Itt egy vadonatúj, a Cinken debütáló eredeti darab, ami azzal kezdődik, hogy a befolyásos kormánypárti politikus az A6-osával elüt egy bloggert.

A szerzője Rajmund Spengler, aki sokmindent írt már, de ebben a műfajban ez az első darabja. Már a címét is Gyurcsány Ferenctől kölcsönözte, úgyhogy nagy baj itt nem lehet. Nem is lesz, sőt! Az írás úgy néz ki, mint egy novella, olyan hangot ad, mint egy novella, és pont olyan hosszú is, ha nem elég laza a munkád, tedd el délutánra!

Hová tart ez a kurva ország?

Jóval nagyobb volt a csattanás, mint amire számított, és ráadásként még az autó szélvédője is berepedt. Ingoványi agyán egy pillanatra átsuhant, hogy a szélvédőcsere jó sokba fog fájni, és hogy vajon fedezi-e majd a Casco a javítási költségeket, de a rátörő hányinger és szédülés gyorsan emlékeztette, hogy fontosabb dolga is van most a számolgatásnál. Miközben próbált mélyeket lélegezni, még mindig zihálva belenézett a visszapillantó-tükörbe. A sötét és vizes úttesten heverő mozdulatlan kupac jelezte, hogy Kárász Béla egészségének nem tett túl jót, hogy elgázolták egy Audi A6-ossal.

Advertisement

Ingoványi számtalanszor látott már ilyet a tévében, így tudta jól, hogy most jön az a rész, mikor kiszáll, hogy ellenőrizze a mozdulatlan kupac pulzusát. Ám valahogy képtelen ötletnek tűnt a számára elhagyni az autó biztonságot nyújtó utasterét. Végül még az övet sem kapcsolta ki, csak kezét a kormányon nyugtatva ült egy fél percig, és árgus szemekkel figyelte a holttestet a tükörből. Merthogy Kárász meg sem moccant, tehát akkor minden bizonnyal halott volt. Ezt akartuk, nem?

Ezt, hát.

Gázt adott, és szép lassan elindult. Közben vadul cikáztak tovább a gondolatok a fejében, de most már messze jártak a Cascótól és a repedt szélvédőtől. Hát ez jó nagy faszság volt. Nem szabadott volna idejönnie. Ennek az egésznek nagyon csúnya vége lehet. És az is lesz. Olyan nincs, hogy ezt megússza ép bőrrel…

Advertisement

Még mindig kapkodta a levegőt, de a sebesség egy kissé nyugtatóan hatott az idegeire. Az esőcseppek apró színes kis pacákká mosták a közvilágítás és a villanyrendőr fényeit, ahogy lassan vándoroltak végig az ablaküvegen. Épp egy ilyen kis remegő amőbát követett a tekintete, mikor megcsörrent a telefon.

"Halló, itt Ingoványi" tesztelte a beköszönését, mielőtt felvette volna - és milyen jól tette. Először rá sem ismert erre a bocsánatkérő, elcsukló sipításra, mely zavaróan hasított bele a halk motorzajba. A kellemetlen hang egy pillanatra visszaröpítette a gimnáziumi padsorokba, a gyűlölt Lakatos Tanár úr matekóráira, ahol elsőre mindig csak effajta nyekergés jött ki a torkán, mikor felszólította az a vén szadista. A bevillanó emlék meglepte Ingoványit, hisz azt hitte, már egy életre elfelejtette Lakatost, és vele együtt azt a sok megalázó pillanatot is végleg lehúzta a klotyón. Az önkormányzatnál, aztán főleg államtitkári évek alatt egészen hozzászokott ahhoz a jól eső, határozott baritonhoz, mellyel utasítgatta a beosztottjait vagy szellemeskedett a sajtótájékoztatókon arcába szegeződő mikrofoncsokorba. A hangja manapság csak akkor vékonyodott el olykor-olykor, ha az igazán nagykutyákkal kellett szót váltania - de ez a szánalmas vinnyogás akkor sem tért már vissza. Csak most. Mindegy, pszichoanalízisre nem volt idő, így még egyszer megköszörülte a torkát, és megnyomta a gombot:

- Halló, itt Ingoványi.

Egy fokkal jobb

- Szevasz, Kálmán, már próbáltalak keresni. Baj van.

Ecseri volt az, a személyi asszisztense. Sose volt még ilyen megnyugtató számára ennek a fontoskodó kis alaknak a hangja, mint most. Jó érzés volt tudni, hogy mindjárt előadja valamelyik piti ügyét, mintha az lenne a fejlett világ legnagyobb problémája, amit azonnal nemzetközi összefogást követel. Ki nem szarja le a globális felmelegedést, ha egyszer Ecseri még nem kapta meg dupla-költségtérítését ebben a hónapban?

