89 éves korában elhunyt az ötvenes évek legendás magyar fociválogatottjának utolsó élő tagja, Buzánszky Jenő.

A sportoló december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol aznap meg is operálták. Fia, ifjabb Buzánszky Jenő december 16-án úgy nyilatkozott, hogy édesapja állapota több mint három nappal a műtét után is kritikus, majd 17-én újabb műtétre került sor. Fia december 30-án arról beszélt, hogy apja szervezete nagyon legyengült, hangulata ingadozó, az ünnepek alatt napokon át jobbára csak aludt, amikor azonban az intenzív osztályról a belgyógyászatra költöztették, a korábbiakhoz képest kimondottan jó hangulatban volt. Vasárnap este 8-kor halt meg az esztergomi kórházban.

Advertisement

A Dorogi Bányász jobbhátvédje volt az Aranycsapat egyetlen olyan tagja, aki sosem játszott budapesti csapatban: felnőtt karrierjét a Pécsi VSK-ban kezdte, de legnagyobb részét Dorogon töltötte.

A válogatottban 1950 és 1956 között 49 alkalommal játszott, és onnantól kezdve, hogy Sebes Gusztáv beválogatta, gyakorlatilag stabil helye volt a csapatban. Tagja volt a helsinki olimpián aranyérmes, illetve az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerző csapatnak is.

35 éves korában vonult vissza az aktív labdarúgástól, majd edzőként dolgozott Dorogon és Esztergomban, később a Komárom megyei szövetségben és az MLSZ-ben is többféle tisztséget töltött be. Buzánszky Jenő nevét őrzi a dorogi stadion, illetve több, iskolai focikupa is.

Advertisement

Nem lehet nagy biztossággal kijelenteni, de lehet, hogy jó ideig ő is marad az utolsó magyar futballista, aki döntőt játszhatott egy focivébén.