A címben kis túlzás található: a fiatalember önmagát nem áldozta fel, amikor esztétikai okokból a település díszének a megsemmisítése mellett döntött, csak az autóját vitte vásárra.

Már ha az övé volt, erről ugyanis nem szól a fáma. A fáma – vagyis a vehir.hu híre – arról szól, hogy egy helyi fiatal úgy gondolta, nem tetszik neki a két éve felállított fa malomkerék Csopakon, ezért gázt adott és belerohant a közepébe. A polgármester közlése szerint a mű lényegében megsemmisült. Két éve készítette szegényt a Hello Wood nemzetközi alkotótábor.

Advertisement

Feljelentést tettek szándékos rongálásért, a bűnös, aki karcolások nélkül úszta meg az akciót, eddig nem nyilatkozott.

Update: mint arra kommentelőnk felhívta a figyelmet, az öngyilkos merénylő mégiscsak nyilatkozott, mégpedig a veol.hu-n. Azt mondta, derült égből villámcsapásként történt minden, azért, mert a keréknek alantas jelentése van számára. A kérdésre, hogy ha tehetné, még egyszer belehajtana-e az objektumba, azt válaszolta: nincs szabad autó.