Szerintem teljesen orosz, teljesen autentikus és teljesen finom. Ha azt vesszük, még jobb, mint az eredeti általában. Nem tudom, mindegyik-e, de a húsos-gombás és a káposztás biztosan.

A Pirog-Da! nevű pirogozó nem valami új létesítmény, évek óta működget magának ott kint a Szentmihályi úton, az újpalotai lakótelep szélén, szemben az Asia Centerrel, egy Lidl áruház parkolójában. De én mindmostanáig – azaz néhány héttel ezelőttig, amikor Cink-olvasó barátom felvetette, hogy legközelebb akár ott is ebédelhetnénk – nem hallottam róla.

Advertisement

Valószínűleg a kelleténél ritkábban olvasom a Városban blogot. Vagy mit tudom én! Pedig hát ha orosz vagy posztszovjet konyhákról hallok, akkor ugrok azonnal, magától értetődően.

Aztán vagy örülök annak, amit kapok, vagy nem, és vagy visszajárok utána, vagy nem.

Na most ha csak úgy magamtól észreveszem ezt a helyet, nem biztos, hogy azonnal megyek is kipróbálni. Hiszen ránézésre egy nem különösebben bizalomgerjesztő izé ez ott a parkolóban – így fest –, azaz a látványa korántsem ígér magától értetődő gasztrokulturális örömöket.

A látszat azonban gyakran csal. Nem mindig, de gyakran.

Említettem az elején, hogy amit kínálnak, talán még jobb is, mint az eredeti. Eljött az ideje, hogy ezt megmagyarázzam. A Pirog-Da!-ban nemcsak pirogokat kínálnak, hanem balkáni típusú hamburgereket és hasonlókat is, de ezekkel így az első látogatás alkalmából nem próbálkoztam. A pirog egyébként nagyon tágas gyűjtőfogalom, annyiféle sült tészta tartozhat bele, hogy szinte minden, ami nem torta, őszintén szólva néha magam is fogalomzavarba keveredek. De amiről esetünkben – vagyis az újpalotai intézményben – szó van, az nem más, mint különböző dolgokkal töltött és bő olajban megsütött kelt tészta. Hússal, gombával, káposztával, krumplival vagy akár édes elemekkel is szokás tölteni őt. Sztenderd streetfoodnak számít a posztszovjet világban, árulják a verzióit minden sarkon és minden vasútállomáson.

Mármost ha valami nagyon sok helyen kapható, az egyúttal azt is jelenti, hogy nem mindig és mindenütt igazán klassz. Gondoljatok csak a lángosra, ez a legkézenfekvőbb párhuzamos példa. Alapjában véve az is egy csodálatos találmány, de könnyen kijönnek az alapvető hibák. Mindenekelőtt, hogy nem kelesztik meg rendesen a tésztát, és fáradt olajban sütik meg.

Advertisement

Ezek miatt én nem nagyon szeretem a lángost, ez egy, és hajszálpontosan ezek a veszélyek leselkednek az ilyen orosz pirozskikra is, ez kettő. A keletlenség és a gyatra olaj.

E hosszú-hosszú bevezető után jöjjön végre a lényeg. Jöjjenek végre a szuperlatívuszok.

A Pirog-Da! pirogjai megdöbbentően tökéletesek. Kétfélét rendeltem én, két másikfélét társaságom további tagjai. Vagyis terítékre került a húsos, a húsos-gombás, a káposztás és a túrós-meggyes is. Személy szerint a két közbülsőről tudok nyilatkozni, azok tűntek el a szervezetemben. De még azt is ide kell szúrnom előbb, hogy amikor kiszálltunk az autóból, és megcsapott az a jellegzetes illat – a hagymás húsé és az olajé –, már akkor mondtam, hogy autentikumilag itt aztán nem lesz hiba egy szál sem.

Az autentikum azonban nem minden. Az illat sem minden. Az íz a fő. Az ízek.

A káposztásat azért választottam, mert azt a legkönnyebb elkúrni. Azt az Arbat azóta már bezárt István utcai éttermében sem tudták jól megcsinálni. Punnyadt, édeskés és unalmas volt benne a káposzta mindig. Ebben nem. Ebben olyan tökéletesen volt borsos, hogy csak na, és perfektül harmonizált a csodásan megkelt, ropogósra sütött, tiszta és egyenes ízű tésztával.

A húsos-gombás, ha lehet, még menőbbre sikerült, de ezt megvariálták. A tészta meg a többi nyilván ugyanaz volt, ám a belepasszírozott ragu nem, őt kiszínezték némi salátával és valami minimális mártással. Ami ezzel együtt semmit sem rontott rajta, sőt érdekesebbé tette. Mondjuk úgy, hogy a káposztással nosztalgiáztam, visszaidéztem a szabályos régi ízeket, itt meg egy kis újszerűséggel is eljátszadozhattam. Azt sem tudtam aztán, hogy melyiket hagyjam a végére – mert hol az egyiket majszolgattam, hol a másikat –, melyik legyen a csimbirasszó.

A kettő aztán nagyjából elég is volt. Tudjátok mennyibe kerültek? Darabonként 360, azaz összességében 720 forintba. Plusz egy pohár szóda. El bírom egyébként képzelni, hogy három sem annyira sok belőlük, de akkor sem ürül lappadtra a pénztárca. Ja, a többiek pedig azt mondták, a sima húsos és a túrós-meggyes is ott volt a spiccen. Ezeket majd máskor én is.

Mert hát a vagy visszajárok, vagy nem említett dilemmájára ezek után nem kétséges a válasz.

Advertisement

Mindazonáltal lenne még egy kérdésem. Költői. Ha ez a dolog így évek óta van, és népszerű is, mint a fene – ez közben kiderült a megfelelő utánanézéseimből is –, akkor hogy a nyavalyába nincs belőle még egy? Vagy több? A belvárosban? Vagy bárhol? Ami nekem is útba esik?

Eh, nem értem én ezt a világot. Sose értettem, sose nem is fogom megérteni.