A New Horizons űrszonda öt nap múlva, július 14-én húz el a törpebolygó mellett, de már most fantasztikus, soha nem látott részletességű képeket készített az égitestről.

A fenti gifen is szereplő fotó nagyon friss – pár órás, talán egy napos –, a Plutótól 8 millió kilométeres távolságból készítette a szonda, ez az első kép, amit a a napokban bekövetkezett technikai fennakadás óta készített a szonda – a gép akkor biztonsági üzemmódra váltott, újra felvette a kapcsolatot a Földdel, a tudósok pedig azonosították és meg is oldották a problémát. Valami időzítési hiba csúszott a New Horizons parancssorába, de a szonda már zavartalanul működik.

A lenti képet-térképet június 27. és július 3. között készített fotók alapján állította össze a NASA, Ezen is látszik a két alak: a sötét paca a bálna, a világos pedig a szív. Előbbi 3000 km hosszú, utóbbinak 1600 km az átmérője. Ez ezen a területen fagyott metán, nitrogén, illetve szén-monoxid lehet.

A NASA még ennél is ezerszer jobb felbontású képekre számít az elkövetkezendő napokban.

via io9