Kijött a netflixes House of Cards harmadik évada, Frank Underwood két év manipuláció, zsarolás és gyilkosság utána végre elérte a célját, ő lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Egy-két remek jelenet továbbra is van a sorozatban, de a lendület, úgy érzem, megtört.

Igyekeztem visszafogni magam, de lesznek kisebb szpojlerek.

Az előző évad végén a demokrata Frank Underwood – aki épp alelnökként elégedetlenkedett a helyzetével – sikeresen manipulálta Walker elnököt, hogy lemondjon, és így ő vehesse át az ország irányítását. Nem ideális helyzet beugró elnöknek lenni, de Underwoodék elérték a nagybetűs Célt, innentől pedig már nem különösebben érdekelt a sorsuk, ennél nagyobb sikereket – dramaturgiailag – nem fognak tudni elérni. Hiába kéne örökséget építeni, választást nyerni, kormányozni. Főleg, hogy úgy tűnik, ebben teljesen inkompetensek.

A legjobb részekből, Kevin Spacey vicces, a nézőknek szóló kiszólásaiból alig volt néhány darab – termékelhelyezésből viszont igen –, és azokban sem cinikus politikai filozófiáját fejtegette, inkább csak dühöngött. Az évad egyébként úgy kezdődik, hogy Underwood – immár elnökként – lepisálja az apja sírját, nem teljesen értettem, miért. Ez rámutatott, hogy a House of Cards eddig sem volt hihető sorozat – inkább karikatúraszerű –, de a harmadik évadra teljesen túltolták a készítők, hogy mit lehet és mit nem. Ebbe beleértem a képi világ sötétségét is. Eddig esztétikus volt, most már zavaró. Nézzétek csak a pislős gifeket.

Ez az eredeti fényerő, és nem sok minden látszik:

Ez pedig az, amit kivilágosítottam egy kicsit:

Az egyik központi szál Underwood AmWorks nevű nagy reformja volt. Ez kábé egy fordított Obamacare, a szociális járulékokat, támogatást lenullázza, viszont teremt tízmillió munkahelyet. Ez alapból elég meredek, főleg, hogy inkább republikánus filozófiát követ, de az egészet Underwood egy őszödi beszédnél is viccesebb formában jelenti be. Idáig mindenki hazudott Washingtonban, az amerikai álom halott, és nem jár nektek semmi. Ez utóbbi kijelentésből még kampányszlogen is lesz, ezt skandálják a demokrata hívek.

Már ezen is jót nevettem, de a legviccesebb Viktor Petrov orosz elnök volt. Petrov még Underwoodnál is okosabb manipulátor, öröm nézni, ahogy a két miszterprezident szívatja egymást, főleg, hogy általában Underwood húzza a rövidebbet. Petrov egyébként külön sorozatot érdemelne, az őt alakító Lars Mikkelsen – a hannibálos Mads tesója – az összes jelenetet ellopja, amiben szerepel. Pedig Kevin Spacey és Robin Wright is kisujjból hozzák a karaktereiket, bár mintha már ők is unnák ezt az egészet.

Ezen kívül a harmadik évad tele volt érdektelen szálakkal. Nem izgatott Underwoodék hülyére vert bizalmi embere, a csúnya dolgokra kényszerített hekkersrác szenvedése, az életrajzíró és a sokadik újságírócsaj viszonya, de az elnök stábja és a jelöltségért induló többi politikus sem.

Eredetileg Jézus arcon köpése is sötétebb volt

Az Underwood házaspár belső konfliktusa – hála a felborult erőegyensúlynak – is inkább bosszantott. Sokkal izgalmasabb két egymást segítő rohadékot nézni, mint két egymással harcoló főszereplőt. Ez az együttműködés nemcsak a politikai sikereik mozgatórugója, az egész sorozat dinamikáját is ez adja. Kettejük bizonyosan brutális harca inkább idegesítő lenne, mint érdekfeszítő. Ha ebbe az irányba mozdul el a sorozat – nagyon úgy tűnik, hogy így lesz –, akkor nem jósolok nagy jövőt a House of Cardsnak. Mondjuk enélkül sem.