Alekszej Navalnij ellenzéki mozgalmár-sztárblogger és öccse is három és fél évet kapott az Yves Rocher-ügyben – de míg előbbi felfüggesztettet, utóbbi letöltendőt. Az orosz ellenzékiek és civilek délután hétre – magyarul négyre – hirdettek nagytüntetést a moszkvai Manyezs térre.

Alekszej Navalnij ezzel egyfajta felfüggesztettrekorder lett, hiszen tavaly a Kirovlesz-ügyben már kapott öt évet, így most nyolc és félnél tart. Egyelőre házi őrizetben marad, legalább addig, amíg január 15-én meg nem kapják az ítéletet indoklásostul – ez ugyanis egyelőre elmaradt. Oleg Navalnijt viszont az ítélethirdetés után a tárgyalóteremben őrizetbe vették. Alekszej, miután elbúcsúzott az öccsétől, ezt mondta:

Ez a legmocskosabb ítélet, amit csak ki lehetett találni. A hatalom nem egyszerűen csak meg akarja semmisíteni és börtönbe akarja zárni az ellenfeleit, ezt ismerjük, megszoktuk. A hatalom már az ellenfelei hozzátartozóit kínozza és teszi tönkre.

Tényleg nehéz másképpen értelmezni a dolgot, mint hogy túszul ejtették az ellenzéki vezéralak öccsét, nem is lehet könnyű neki elrendezni magában a történteket. A politikai elemzők szerint éppen ezért húzott a hatalom iszonyatosan sunyit, ravaszat és hatásosat.

Advertisement

Az ukrán Jevromajdanra rímelő Jevromanyezska mozgalom – ők szervezik az esti megmozdulást – twitteréhez kapcsolódva Mihail Hodorkovszkij egykori oligarcha és rab is eleresztett egy kommentet: "A mai tüntetés súlya és jelentősége még nagyobb lett – írta –, nyilvánvaló, hogy nem az áldozat neve fontos, magát a rendszert nem lehet többé elfogadni."

Hát pont ez a kérdés, hogy most, hogy nem Alekszejért, hanem csak az öccséért kell kimenni, hányan mennek ki, és hogy mi sül ki ebből. Eddig 17 ezren jelezték szándékukat fb-n.

A címlapképet meg kell magyaráznom. Az ирония судьбы rész az egyik leghíresebb orosz–szovjet filmvígjátékra utal – itt is ment, A sors fintora, avagy fürdő után címmel –, és a története szilveszterkor történik. Az olivier-forradalomból pedig az olivier nem más, mint az orosz hússaláta – a fáma szerint egy francia szakács készítette először, Olivier-nek hívták –, és ilyet megint csak szilveszterkor minden orosz tesz az asztalra, aki valamit is ad magára.

Azt hiszem, én is csinálok egy lavórral, megyek, meg is veszem a hozzávalókat.