Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

Jól leparasztozták szegény miniszterelnököt, amiért a Gundelben ünnepelte beiktatását, ami a közmegegyezés szerint egy urizáló turistafogó. Több se kellett a Zs & K-nak, indultunk ebédelni a helyre, ami állítólag a komcsi konyha legdrágább képviselője. Meglepődtünk, mint Vona Gábor, amikor megtalálta Kovács Béla álszakállát.

Sose költöttem ennyit életemben cikkre. Amit most olvasol, 11 ezer forintomba került. Albertnek még 11-be az ő része. De nem bánom!

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

A dolog úgy indult, hogy azon tanakodtunk, a rengeteg tippből melyiket válasszuk a Zsír és Kommunizmus sorozat következő teszthelyszínének, amikor jött Orbán esküje, majd utána a zártkörű, privát ünnepi vacsora a Gundelben, meg a miniszterelnök letahózása – mi sem fukarkodtunk –, amitől azonnal összefutott a nyál a szánkban. Egyszerre drága, komcsi, nagyképű és fideszes? Ez kell nekünk, mondtuk, és foglaltuk is a helyet.

Kétfajta ebédmenü van a Gundelban, ahol a jelek szerint imádják a fantázianeveket. A Séfek asztaláról 3900, a Déli csábítás 6500 forint. Három fogás, plusz egy pohár bor. "Kérünk egyet-egyet, aztán felezzük a cechet, jattal hat rugó, olcsónak nem olcsó, de ez mégiscsak a Gundel, meg egy miniszterelnök sárba tiprása, egyszer élünk" – mondtuk magunkban és nekivágtunk.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

Az biztos, hogy a Gundelnek erős és sajátos hangulata van, az étterembe megérkezve ugyanakkor nehéz megmondani, milyen is ez pontosan. Ha egy kicsit art decósabb lenne, olyasmi lehetne, mint egy régi New York-i szálloda földszinti étterme. Ha egy kicsit biedermeierebb, olyan, mint valami nagypolgári szalon. Ha egy kicsit prosztóbb, olyan, mint a béna menőzés karikatúrája. Az ember érzése leginkább mégis olyan szállodaszerű.

Féltem előre, hogy a fontoskodó pincérhadsereg tönkre fogja tenni az ebédünket, de hála istennek oldottan és kedélyesen viselkedtek, nem volt jellemző a komornyiktempó.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

Nem meglepő módon ez volt a klasszikus komcsiéttermeket bejáró sorozatunk első – és talán utolsó? – olyan állomása, ahol nemhogy üdvözlőfalatkával fogadtak, de még amuse bouche-nak is nevezték, bónuszajándékként teljesen okés francias kiejtéssel. A szájszórakoztató ezúttal egy kis szelet ízés borjúpástétom volt.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

Még be sem kaphattuk a pástétomot, amikor egy pincérlány jelent meg még egy szájszórakoztatóval: kétféle házi fűszervaj és egy natúr közül választhattunk, amihez olivás kenyeret kaptunk. A magyaros vajat választottam, hiszen bármilyen étteremben a "magyaros" jelzőt viselő fogások szoktak a legszomorúbb, lecsóba vagy kolbászzsírba fojtott szemétségek lenni. Ez nem ilyen volt, hanem egy körözöttkülsejű, de vajlelkű, teljesen okés krém.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

Egyelőre remekül éreztük magunkat, de igazából még el sem kezdődött a buli. Aztán kihozták egy óriás mellű harcosnő két csöcspáncélját, amik alatt az előételünk rejlett.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

Úgy jött ki a lépés, hogy nekem jutott a drágábbik menü, ehhez kacsarilette járt. A rilette sajnos nem klasszikus magyar áltisis menzafogás, hanem francia eredetű, pástétomszerű húskrém. Jó esetben igazi finom parasztétel, ami úgy készül, hogy a húst lassan főzik, a saját zsiradékával együtt, amíg egészen meg nem puhul, és szálaira nem esik. Akkor összekavarják, esetleg megformázzák, és kész is van. Az enyém elsőre is rokonszenves volt, de ekkor még a számban éreztem a borjúpástétom markáns zamatát, így halványnak tűnt, de a harmadik falattól kezdve rájöttem, hogy ez egy, ha nem is tökéletes, de igen jó rilette.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

