Nem gondoltam volna, hogy ilyen pontosan fel van ez az egész menekültes sztori építve, de most már kezd összeállni a kép. Mindennek megvan a helye a puzzle-ban, bukni nem nagyon lehet.

Miközben hetekig-hónapokig azon pattogtunk sokan – én is –, hogy milyen ócska kampánnyal próbálja az elhabonyizálódott magyar miniszterelnök megtalálni az új rezsicsökkentést és ezzel megállítani pártja és kormánya népszerűségének zuhanását, kissé figyelmen kívül hagytuk a nyilvánvalót. Pontosabban: egyszerűen nem vettük számításba, hogy a történetnek jóval több a rétege, mint ahogy az első ránézésre látszhat, így arra sem tapintottunk rá, hogy Orbán Viktor elsősorban mit akar. Pedig ő személyesen is elmondta, jóval a pörgés igazi felpörgése előtt.

Ezek például az ő szavai egy januári rádióinterjúból:

Ez egy keresztény ország, van a szívünkben irgalom, aki üldözött, annak segítséget kell nyújtani – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette, a megélhetési bevándorlóknak nemet kell mondani, világossá kell tenni számukra, hogy itt nem fogják megtalálni a megélhetésüket. Itt Magyarországnak az Európában szokásos politikai korrektségtől eltérően világosan és egyenesen kell beszélnie, meg kell mondani az igazat: nem akarjuk, hogy a megélhetési bevándorlók célországa legyen Magyarország.

Világos szöveg. Más kérdés, hogy bár Irénke néni, a röszkei Rambo már évekkel ezelőtt kiképezte magát önkéntes határvadásznak, a menekültkérdés innen nézve – a tavalyi számok ismeretének hiányában – még januárban sem tűnt akkora kérdésnek, amire rá lehetne építeni egy olyan brutális kormányzati kampányt, amilyen később következett. És aminek a kifundálása, megszületése és végigvitele láttán nem hittünk a szemünknek. De a nemzeti konzultációnak nevezett hazug és gonosz agyrém közben, április végén aztán már ezt írtam:

A következő dolgokkal kell szerintem tisztában lenni. A menekültprobléma súlyos probléma, nemcsak a Földközi-tengeren, Magyarország déli és keleti határain is. Ezzel a dologgal kezdeni kell valamit, akkor is, ha nem tartozik azok közé, amiket egy-két év alatt meg lehet oldani. Amikor Orbán Viktor erről a témáról beszél, akkor – ez az utóbbi időben bebizonyosodott – nem légből kapott hülyeségről beszél, hanem nagyon is valós jelenségcsoportról. A gond nem azzal van, hogy ez szóba kerül. A gond azzal van, ahogyan ez szóba kerül.

A kampány karaktere és üzenete – főként később az óriásplakátos része – hátborzongatóan primitív és undorító volt, és az is maradt. Csakhogy nem a kampány volt a lényeg.

A kampány egy szem a láncban, a konzultáció után, a kerítés és a többi előtt.

A lényeg annyira egyszerű, hogy egyszerűbb már nem is lehetne. Orbán Viktornak tényleg az az első számú célja – most így látom, és szinte biztos vagyok benne –, hogy a migránsok ne jöjjenek ide. Mindenki ismeri a vonatkozó grafikonokat, mindenki tudja, tényleg népvándorlás zajlik, és persze azt is, hogy Magyarország egyelőre nem célország, mennek mind tovább.

Advertisement

Ha az utóbbi körülményből indulunk ki, akkor az egész kormányzati akciósorozat – aminek legújabb fejleménye tehát a magyar–szerb határkerítés és a menedékjogról szóló törvény tervezett módosítása – az ágyúval verébre tipikus példájának is tűnhetne. Annak is tűnt.

Igen ám, de ebben a kérdésben napról napra változik a helyzet. Akik jönnek, hétről hétre egyre többen vannak. Akik jönnek, azok országait szétverték, és amíg nem áll oda valaki – mivel a demokráciaexport sikerességével kapcsolatban szkeptikus vagyok, hadd vegyem elő a cinizmusomat: egy kellőképpen kemény kezű új diktátor –, hogy stabilizálja a helyzetet, addig jönni fognak. Minden folyamatnak vége szakad egyszer, minden áradat megtorpan valamikor – vannak erre különböző példák a történelemből –, de hogy mikor és hogyan, egyelőre nem látszik. Egyelőre menni kell, ha van miből: mentek a szomszédok, a rokonok, a falubeliek, elindult a fél világ, mennünk kell nekünk is, hátha jobb lesz Nyugaton. Pszichózis van.