- Eltűnt.

Ingoványi bénító bizsergést érzett, ujjai elfehéredtek a szorítástól a kormánykeréken, és a szédülés is visszatért.

- Hogy mi van? Ki tűnt el?!

- A szobor, eltűnt baszki. Ellopták.

Hirtelen azt sem tudta, miről van szó, aztán beúsztak lelki szemei elé a reggeli átadási ünnepség képei. Az tényleg ma reggel lett volna? Mintha egy üvegbúra alatt, vagy valaki másnak a tévéjén látná, ahogy ott áll az emberek gyűrűjében, és mosolyogva elvágja a szalagot, miközben a kerületi polgármester a hátát lapogatja.

- Ellopták? A szobrot? Aztakurva.

- El. Cakk-pakk az egészet. És mindezt öt és fél méterre egy frissen felszerelt térfigyelő kamerától. Hová tart ez az ország, baszki? De nyugi, Kálmán, elkapjuk őket, még mielőtt elpasszolnák aprópénzért valamelyik MÉH-ben. Már bekértem a felvételeket.

- Oké, nézzétek végig az anyagot. Sajtónak egyelőre egy szót se! Majd holnap összehegesztjük a közleményt. Addig szólj le a Husángnak a kapitányságra, hogy vetesse körbe kordonnal, és írják ki rá, hogy műveleti terület, vagy valami hasonló baromságot.

Pontosan erre volt szüksége. Egy probléma, amit meg kell oldani. Amin kattoghat az agya. Érezte, ahogy az intézkedéstől helyre rázódnak benne a dolgok. Még tart ugyan a belső remegés, de kezd visszazökkeni a régi kerékvágásba. Hallotta Ecserit, ahogy fontoskodik még egy sort a vonal túlsó végén (Műveleti terület, ez jó. Mi a tököm az egyébként? Mindegy, meglesz, Kálmán, bízhatsz bennem…), ám ő már egészen máshol járt fejben. Egy másik problémánál, amit épp ma oldott meg. Végérvényesen.

Most, hogy így visszagondolt rá, kicsit más fénytörésben látta a dolgot. Végülis Kárász csak azt kapta, amit megérdemelt. Ha nem ütötte volna bele az orrát mások dolgába, akkor még most is vígan írhatná azokat a szemét kis leleplező blogbejegyzéseit. Pedig sokan szóltak neki. Többször is mondták, hogy ennek rossz vége lesz, és most tessék, milyen igazuk lett. A kis ingatlanos affér megszellőztetése annak idején belefért, még jól is jött a pályakezdéshez, hisz egy ilyen botrány ma szinte beugrónak számít a politika felsőbb köreibe. Furán néznek rád, ha még nem estél át a tűzkeresztségen. De ez a mostani ügy, na, ez már más kategória. Ez mindent vitt volna, ha az a kis féreg tényleg kinyomozza. Ó, és előbb-utóbb kinyomozta volna, ahhoz kétség-sem fér. Honnan szerezte az infót egyáltalán?

Advertisement

Ingoványi pontosan tudta, hol rontotta el Kárász: már azelőtt zsarolni próbált, hogy valódi bizonyítéka lett volna. Ő azonban már az önkormányzati bozótharcok idején megtanulta azt a leckét, hogy az efféle piócákat egy pillanatig sem szabad etetni, mert ha egyszer rákapnak a vér ízére, onnantól hátralevő életében azért húzhatja az igát, hogy betömje a pofájukat… Pénzzel, mi mással? Ahogy suhant felfelé a jól ismert hegyi úton, már szinte felszabadítónak találta a gondolatot, hogy az a sikátorban heverő kis esőáztatta kupac nem fenyeget többé senkit, és hogy mindez egyedül neki köszönhető. Még a végén majd nekem is állítanak egy szobrot ezért a hőstettért. Halvány, de elégedett mosoly terült el az arcán arra gondolatra, hogy ellenzéki körökben is híres humora még a legnehezebb pillanatokban sem hagyja el. Ám ekkor a szélvédő repedésére tévedt a tekintete, és elkomorult.