A főételem lazacpogácsa volt citrusos salátával. Már előre dörzsöltem a tenyerem, mert a lazac igazi nagy csapda. Jellegzetes parasztvakító alapanyag, a luxushangulata és szép naracsszín húsa ugyanis elfedi azt a tényt, hogy a lazacnál vannak sokkal finomabb halak is, főleg a tenyésztett verziónál, ha pedig túlsütik – és mindig túlsütik –, akkor kellemetlenül száraz, szinte fűrészporszerű az állaga. A húsféléből készült pogácsa ráadásul magyar étteremben jellemzően annyit jelent, hogy egybedarálják az illető állat körmeit, szemgolyóját, kültakaróját, bőrkeményedéseit és egyéb, nem ehető részeit, majd hozzátesznek ugyanannyi fokhagymát. De nem szerdán és nem a Gundelben: a pogácsáim ugyanis szinte dalra fakadtak, a krumplipüré pedig egyenesen áriázott, mint egyszeri bakter a tehetségkutatón.

Remek mutatója egy konyha minőségének, hogy milyen a krumplipüré. A Gundelé ízes, kellően vajas és megfelelően krémes volt, amit azért tudok, mert direkt egy kanál pürével kezdtem az evést, hogy jól leleplezzem turistafogóékat.

Ekkor már hangosan viháncoltunk ebéd közben, nálam beütött ugyanis az igen jó ételek fogyasztásakor az erre fogékonyaknál gyakram tapasztalható kajaeufória, és bolondozós kedvem kerekedett.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

Ami hangoskodásba csapott át a konkrétan tökéletes túrógombóctól. Mintha egy felhőbe haraptam volna bele, de olyan felhőbe, ami alig tartalmaz cukrot, hogy még jobban kijöjjön az íze.

Annyira be voltam zsongva, hogy kértem egy kávét a végén. Ez az én eseteben olyan, mintha Kövér László felmászna a színpadra és a Dirty Dancing Do You Love Me? című számára mocskos nagyot twisztelne Conchita Wursttal.

Hát ilyen zavarba ejtő volt a Gundel. Odamentünk köpködni, és adtak egy szinte tökéletes ebédmenüt. Komolyan mondom, direkt zavarban voltam attól, hogy a szemetek ennyire lerombolták a jó előre kialakított lesújtó véleményünkat. Pedig jártam előtte párszor a Gundelben, mindig vacsorán, és akkor tényleg elég kiábrándító volt.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

De hogy ne felejtsük el, hol járunk, a végén nem 11, hanem 22 ezer forintról kaptunk számlát. Néztem, mint kispap a csöcsös tetkót. Hát kiderült, hogy a menün felül rendelt 2 üveg ásványvíz palackja 1800 forint volt, vagyis a kettő annyiba került, mint Albert csodás menüje, és a háromszor egy deci borral és az egy darab presszókávéval meg a szervízd1jjal együtt tényleg kijött a plusz 11 ropi.

Baromi jó volt, de legközelebb azért a beiktatásom után fogok idejönni. Meg kell mondjam, most zavart vagyok, frusztrált, és dühös az étteremre. Én azért mentem el a Gundelba, hogy nagyszabású cikket írjak egy irtó drága, a patinás nevet sárba tipró turistalehúzó étteremről, oldalágon megmutatva, mekkora parvenü tuskó a miniszterelnök. Egy sima, bármilyen finom munkaebédért soha a büdös életben nem fizettem volna ki 11 ezer forintot.

Albert jön:

Az a helyzet, hogy több előítélettel mentem a Gundelbe, mint azelőtt a Tükörybe vagy a Márkusba, nem lövöm le a poént, ha elmondom az elején, már bánom azt a múlt heti posztot, igazságtalan voltam, ami ma van, az nem öt éve van, ennyi idő alatt annyi minden történhet. Hallottam is olyasmit – nem sok idővel ezelőtt –, hogy megújulni készül ez az étterem, ezentúl jobban oda fognak figyelni a modern kor kihívásaira, úgymond, de hát hiszi a piszi, amíg a saját szemével nem látja, saját ínyével nem érzi. Plusz ott volt még az a 10 pont is a GM-ben.

