangzik, mintha azzal nyomulnának, hogy “Nem vagyok perverz”.

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája rendelte meg az imidzskampányt, ami a szerzetesi életmódot igyekszik XXI. századi eszközökkel népszerűsíteni. Egy weboldalról van szó, ami két férfi és két nő – Ármella, Beáta, Didák és Botond – személyes példájával próbálja megmutatni, hogy a szerzetesek is olyan emberek, mint bárki más. Ezért látható mindegyikük egy-egy “civil” tárggyal: bringával, edzőbottal, fényképezőgéppel, bukósisakkal.

Advertisement

A világon semmi közük hozzá, így pár nappal a pannonhalmi zaklatási ügy kirobbanása után mégis óhatatlanul olyan az egész, mintha arra akarnának ezzel reflektálni, és a “rendben vagyok” szlogen nem úgy hangzik, ahogyan szánták, hogy “boldog, teljes életet élek, mint egy civil”, hanem hogy “nem vagyok beteg, perverz alak”.

Pedig a rendben vagyok amúgy nem lenne béna szlogen.

Ettől eltekintve gyakorlatias dolog, ha a katolkus egyház ilyen csatornákkal is próbálkozik. Az mondjuk meglepő, hogy a kampányoldalon sehol sem lehet kommentelni, kommunikálni, esetleg a négy főszereplőtől kérdezni, csak az akció fb-oldalán.