Hét évvel ezelőtt még nagy szám, elképesztő újdonság volt a patronos kávégép. Le is teszteltük az Indexben, hogy vagy a Homáron, vagy a kultrovatban lejöhessen gyorsan a cikk, amit Gőzsy Kati meg is írt. Aztán én - képtelen vagyok felidézni, hogy miért - nem tettem be azonnal, aztán húzódott-halasztódott, hogy a végén sosem jelenjen meg.

A mai napig, amikor Kati egyszer csak kirakta a Facebookra. Olyan mondatokkal, hogy

„Hát igen, a brazilok a kávé braziljai” – vonta is le Somlai Jáni a tanulságot, és ezen sokáig bólogatott mindenki, mert ez a fajta humor az Indexben a trendi.

Az egész, fura patinát kapott cikk itt olvasható el.

Update: Hülye vagyok, ezen a linken csak Gőzsy ismerősei láthatják, szóval idemásoltam:

Advertisement

Itt a hét éve meg nem jelent, homárra szánt bejegyzésem, már muzeális:
1. még örültek az indexesek a kávékapszulának, és
2. itt még mindenki együtt volt.

Barna élvezet kapszulában

„Ja, azt ittam vagy tíz éve” – mondta a német Michael a Szódában málnás sörözés közben, amikor beszélgetés fordulataként nagy hangsúllyal különböző színű kávékapszulákat vettem elő a táskámból, és az asztaltársaságnál rajta kívül mindenkin elértem a kívánt hatást: odavoltak. Akkor tudtam, hogy ő az, akit meghívok a kapszulás kávéautomata homáros tesztelésére az Index Klapka utcai szerkesztőségébe. Dehogy keresek tovább egy igazi olaszt, amikor itt egy flegma tesztelő, aki a szar kávék hazájából csatlakozhat a kivételesen lelkes indexes csapathoz.

A kapszulás kávé már világszerte ismert, még Németországban is, ugye, szülőhazájában Svájcban pedig már húsz éve, itthon viszont most láthattuk az elsőt az Andrássy úton nyílt kávéboltban, és az Indexben is nagy újdonság volt, mikor három napra kölcsönkértem a Homár-melléklet tesztelésére. (A környező országokat viszont, például Csehországot beelőztük. Ha már a filmgyártásban nem is sikerült.)

Egy dologban egyeztek meg az indexesek a teszten Bodoky Tamástól Spirk Joe-ig, hogy a barna színű brazil (Roma) a csúcs. „Hát igen, a brazilok a kávé braziljai” – vonta is le Somlai Jáni a tanulságot, és ezen sokáig bólogatott mindenki, mert ez a fajta humor az Indexben a trendi. De mielőtt részletezném a rangsort (dobogós a fekete Ristretto és a lila Armeggio is), térjünk az elejére: a Szóda előtt pár nappal kezdődött a kapszula-őrület az Indexben. Hatvani Ágnes a Nespresso magyar kirendeltségének sajtófőnöke hozta be a szerkesztőségbe a narancssárga, kicsi, 40 személyes automatát és hozzá 9, különböző színű kapszulát: Ez elég lesz három napra”, mondta, és benyomta a kis cuccosokat az átlátszó tároló csövekbe. Persze
aznap elfogyott, utána még kétszer pótolták.

http://indafoto.hu/gozsyk/kavetes…

A szerkesztőség tagjai pár napig szokatlanul gyakran álltak a távolabbi kis konyha előtt
hosszú sorban, én mindenkivel ismertettem milyen kávékból áll a kiválasztott színű kapszula, elejtettek pár poént arról, hogy hosztesz lettem (bruhaha), és kicsit dicsérgették a kávét is. Legnagyobb sikere a tejhabosító masinának volt, kábé így fogadhatták először a Lumiere testvérek vonatos filmjelenét a nézőtéren. A gép is nagy örömködést váltott ki, Munk Verát például azonnal kedvenc Muppet Show-s szereplőjére, Gonzóra emlékeztette: ivott is pár lilás adagot belőle.