A Gundel hangulatáról Szily szinte mindent elmondott, annyit tennék hozzá, hogy engem leginkább patináns bécsi kávéházakra emlékeztetett, ott van sok olyan – egy például a Hofburg főbejáratával sréhen szemben, nem jut eszembe a neve sajnos –, ahol érzed egy-másfél évszázad leheletét. A Gundel nem pont ez, de kicsit hasonló, kicsit elidegenítő, kicsit mégis otthonos, mindenképpen közép-európai luxus, különös tekinttel a porcelánokra és a tágas terekre. Igen, és még a Wes Anderson-féle Grand Budapest Hotel is beugrott egyszer csak. Egyébként régen azt képzeltem, hogy ide aztán tényleg csak öltönyben szabad menni, haha, pedig nem is. Senki se volt abban: az apránként jó fél háznyivá dagadó ázsiai, német és orosz közönség talán egyetlen darabja sem.

A borjúpástétomos üdvözlőfalat kapcsán nem szaporítanám a szót, a lényeg, hogy már akkor éltem a gyanúperrel, hogy nem szenvedés forog majd fenn a terítéken, hanem súlyos élvezetekkel leszünk kénytelenek szembenézni hősiesen. A helyi sütésű kenyeret kicsit morzsolódósnak találtam, a sima vajat az átlagosnál jobbnak, a magyaros viszont meglepett: ránézésre körözöttes karakterű ízeket vártam volna, de a vajság teljesen felülírta a fűszerességet.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

Azután jött a Rózsakert leves. Amiről kiderült, hogy nem más, mint egy húsleves, úgymond gazdagon. Pontosabban: kifejezetten koncentrált és jó ízű lé, rengeteg hússal, finom tésztával és valamelyest – istenem, annyira örülök, hogy végre leírhatom ezt a szót –: túlkészült zöldségekkel. A hitetlenkedést apránként nálam is felváltotta valami rohadtul kellemes elégedettség, hiszen az oké, hogy az ember klassz helyekre azért megy, hogy boldog legyen, de a boldogság még átütőbb ott, ahol a kutya sem számított rá.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

És akkor meghozták a szüzemet, szalvétagombóccal. A szüzem majd megszólalt, az alá helyezett gombóc dettó, a kelleténél egy árnyalattal sem sűrűbb gombás mártás nemkülönben, és a tetejére halmozott zöldek is énekeltek, ahelyett, hogy hervadtan fonnyadoztak volna. Még mindig nem volt vége: desszertnek beesett életem első olyan vargabélese, amit nem rossz viccnek, hanem szuperségnek találtam, könnyű volt, légies, majd elrepült a drága. Mondjuk a Szily epres túrógombócából a kellemesen savanykás-édes túrógombóc így is lenyomta.

Orbán Viktor nem is egy taplónyelvű suttyó? Döbbenet a Gundelben

Majd elfelejtettem: teljesen rendben volt a bor is, a Hilltop chardonnay-ja éppúgy, mint az utána az egyszer élünk jegyében kikért Gundel-féle 2011-es szekszárdi kadarka.

A számlán én is elkezdtem gondolkodni délután, az is felmerült bennem, hogy nem-e számoltak-e nem úgy valamit – annyira utálok durván kiábrándulni, hogy arra nincsenek szavak –, és amikor Szily felhívott, hogy mennyi volt a víz, a bor meg a kávé, akkor inkább megnyugodtam, mint mérgelődtem. Hát ha annyi, akkor annyi, csak ne ne annyi legyen, mint amennyi.

A lényeg, hogy ne vizet igyatok, egyetek inkább levest, hús, halat, hiszen az árérzékenység napjainkban sem elhanyagolható szempont. Plusz sokkal ízletesebbek is ezek mind, mint a víz. Ott még nem tartok, hogy mozgalmat indítsak Michelin-csillagot az objektumnak jeligére, de annyit mégiscsak kiáltanék, hogy: Justice for Gundel!