Hoppá! Éles szemű internetezők, illetve az utcára is kimerészkedő társaik kiszúrták, hogy egy repülőgép nagyon gyanús útvonalon mozog Budapest fölött. Chemtrail? Utánanyomoztunk. Rosszabb! Állami megrendelés.

Először Sycko pendítette meg a twitteren, hogy valami nagyon furcsa dolog zajlik éppen Budapest légterében. Egy gép ide-oda repülve átfésüli a főváros feletti eget. Az ilyen sohasem véletlen. Keresnek valakit? Vagy mondjuk a levegőből akarnak megmérgezni minket?

Advertisement

Ez minden körülmények között aggasztó jelenség lenne, de pont kampány idején aztán tényleg senki sem hiszi el, hogy ebben nincsen benne valakinek vagy valaminek a keze.

Aztán ddq megnézte, hogy a gép az Eurosense nevű nemzetközi, de magyar fiókkal is rendelkező, leginkább légifotózással foglalkozó cégé. Egy Cessna, konrétan ez a példány:

Sponsored

Ekkor már direkte borzongtam, ebben az állapotban hívtam fel a céget. Tényleg chemtrail? - tettem fel életem legbátrabb kérdését. Természetesen elkenő-tagadó válaszra számítottam. Ám a valóság durvábbnak bizonyult. Légifényképezés folyik, egy térképészeti adatbázist raknak össze ÁLLAMI MEGRENDELÉSRE - mondta a gyanúsan készséges munkatárs. Rosszabb volt, mintha bevallotta volna, hogy alumíniumport és titkos összetételű méregkoktélt permeteznek.

Mostantól beszéljünk komolyan! Mire kellhet a kormányzatnak ez a "térképészeti adatbázis"? Itt vannak a legnyilvánvalóbb lehetőségek:

- Durva ingatlanadót vezet be a kormány, MINDEN ingatlant lefotóznak a levegőből, aztán becsengetnek

- Vlagyimir Putyin baráti kérésére az orosz nagykövetség kertjét biztonsági okokból megnövelik 42 négyzetkilométerrel, most mérik fel, hol húzódjon a kerítés

- egy most még titkos földbérleti pályázaton Mészáros Lőrinc nyerte el Budapest területét, most mérik fel, meddig az övé a leendő juhlegelő, és honnantól kószálhatnak az Orbán-család nyájai

- a kormány a privát bankok betiltása mellett az ingatlan-magántulajdon megszüntetésére készül, a fotók segítségével rakják össze az államosítási térképet

- Etele elmélete az igaz: "ilyen kisgepekkel altalaban az un babachemtrailt szorjak, ez meg csak elokeszites, hogy felnott korukban jobban hasson a rendes"

- Szó sincs ilyen hülyeségekről, ez sima tömeges agyszkennelés

Ha tudod, mi az igazság, de nem láttad a felsorolásban, oszd meg velünk alant!