Michaelt (Michael Frank, őt se emlegessük csak a keresztnevén) is meghívtam az Indexbe tesztelésre, és elkaptam pár kollégát a reggeli újságolvasáskor egy–egy adag véleményre.

Még az elején a kávés sajtófőnöknő elmondta, hogy 19 bar nyomja át a kapszulán a kávét, hogy a tejhabosító gép, amit mellé adnak, az igazi sláger Nyugat-Európában, és hogy a kávékapszulák megmaradt és a gépből kiköpött váza környezetvédő. Közben megérkezett a kávézós helységbe Földes András kollegám, és az utolsó mondatra megértően bólogatatva rákérdezett: „Ez fém?”. „Igen -, válaszolta Hatvani.” De ő nem ismerte a Földes-féle humort, és nem esett le neki, hogy erre nem kellett volna válaszolnia. „Akkor a használt kapszulákból a gépet állítják elő” – segítettem neki a környezetvédős válaszban, és ezen mindhárman udvariasan nevettünk, majd - talán mert hatni kezdett a legerősebb (fekete kapszulás) kávé - gyorsan szétszéledtünk.

Bár a világ egy újabb szemétforrással gazdagodott; az igazi „utánam az özönvíz”-kávéivó csak külön csomagolt kis ötgrammos cukorral is ihatja az újdonságot, és belelöttyinthet egy kétmilliliteres műanyagpoharas tejszínt is. Tanulság az is lehet, hogy a finom dolgok általában nem védik a környezetet, de különben is, most az ízt teszteltük. „Barna élvezet” – adta meg az alaphangulatot Spirk Joe.

Szily Laciban egyből felkeltette a gép a westernérzést. „Ahogy az ember felemeli a kart, hogy behelyezze az eleve töltényre emlékeztető kávépatront, az előző, kiürült töltény gőzölögve kilökődik a helyéről, mi bepattintjuk az újat és meghúzzuk a ravaszt” – fejtegette, én meg lelkesen jegyzeteltem a szavait, mégiscsak a rovatvezetőmről van szó. Aki mellesleg utálja a kávét, így nem meglepő, hogy megállapította, maga a kávé – mindegyik amit kóstolt - szar keserű.

„Jó nézni, de nem sok benne az aroma – kezdte Michael a lila (Armeggio) értékelését.
Szegény Michael aki német pontossággal érkezett, és csomót várt rám reggel, hamar
megnyugodott a mentegetőzésemre: „egy napja van autóm, és eltévedtem.” Azt kihagytam, hogy véletlen az M3-asra is mentem, ami nincs útban Rákospalota felől. Akkurátusan végigvettük a kávékat, a Ristrettóval kezdtük. „A feketét látni jó, szagolni is, de műanyag az íze.” Otthon egyébként 15 baros gépe van, így komolyan vette a feladatot, kis vízivás után („sokan azt hiszik a folyadékpótlásra kell, de az íz miatt” - magyarázta) kapásból megitta a harmadikat is, ami a Volluto volt (arany szín). „Szar, igazi fos német kávé – mondta erre. – Nagyon rossz, mint a filteres német kávék általában. Sok cukor és tej kéne hozzá.” Winkler a Totalcarból ekkor ért ki a konyhába, nem értett egyet vele: „Lófaszt” – csatlakozott a lényegretörő beszédmodorában - ennek van teste, a németek eleve nagy vindölből nyomatják
azt a szart. Ez rendes, nagy nyomású krémkávé”.

Addigra többen üldögéltek az erkély előtti fotelekben. Mikest faggattam, aki Szilyvel
ellentétben szereti a kávét: „A fekete, meg a lila konkrétan kurva jó, olyan, amit az Auto Grillbe iszol, ha átérsz az olasz határra” – összegzett. „Végre minden benne van, aminek kell - magyarázta Jáni. - Olaszországba se ittam ilyet. Dél-Amerikában se” – mondta, majd hosszabb gondolkodás után hozzátette: - Spanyolországban se.” „Esetleg Horvátországban, az el nem ismert kávénagyhatalom hazájában” – tette hozzá Király Andris, akinél nem telik el úgy beszélgetés, hogy Horvátországot ne fűzné bele. „Magyarországon alapban jó a kávé” – maradt egyedül a vélekedésével Michael.

