2013 van jóember, itt már nem elég egy egyszerű melltartó! Jöhetnek a viccek a cicis kék halálról.

Azt írja a BBC, hogy a Microsoft kutatói kifejlesztettek egy olyan melltartót, ami méri, hogy a viselője mekkora stressz alatt áll. Olyan érzékelők vannak benne, amik figyelik a szívműködést és a bőr reakciót, hogy aztán abból vonjanak le következtetéseket az ember hangulatáról.

Advertisement

A vizsgált adatokat a melltartó továbbítja egy okostelefonra, aminek egy alkalmazása jelez, ha fennáll a kényszeres evés veszélye. A cél ugyanis az volt, hogy hogy kitaláljanak egy olyan tárgyat, amivel meg lehet akadályozni a kényszeres, túlzott stressz alatt történő zabálást.

Igazából lehetett volna egy sima trikó is, de a fejlesztők úgy gondolták, hogy egy melltartóval lehet a legközelebb jutni egy ember szívéhez. Próbálkoztak azzal is, hogy férfiaknak szánt alsóneműbe tettek szenzorokat, de az nem működött, mert túl messze voltak a szívtől. Most olvassátok el megint ezt a két mondatot és gondoljatok ezekre az információkra úgy, mintha csodálatos metaforák lennének a férfiak és nők közötti különbségről.

Advertisement

Az okosmelltartót négy napon keresztül, napi hat órán át tesztelték. A Microsoft egyik főkutatója, Asta Roseway azt mondta, hogy elég fárasztó munka volt, mert a melltartót 3-4 óránként mindig le kellett venni és újratölteni az elemeit.

A BBC megjegyzi, hogy nem ez az egyetlen hordható okosruha mostanában, múlt hónapban egy Twitterhez kötött melltartóról érkeztek hírek, tavaly egy olyan melltartót szabalmaztattak, amik a testhő alapján próbálja megelőzni a mellrákot, Indiában pedig olyan cicifixen dolgoznak, ami sokkolja a mellmarkolászó erőszakoskodókat.