​Elfelejtettem, hogy mit akartam írni a szentendrei Czóbel-kiállításról

Ugyanis még a múlt hét végén néztem meg, de aztán addig halogattam a megírást – szerettem volna, azt gondoltam, hadd legyen ilyesmi is nálunk –, amíg lassacskán elhalványodtak a benyomások. Mindegy, néhány dolog még megvan, összeszedtem, amennyire tellett tőlem.

  • bírom ezt a Művészet Malom nevű helyet, jó a hangulata, pláne jó megérkezni oda, miután nagy nehezen átverekedte magát az ember a giccsárusok utcáján
  • a Czóbel Béla-kiállításnak az a címe, hogy Egy francia magyar, és felöleli, ahogy mondani szokás, az egész életművet, a 20. század eleji kezdetektől a 70-es évekig
  • sok-sok mindent nem tudtam Czóbelről – vagy ha tudtam, elfelejtettem ezeket –, így azt sem, hogy a 2. világháború után Magyarországon ragadt, és Szentendrén élte le élete maradék harmadát, 92 is elmúlt, amikor meghalt
  • nagyon szeretem a festéket – képzőművészetekben nálam sokkal jártasabb barátom azt szokta mondani, hogy ne kiállításokra járjak akkor, hanem festékboltba – és az erős, markáns színeket, ebből kifolyólag a művész fauve korszakából származó dolgok jöttek be a leginkább, a késői, pasztellesebb alkotások kevésbé
  • szeretem ezenfelül a városokat és a tájakat is – már nem emlékszem, hol, biztos Bécsben, láttam Egon Schiele Cesky Krumlovról készült képeit, hogy azok milyen szuperek voltak! –, ilyenek is készültek a Czóbel-műtermekben, szuperek
  • azt különösnek találtam, hogy legalább két képnek volt olyasmi a neve – körülbelül –, hogy Párizsi házak (korábban: Berlini utcák); de nem ragadnék le ennél, az olyan lenne, mintha azt mondanám, hogy a valóságban James Bondnak le kéne esnie a repülő repülőgép szárnyáról, nem bírna fent maradni
  • azt sem tudtam továbbá, hogy Czóbel Bélának ilyen sok képe elveszett, kár értük
  • ahhoz totál felkészületlen vagyok, hogy egyenként nézegessem, elemezgessem festmények részleteit, vetek rájuk egy pillantást, gyakorolnak rám benyomást, a végén meg körbejárok, és vagy van vagány összhatás, vagy nincs; ennek a kiállításnak van
  • szép nagyban kint van egy igen öregkori fotó az aprócska, hajlott hátú mesterről, amint a kis állványával és az egyéb eszközeivel caplat az út mentén; bizony, mind megöregszünk és meghalunk a nyavalyába, jutott erről eszembe

Ez lesz! De addig is nézegessetek kiállításokat ti is! Ha van hozzá kedvetek.