És miután új Miss Liberty-trükk nincs kéznél – bár néhány tíz- vagy százezer embert Amerika is megérdemelne Afrikából is, de Ázsiából végképp –, Európának előbb-utóbb muszáj lesz kitalálnia valamit. Szokás szerint gondolkodik is, csak szokás szerint nem annyira gyorsan. Plusz ha kitalálja a valamit, az korántsem biztos, hogy Magyarországnak jó lesz.

Advertisement

Ennek megy elébe Orbán Viktor. Ahogy szokta, nem finom kézzel, hanem macsetével. Ha tetszik az nekünk – valamint Brüsszelnek meg a szomszédainknak –, ha nem. Ha bírjuk a stílusát, ha nem. Ha visítozunk, ha nem. Minél jobban kajabálunk, annál eltökéltebb.

Miért is?

Ahogy mondtam: káosz van és pszichózis, ennyi menekült még nem nagyon volt a világon. A vándorlást nem lehet megállítani – de hátha más útvonalakra lehet terelni. Orbán Viktor ezt akarja. Ha vonulnak, vonuljanak másfelé. Menjenek Romániába, Ukrajnába, Horvátországba, bárhova. Ne erre menjenek. A schengeni határ egy konkrétan létező határ, uniós feladat megvédeni. Ha Magyarország képtelen megtenni ezt, a végén megszívhatja. Az most még csak ijesztgetés, hogy tízezrével fogja hozzánk visszatoloncolni a migránsokat a Nyugat, de nem kizárt, hogy megtörténhet. Minél többen vonulnak át rajtunk, annál inkább megtörténhet. A szolidaritás amúgy szép dolog, a menekültekkel szemben jó fejnek lenni dicséretes, sok tízezer afrikai és ázsiai azonban sok pénzbe kerül. Nem az idén – igen, könnyen lehet az is, hogy soha –, de jobb csinálni a dolgokat, mint várni, hogy hátha nem történnek meg.

Hogy emiatt könnyen feketeseggűvé lehet válni? Az semmi. Volt is már, előbb a sajtószabadság, majd az unortodoxia és még sok minden miatt. Ártott bármit a Fidesznek? A legkevésbé sem.

Még múlt héten, az első kerítéses hírek alkalmából törögettem a fejemet azon, hogy milyenek lesznek vajon a reakciók erre az első nekifutásra eszementnek tűnő ötletre. Nem az itthoniak, a nemzetköziek. Kb. az lett, amire számítottam: nem kezdődött összeurópai hisztéria.

Európának nincs mire fel hisztériáznia, hisz ahogy hallom – valamelyik fideszes hivatkozott is hírszerzési jelentésekre –, például az osztrákok is tervezték a kerítést, és a magyar döntésnél szempont volt, hogy meg kell őket előzni. Lehet, stimmel ez, lehet, nem, de jól hangzik.

Advertisement

Az az igazság, hogy annyira én sem akadtam meg már fenn ezen. Egyrészt az indulatokat elvitte a cica korábban, elfogytak, elhasználódtak, másrészt összeállt mostanra a kép.

Az persze más kérdés, hogy bejön-e nekem ez az egész így. Hogy mit gondolok a puzzle-ről, benne a konzultációval (ugyanazt), a plakátkampánnyal (ugyanazt) és az összes többivel. Hogy szeretem-e kerítést, a törvénymódosítást – vagy magát a népvándorlást előzményestül.

Oké, én semmit sem szeretek – de ez összességében nem annyira érdekes. Két dolog számít. Az, hogy ki nyeri a meccset, és az, hogy milyen lesz végül az ország. Most még jönnek a menekültek, de majd másfelé fognak menni. Nemcsak a kerítés, hanem a kampányok és az új szabályok miatt is. Nem kell ahhoz tudniuk magyarul, hogy megértsék, mi van a plakátokra írva, vagyis, hogy milyen szívesen látják őket itt. Ennek köszönhetően pedig nem Magyarország fog elszigetelődni – a címlapkép Pozsonyban készült –, hanem másutt is lesznek kampányok, kerítések és törvénymódosítások. Az első kérdésre alakul tehát a válasz, pláne, hogy van még egy magától értetődő hozadék: mivel az ellenzéknek nincs és nem is lehet érdemi és a választók tömegei számára is hiteles reakciója, a Fidesz és a kormány nyeregben marad.

Advertisement

Hogy a másik kérdésre mi a válasz? Hát azt én most még nem tudom, sőt fogalmam sincs.

Fotó: Starovic Tibor/MTI