A mulatós zene szubkultúránkban méltatlanul elhanyagolt – azaz csak nagyritkán szóba hozott – sztárjára úgy járt rá a rúd idén, mint szinte senki másra. Úgyhogy inkább ne panaszkodjatok.

A Bors írja:

Nem elég, hogy idén többek közt halálosan megfenyegették, gyorshajtásért bekasztlizták, tilosban parkolásért feljelentették, elütötte egy mentőautó, hangszálgyulladás miatt egy időre elnémult, nevével visszaélve reklámoztak egy bulit, most újabb kellemetlenség érte.

És ez aztán tényleg nem vicces, beleborzongtam, ahogy Attila elmesélte:

Pár hete éreztem először a nyakamon azt az iszonyatos fájdalmat, amely később az egész gerincoszlopomra átsugárzott. Két nap múlva már aludni, mozdulni sem tudtam. Kiderült, hogy elmozdult egy nyakcsigolyám, mellette pedig begyulladt a bal oldalamon egy izomköteg is. Így sportmasszázsra és fizikoterápiára járok koncertezés helyett, ráadásul jó pár hónapig kímélnem kell magamat.

Egy csomó fellépés is elmaradt, úgyhogy ezúton kívánok jobbulást a sztárnak a legszebb slágerrel – egy másik Attila előadásában –, melyet mindenki másnak is küldök, aki szereti.