Élhetnénk akár egy normális országban is címmel írt hosszú fb-posztot a Kovács Kokó István-ügyről az egykori szabad demokrata parlamenti képviselő.

Mint tőlünk is tudjátok, a bokszbajnokból lett tévés személyiség egy műsorban azt mondta, soha nem volt fideszes – noha többször is felbukkant Orbán Viktor mellett –, és emiatt a kijelentés miatt aztán kapott hideget-meleget, elsősorban különböző internetes tartalmak különböző kommentelőitől. Ezt a szívére vette, és terjedelmes – valamint csalódott és dühös – szöveget írt a dologról fb-n, amit aztán mi is reblogoltunk.

A még mindig csak 38 éves Gusztos Péterről azt kell tudni – ha esetleg elfelejtettétek volna őt időközben –, hogy két ciklussal korábban szép reményű jelensége volt az Országgyűlésnek, a szabad demokraták totális megsemmisülése azonban őt is magával sodorta a civil életbe. Gusztos amúgy már a 2010-es választások előtt jelezte, hogy felhagy a politikával, és így is tett.

Na és akkor itt van Kokó-védő a szöveg, egy az egyben ez is:

Élhetnénk akár egy normális országban is, ahol egy sikeres, népszerű sportoló nem lesz gyűlölet tárgya az ország egyik felében csak azért, mert az ország másik fele által kedvelt párttal szimpatizál.

Élhetnénk akár egy normális országban is, ahol képesek vagyunk különbséget tenni aközött, hogy egy ismert és közkedvelt ember gesztusértékű támogatásáról biztosít egy politikai irányzatot és aközött, hogy ki a pártkatona.

Élhetnénk akár egy normális országban is, ahol komolyan vesszük egymás mondanivalóját annyira, hogy azt egészében nézzük és értelmezzük és nem szórakozunk azzal, hogyan lehet abból félmondatok kiragadásával bombasztikus és a saját szájunk íze szerinti szalagcímeket gyártani.

Élhetnénk akár egy normális országban is, ahol a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy pártot és annak politikusait éppen az őket támogató közéleti emberek nézik leginkább kritikus szemmel, s hogy a kritikájuknak nyilvánosan hangot is adnak.

Élhetnénk akár egy normális országban is, ahol legalább néha kiemeljük a fejünket a lövészárokból, hogy átnézzünk a másik oldalra, hátha ott is emberek vannak, olyanok, mint mi.

Élhetnénk akár egy normális országban is, ahol a dolgokat és az embereket önmagukban nézzük, elsősorban úgy mérjük őket, ahol tiszteljük egymás egyéni teljesítményét, függetlenül attól, hogy más a világképünk.

Kvázi diszklémer:

Nem vagyok teljesen elfogulatlan, mert azon túl, hogy miatta néztem ökölvívást, tisztelem Kokót azért, amit amatőr futóként és triatlonistaként tesz a sport népszerűsítéséért.

Nem vagyok teljesen elfogulatlan, mert Kokó az általam vezetett alapítvány egyik támogatója, segítője, önkéntese.

Nem vagyok teljesen elfogulatlan, mert expolitikusként tudom, milyen fojtogató a másik oldalról érkező gyűlölet, ami nem nézi, ki vagy valójában és mit akarsz valójában, csak skatulyáz és megbélyegez.

Nem vagyok teljesen elfogulatlan, mert anno végignéztem, milyen szövegeket kapott színésznő feleségem, pusztán azért, mert összejött egy eszdéeszes pasival (értsd: velem).

Kokóval közösségi futásokon ismertük meg egymást. A politikáról mást gondolunk, máshová szavazunk. Én 2002-ben politikusként azért harcoltam, hogy megbukjon az a kormányzó párt, melynek választási győzelmét Kokó jelenlétével elősegíteni akarta azon a bizonyos pulpituson. Nyilván arról is nagyon mást gondolunk, hogy melyik politikai erő mennyiben felelős azért, hogy ez az ország nem normálisan működik. És - döbbenet! - képesek vagyunk szót érteni és egy jó ügy érdekében együttműködni egymással.

Persze ehelyett a hosszú szöveg helyett annyit is írhattam volna, hogy a személyeskedő mocskolódás akkor is zavar, ha olyanok tobzódnak benne, akikkel egy politikai oldalon állok.

És akkor most ide – is – lehet lőni.

Nos, lehet. De kell-e?