Tetszési sorrend:
1. Roma (barna kapszula) „Erős volt, átütő. Arra gyanakszom, hogy a tej miatt.” (Joób Sanyi)
2. Ristretto (fekete) „Moll-kávéra hasonlít, csak jóval erősebb. Majdnem kiesett a szemem.” (Bodolai László)
3. Armeggio (lila) „Nem volt valami erős, de lehet hogy azért, mert már ittam hármat”
(Tamás Bence)
4. Capriccio (zöld) „Még nem ittam koffeinmentesben jó kávét, de ez az” (Zsadon Béla). Lehet, hogy azért, mert nem koffeinmentes. (Spirk József)
5. Decaffeinato Intenso (bordó) - Nagyon finom volt. A megfelelően eltalált cukor és kávé miatt. A magas vérnyomásom miatt aggódtam, de tök jól lettem tőle.” (Kárpáthi Marci)
6. Cosi (tejbarna) „Gyerekeknek is adható, tejes lötty.” – (TSZA)
7. Volluto (arany) „Funkcionális kávéjúzerként választottam, mivel a napi adagot
teljesítettem, és a számítógép előtt nem kedvelem a százas pulzust . Semmi extra, kávéíze van, ha nem is markáns. A látvány jobb, jó sűrű barna hab, igazi eszpresszo-illúzió.” (Karotta)
8. Livanto (rézszín). „Nagyon híg, vízízű. Krémesnek krémes, volt habja, az tetszett benne egyedül” (Dudás Gergő) „Kibaszott jó volt, meglepően erős.” (Mészáros Zsófi). „Nagy élvezetet nyújtott, tényleg erős és tényleg nagyon fekete” (Mazányi Eszter). „Finom, de nem elég erős. Inkább ilyen délutáni buzikávé” (Bohus Péter)
9. Decaffeinato (piros) „Nem volt kiugró, mondjuk nincs ízreferenciám. Koffeinmentes
kávégépem van, csak nem használom” (Uj Péter)

„Látványnak és kulináris élvezetnek is fasza – érkezett meg a techrovatos Magyarosi Csaba, aki szeret körülményesebb jelzőkkel dobálózni. - Simán lecserélném az otthonit erre a gépre. 40 000 forint? Simán. A kapszula 80-90 forint, az viszont drága” Aztán amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is távozott.

Winkler szerint a kapszulás kiszerelés a „jövő útja”. „Mert én például bécsi pörkölést kérek, és a 250 grammot darálva mélyhűtőben tartom – magyarázta -, de az aroma, az ugye így is gyengébb, mikor az ember harmincötödször kinyitja a dobozt. És ezt az aromaveszteségi faktort a kapszula kizárja. Én hiszek benne.”

A kapszulás környezetszennyező módszert is finomítani lehet Winkler szerint. „Mint a
lőszert, tudod, aminél lövéskor nem dobja ki a fegyver a hüvelyt, mert az elporlad. Akkora lesz a nyomás, hogy a kapszula elpárolog. De persze nem a kávéba, hanem csak lebomlik és esőerdővé változik.”

„Nagyon dicséritek ezeket, jó a szisztéma, és nem rossz a kávé, de ennyire nem is volt
jó” - mondta Michael az egybegyűlteknek. „Nincs zacc, az utolsó korty is jól esik –
búcsúzott tőle szürreálisan Jáni – ez a XXI. század.” Amíg lekísértem a bejárathoz, Michael megjegyezte: „Nagyon jó fejek a munkatársaid, de csak a kávéról beszélnek.” Én meg azon csodálkoztam, milyen türelmesen foglalkoztak az ismerősömmel, de mikor visszaértem, kiderült, miért. Félreértették a kimértségét. Király annyit mondott róla elismerően: „Milyen jó fej volt a kávéscég hivatalos embere, szidta a kávékat. Nagyon jó ötlet ez az új imidzs!”