A bejáróról a ház sötétnek és csendesnek tűnt, és ez pont így volt rendjén. Ahogy minden hónap első vasárnapján, Ingoványiné és a gyerekek most is az anyósánál éjszakáztak vidéken. Éppen ezért kellett feltétlenül ma megejteni a titkos találkát, ami, valljuk be, fenemód romantikusra sikerült. Mikor begördült a garázsba, újra megcsörrent a telefonja, de úgy döntött, ezúttal nincs ideje Ecseri díjnyertes monodrámáinak egyikére, bármilyen katartikusnak is ígérkezik. Ez a bohóckodás ráér holnapig, pár dolgot viszont most azonnal végig kell gondolnia. Kárász szerencsére magányos őrült volt, nem sokaknak fog hiányozni. Ha valaki véletlenül épp nem azért utálta, mert kínosakat írt róla, akkor feltehetően azért, mert Kárász hallgatása drágább és nehezebben levakarható mulatságnak bizonyult, mint egy kiadós devizahitel. Ingoványi már szinte hallotta is a megkönnyebbült politikusi sóhajok kórusát, melyek a holnapi vezércikkek láttán betöltik majd az kormányzati és igazgatói irodákat.

De nem ragadt le ennél a képnél, pörgött tovább: a helyszínen nyom nem maradhatott, térfigyelő kamera pedig a környéken se volt - erről előre megbizonyosodott, nem úgy mint azok a balfasz színesfémtolvajok, akiknek hamarosan nyomában lesz a TEK. Töltött magának egyet a 40 éves Chivas Regalból, kortyolt egyet, és élvezte, ahogy bizsergetően szétárad testében az ital. Ezt az üveget még a körzeti nyugdíjasklubtól kapta, mikor kilobbizott nekik egy termet, ahol bolhapiacot, horgoló-bajnokságot, meg haláltáncot, vagy mi a kínt tarthatnak maguknak. Élete egyik legnagyobb taktikai diadala volt. A drága whiskynél és az olcsó szavazatoknál ugyanis jóval több forgott itt kockán: anyósát, azt a vén, elviselhetetlen szipirtyót is ezzel kötelezte le.

Advertisement

Kortyolt még egyet elégedetten, és újra összpontosított. Oké, tehát már csak azt kell kiderítenie, honnan kapta Kárász a fülest. Valahogy bele kell néznie a laptopjába és a levelezésbe. Igen, holnap ezzel kezdi, rögtön az autó után. Majd mellékesen rászól a Tolvaly Endrére, hogy ha már egyszer segített a segge alá rakni az igazságügy-miniszteri bársonyszéket, akkor most lesz szíves hozzáférést adni neki. Úgysem ő lesz az egyetlen, aki épp most vált be Tolvalynál egy régi szívességet...

Villanyt nem kapcsolt, maga sem tudta miért. Valahogy jól esett neki a sötét. Csak ült ott a kanapén, hallgatta ahogy szitál kint az eső, és egy hosszú percig nem gondolt semmire. Ezt a nyugalmat mindössze a jégkockák halk csilingelése zavarta meg időnként, ahogy kortyolt egyet-egyet a whiskyből. Akkor is épp szájához emelte a poharat, mikor megszólalt a kaputelefon. Miazisten? Megölöm ezt a balfasz Ecserit, ha idejött nekem parádézni. Odament az ajtóhoz, és ránézett a kaputelefon kis képernyőjére. Egy ismerős arc mosolygott vissza rá.

Először a pohár esett ki a kezéből, aztán remegni kezdett a térde, majd egyszerre tért vissza a hányinger, a szédülés és a sírhatnék. Ilyen nincs, ez nem létezik. Forgott vele a világ, még az ajtófélfában is meg kellett kapaszkodnia, nehogy elvágódjon. Ez valami rossz vicc lesz, valaki szórakozik velem.

Advertisement

Amit a képernyőn látott, az túl volt minden határon, maga volt a képtelenség. Annyira kizökkentette, letaglózta, szétzilálta az amúgy kíméletlen pragmatizmusáról híres Ingoványit, annyira legyalult és felégetett mindent, amit a valóság törvényszerűségeiről gondolt, hogy képtelen volt ellenállni annak a különös erőnek, melynek az örvényébe került. Keze önálló életre kelt, és komótosan a kaputelefon felé nyúlt. A berregés azt jelezte, hogy a kapu kinyílt.

- Ugye nem bánja, hogy beugrottam? Ígérem, egy pillanat lesz az egész. A világért sem szeretném megzavarni a jól megérdemelt esti pihenőjét egy ilyen fontos embernek!

