A Hír Tv egykori arca a Napi Gazdaság híre szerint az első számú fideszes párttelevízióhoz – ezt most úgy hívják, hogy M1 – szerződik a mai napon. Szabó Anett annak a társaságnak a tagja volt, akik a simicskista sajtó fontos szereplői közül elsőként ugrottak ki a hajóból februárban.

Mármint akkor, amikor “A Lajos” 360 180 fokos fordulatot szeretett volna végrehajtatni velük. Na és most a Magyar Nemzet-esek jó része meg a célpontosok után Anett is révbe ér.

Advertisement

Hogy hogy jön ide Széles Gábor? Hát úgy, hogy utánakerestem a múltnak, és látom ám, hogy megírtuk, hogy az antigravitációs nagyvállalkozó az események szárba szökkenése után nagy lelkesedéssel közölte, sok mindenkit szívesen látna médiabirodalmában, és különösen szívesen Anettet, Csermely Pétert és a célpontos fiúkat-lányokat. Ahogy nézem, ez nem jött be, senki sem borul a keblére a nevezettek közül, többen a kudarcra ítélt Napi Gazdasághoz mennek, mások a köztévéhez, megint mások jobbikos videósnak állnak, úgyhogy Szélesnek továbbra is be kell érnie Szaniszló Ferenccel és Bayer Zsolttal. Az élet nem habos torta!