Nagy cikkben számolt be arról a brit Sunday Telegraph, hogy mennyire kiszúrtak a Costa Concordia luxushajó túlélő alkalmazottainak egy részével. Hiába telt el már egy év a baleset óta, a meghalt magyar hegedűs, Fehér Sándor nagybőgős társa, Csanya Jenő azóta sem tud zenélni, sőt nyomorog. A cikkből kiderül, hogy a hajó magyar triójának bőgőse közvetlenül a tragédia után ugyan kapott 458 euró gyorssegélyt a cégtől, de azóta sem fizették ki még az elmaradt bérét, illetve a tengerbe veszett nagybőgőjének az árát sem. A férfi háta és lába ráadásul annyira megsérült, hogy még mindig akadályozná a munkában. A Costa Concordia szóvivője azzal érvel, hogy a cég érintett alkalmazottainak 93 százaléka elfogadta az általuk ajánlott, durván 11 ezer eurós kompromisszumot. Eszerint a cég lemond ekkora összegről, az alkalmazott meg cserébe lemond a perindításról.

Csanya tehát azért is nyomorog, és a cikk szerint a kilakoltatás is fenyegeti, mert ahhoz a kisebbséghez csatlakozott, amelyik a pert választotta. Ő konkétan 9 másik magyar érintettel együtt a Rónai ügyvédi irodát New Yorkból. Ez kockázatosabb, de ha bejön, jó esetben sokkal nagyobb pénzt hozhat. A pwerben azt akarják bebizonyítani, hogy mind a kapitány, mind a cég hanyagul járt el. Ezt talán nem lesz annyira nehéz bemutatni, hiszen sok más mellett az is kiderült, hogy Csanyáék akkor sem mentek volna sokra a baleset utáni tájékoztatással, ha az nem megtévesztő és lassú, hiszen nem beszélnek angolul, bár az angoltudás kötelező feltétel lett volna. De ők azt mondják, maga a cég képviselője árulta el a nyelvi vizsgán a helyes megfejtéseket. Nyelvi problémája nemcsak a magyar zenészeknek volt a hajón. Ha nem lett volna tragédia a vége, fergeteges vígjátékba illett volna a parancsnoki híd a döntő percekben, az indonéz kormányos ugyanis folyamatosan félreértette az olasz kapitány erős akcentussal elkiabált utasításait. 

A teljes cikk itt olvasható angolul.