Ingoványi nem szólt semmit, csak a küszöbről figyelte dermedten, ahogy a vendég botorkál befelé a kaputól az ajtóig vezető ösvényen. Volt valami esetlenség a mozgásában, de az még a félhomályban is tisztán látszott, hogy nem a kaputelefon szemfényvesztéséről, vagy valamiféle ritka és megmagyarázhatatlan optikai csalódásról volt szó. Ez bizony ő. Nekem meg reszeltek. Mély levegőt vett, és próbálta összeszedni magát, miközben a vendég komótosan odaért hozzá.

Advertisement

- Nem voltam benne biztos, hogy van itt valaki egyáltalán. Tudja, különös dolog ez, az emberek általában felkapcsolják a lámpát, mikor otthon vannak. Persze megértem, én is szoktam spórolni a villannyal... De azért itt a bejárón igazán lehetne valami kis kerti világítás, még a végén kitöri valaki a nyakát.

Alázatos testtartás, nyájas mosoly. Hát hogyne. A politikában edződött Ingoványit ilyesmivel nem lehetett megtéveszteni. Pontosan tudta, hogy ez is csak egy apró eleme annak a nagyszabású és kíméletlen játéknak, ami épp most közeledik viharos sebességgel a vége felé.

A vendégnek be nem állt a szája, miközben a nappaliba mentek. Összevissza hadovált Ingoványinak a kutyájáról, meg a politikusok iránti mélységes tiszteletéről. Mint akinek valami különös kór fertőzte meg az elméjét, mely most lázasan löki ki magából az összes szót, amit csak életében felhalmozott magában. Ingoványi persze nem bánta a szóáradatot, hisz ő egy mondatot sem tudott volna kinyögni, a kettejükre ereszkedő csend gondolatára pedig kirázta a hideg. Fogta a kis távirányítót és, és felkapcsolta a villanyt.

Advertisement

- Nahát, ez… ez nem semmi! Egyszerűen szóhoz sem jutok. Komolyan mondom, én ilyen gyönyörű lakásban még nem jártam. Ez tényleg egy tévé? Tudja, nálunk az ágy ekkora, pedig abban ketten alszunk. Nem zavarja, ha körbenézek egy kicsit?

Ingoványi egy rezignált kézmozdulattal jelezte, hogy tegyen, amit akar. Rosszul volt a vendég megjátszott ámuldozásától és színlelt kedvességétől. Minek ez a színház? Pontosan tudta, hogy mire megy ki a játék, hisz ezerszer látta már ezt, és minden alkalommal ugyanaz lett a vége. Csak akkor sosem vele történt. Mindig mással. És hát, ugye, ez komoly különbség. Közben veszettül hiányozni kezdett neki a whisky, amit még az ajtóban ejtett el, de arra jutott, hogy nem kéne többet innia.

- Igazán nem akarok tolakodó lenni, de gondolom azért egy ilyen csodálatos ház nem két fillérbe kerül. A mindenféle adókról már nem is beszélve, amiket manapság kiszabnak! Tudja, én nem is értek hozzá. Ne árulja el senkinek, de mindig a feleségem tölti ki helyettem az adóbevallásomat. Ő precíz az ilyen dolgokban, én meg hát kissé szórakozott vagyok. Hisz egy pillanatra elkalandozik az ember, és olyan könnyű lehagyni egy nullát…

- Na jó, hagyjuk a süket dumát. Mit akar tőlem?

szakadt ki Ingoványiból, és egy pillanatra csend lett, ami pont olyan nyomasztó volt, ahogy azt elképzelte. Tekintete önkéntelenül azokra hamudarabokra tévedt, melyek a vendég gusztustalan kis zöldes szivarcsikkéről potyogtak rendületlenül a perzsaszőnyegre.

Advertisement

- Ó, higgye el, a világért sem akartam kellemetlenséget okozni. Tudja, csak a munkámat végzem. Gondoltam, idejövök, és elcsevegünk arról a kis balesetről, ami ma este történt.

Ingoványi pontosan tudta, hogy ez jön, mégis elszorult a torka. Visszatért a Lakatos óráiról ismert szánalmas cincogás, de már ez sem érdekelte:

- Miféle baleset?

- Gázolás, csúnya história. De látom, uram, mennyire felzaklatta ez az egész látogatás, úgyhogy legjobb, ha hagyjuk most a dolgot. Képtelen lennék a feleségemnek megmagyarázni, hogy miért zaklatok éjnek évadján egy ilyen fontos embert, aki egész nap töri magát a köz ügyeiért.

Advertisement

Ingoványi nem hitt a szemének: a vendégen őszinte zavar és bűntudat látszott, ahogy a szivart tartó kezével vakarta szemöldökét, majd fogta magát, és elindult kifelé. Félúton azonban megtorpant, és visszafordult:

- Majd elfelejtettem megkérdezni. Azt nem tudja véletlenül, hol lehet ebben a városban szivart kapni? Egyik boltban sem kaptam, ahogy jöttem errefelé.

Ingoványi szó nélkül odasétált az italos szekrénykéhez, és a fiókból kivett egy csomag kubait.

- Vigye ezt.

- Ó, igazán túl kedves. Ezt nem fogadhatom el.

Mondta mosolyogva a vendég, ahogy fürge mozdulattal kopott kis ballonkabátjának zsebébe csúsztatta a szivarokat. Tekintetük egy pillanatra egymáséba fúródott. Ingoványi életében először látott üvegszemet. Volt valami ijesztő abban fénytelen tekintetben, mintha üzenni akart volna neki valamit, de képtelen volt megfejteni, hogy mit. Ingoványit arra a szakadékra emlékeztette, melynek a peremén állva egyszer borzongató kísértést érzett. A szemkontaktus véget ért, a vendég újra az ajtó felé indult, Ingoványiban pedig végletekig fokozódott a feszültség. Már a tenyere is izzadt, a tagjai pedig furcsán zsibbadni kezdtek. Érezte, hogy már majdnem túl van rajta, hogy csak addig kell kibírnia, míg a vendég eltűnik. Amint becsukódik az ajtó, véget ér a lidércnyomás, ám azt is érezte, hogy elég egyetlen apró lökés, és enged a szakadék hívogató ölelésének. Pokolian hosszúnak tűnt az a pár lépés, de a vendég keze már a kilincsen volt…

Advertisement

Ekkor azonban újra megtorpant, és a szivart szorongató kezével a fejéhez kapott. Ingoványi érezte, közel az összeomlás. A látogató alázatos mosollyal fordult meg:

- Ja, és csak még egy apróság: ugye nem bánja, ha mostantól beugrok egy baráti kis csevegésre? Ígérem, minden este csak egy pár kérdéssel zavarom.

Minden este. Minden kibaszott este...

És Ingoványi előtt elsötétült a világ.

***

A politikai elemzők egyetértenek abban, hogy ígéretes karrier tört derékba, mikor dr. Ingoványi Kálmánt 18 év börtönre ítélték, szándékos emberölésért. A vallomás követő napokban természetesen mindenki azzal volt elfoglalva, hogy ott határolódjon el tőle, ahol csak tud. Tolvaly Endre például több hosszú interjúban ecsetelte, hogy valójában soha nem álltak közel egymáshoz, hisz Ingoványiban mindig is hibádzott valami. Kikérte magának, hogy a nemrégiben nyilvánosságra került közös fácános szelfik másra utalnának. Meggyőzően és szívhez szólóan érvelt amellett, hogy a kastélyában tartott, szezonnyitó vadászatra csak azért hívta meg eltévelyedett politikustársát, hogy a lelkére tudjon beszélni, és jobb útra térítse. A gyorsan és zajosan lefolytatott tárgyalást követően, Ingoványit a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították. Befolyásának maradékát arra használta, hogy az intézmény legbiztonságosabb celláját kapja meg. Senki sem értette, hogy ezzel mi volt a célja, sokan rebesgették, hogy Ingoványi elméje megzavarodott. Egy újságíró kérdésére állítólag annyit motyogott maga elé, hogy "ahonnan szökni nem lehet, oda talán besétálni is nehezebb".

Advertisement

Husáng Béla rendőrségi alezredest közben egész más rejtélyek nyomasztották. Gondolatai a különös Falk Miksa utcai eset körül jártak. Arról már réges-rég meg volt győződve, hogy a társadalom nem más, mint civil ruhába bujtatott terroristák szórványos gyülekezete - így az meg sem lepte igazán, hogy az éj leple alatt eltulajdonítanak egy frissen felavatott szobrot. Na de az már igazán pofátlanság, hogy a következő reggelre visszalopják a helyére - ezzel mintegy gúnyt űzve a rendőrségi kordonokból és magából a testületből. Ma már a műveleti terület sem szent? Legalább a térfigyelő kamerák felvételeit meg lehetne nézni, de azok meg persze épp akkor mondták be az unalmast. Valamelyik kerületi buzgómócsing biztos megint elfelejtette, hogy hiába olcsóbb, mégsem a józsefvárosi piacon kéne intézni a közbeszerzéseket. Husáng szomorú tekintettel baktatott autója felé, baljós érzés ülte meg mellkasát, ha a jövőre gondolt.

Szobrot visszalopni. De most komolyan: hát hová tart ez a kurva ország?!