Az új Godzilla pontosan tudja, hogy mit akarsz egy olyan filmtől, aminek egy gigantikus sárkánygyík a főszereplője. De nagyon sokáig nem hajlandó azt nyújtani. Ettől lesz annyira jó.

Godzilla vagy Gojira vagy Godzsira volt már sok különböző dolog szimbóluma az utóbbi hatvan évben. A fenyegető óriásgyík először Japán legnagyobb traumájának, az atompusztításnak volt a két lábon járó megtestesítője, aztán ebből a rémisztő jelenségből lassan az ország védelmezője lett, aki nekimegy a tömegtermelésnek (Mecha-Godzilla, a robotgyík), a környezetszennyezésnek (Hedorah, a szemétkupac), a vegyi kísérleteknek (Ebirah, az óriásrák) és általában mindennek, ami Japánt veszélyeztetné. Olyan formában, hogy különböző, gumiruhákba bújt emberek pofozták egymást nagyon lassan, papírmasé házak előtt.

Advertisement

Most nagyon általánosítok, de az igazság az, hogy Godzilla teljes mértékben elkerült engem. Vagyis teljes mértékben nem kerülhetett el, mert legalább annyira része az egyetemes popkultúrának, mint mondjuk Flash Gordon vagy Clouseau felügyelő, azaz akkor is bele lehet futni, amikor egyáltalán nem szeretnéd. Például én egészen biztosan tudom, hogy volt egy amerikai, rajzolt Godzilla-tévésorozat, amiben volt egy Godzuki nevű miniszörny is, és ha valaki fegyvert fogna a fejemhez, még el is tudnám dúdolni a főcímzenéjét. De például Hedorah nevét már a Godzilla Wikiről kellett kinéznem, pedig határozottan élt az emlékezetemben, hogy egyszer a sorozat főszereplőjének meg kellett harcolnia egy halom antropomorf radioaktív hulladékkal. Szóval Godzilla egy több értelemben is kikerülhetetlen erő a világon, legyen az a világ a miénk, vagy a japán populáris kultúráé, vagy a filmbeli Japáné, ahol nem volt hurkapálcából épített villanypózna, amit ne tudott volna gond nélkül eltiporni.

Elég a pofázásból. Itt óriásszörnyek verekednek


Miről szól: A világ legismertebb, legfélelmetesebb és persze legnagyobb szörnye újjászületik. A radioaktív szennyeződés teremtette, hősök pusztították el, ám most kiderül: csupán átmenetileg sikerült megszabadulni tőle – a szendergéséből felébredő rém teremtői ellen fordul, és nincs, aki megállítsa. Legfeljebb más szörnyek. (port.hu)


Vannak emberek, akik csak azt akarják látni, ahogy ég a világ, aztán vannak emberek, akik csak azt, ahogy óriási szörnyek pofozzák egymást a moziban. Kétszer is fizettem azért, hogy moziban megnézzem a tökéletes Tűzgyűrűt, és ha nagyon próbálnának rábeszélni, valószínűeg másodjára is kifizetném a jegyet az új Godzilláért is. Gareth Edwards rendező (Monsters) megint egy olyan figura, aki millió dolláros halmok közelébe kerülhetett annak ellenére, hogy még semmi gyakorlata sincs ilyesmiben, de az Amerika kapitány folytatásához hasonlóan megint többszörösen bejött a rizikó, az ő Godzillája (mármint a filmje) mindig tökéletes, amiben a gigantikus méreteket nemcsak a felhőkarcolók között acsarkodó szörnyekkel illusztálja, hanem apró, emberi dolgokkal is, majdnem úgy, ahogy a dübörgő T. Rex érkezését a legjobban egy pohár víz mutatta meg. Godzillája (mármint a szörnye) nagyon sokáig fel sem tűnik, csak apró jelekből sejtjük, hogy mekkora. És hadd mondjak valamit: a 2014-es Godzilla baszomnagy.

Tavaly a Tűzgyűrűnél éreztem azt, hogy végre eljutott oda a CGI technológiája – vagy csak a kiszervezett béranimátorok képessége –, hogy gigantikus tárgyakat és élőlényeket hitelesen meg lehet mutatni. Már amennyire hiteles lehet egy tüzet okádó óriásgyík és egy mutáns csótány akciója San Francisco belvárosában. Godzilla nyilván egy lehetetlen élőlény, de amikor hihetően türemkedik, illetve mit türemkedik, keresztüldózerol az emberek világán, akkor egészen pontosan megértjük a dimenzióit, a súlyát és az erejét. Edwards ráadásul azzal szórakozik egy csomószor, hogy emberek szemszögéből mutatja meg a szörnyeket, vagy folyamatosan olyan tereptárgyakhoz (repülők, házak, katonai cirkálók) méregeti, amiknek nagyjából mindenki tudja a méretét, ezzel még durvábbra erősíti az élményt, hogy mégis mekkora roppant nagy jelenséggel áll szemben a világ.

Ha már az emberek világa: a Godzilla nemcsak a rendező, hanem a szereplők választása miatt is figyelemreméltó, legalábbis én sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen filmben egyszerre feltűnhet Bryan Cranston (Breaking Bad), Sally Hawkins (Hajrá, boldogság!), Elizabeth Olsen (Martha Marcy May Marlene), Ken Watanabe (Az utolsó szamuráj) és Aaron Johnson (Kick-Ass), aztán mégis itt vannak egy kupacban, és vagy együtt menekülnek valami szörnyű dolog elől, vagy próbálják megakadályozni azt, egytől egyig hitelesen. Az más kérdés, hogy mindegyikőjük olyan szövegeket kapott, amiket életkortól függően 10-100 filmben hallhattunk már előtte, de én ezt csak egy posztmodern gesztusnak fogtam fel, nem hibának.

Advertisement

Mert a Godzillában mégis arról van szó, hogy egy évtizedek óta létező – és lássuk be, kicsit röhejes – történetet próbálnak faarccal előadni a szereplők és a készítők, és valahogy a film felétől az érződik, hogy ez képtelenség. Amikor Watanabe a súlyos japán akcentusával – és olyan arccal, amilyeneket izzadva grimaszoló középkorú férfiak szoktak vágni különböző, majdnem perverz mangákban – előadja, hogy amivel most itt szembenéz az emberiség, az Godzsira, akkor csak arra tudtam gondolni, hogy már messze elhagytuk azt a szuperkomoly világot, amit a film első fele próbált felállítani a nukleáris katasztrófájával és a családi tragédiájával. És ez így van rendjén. Vannak dolgok, amikhez nem lehet komoly arcot vágni, de a megvalósításukban a lehető legjobbra kell törekedni. A Godzilla pontosan ilyen film lett.

Na szép, most meg akarom nézni megint.

Egy megjegyzés, mert szeretek ilyeneken zsörtölődni: ha lehet, ne 3D-ben nézzétek meg a filmet. A 3D általában semmilyen extra élményt nem ad semmilyen filmhez, itt viszont a cselekmény nagy része este, félhomályban vagy sötétben játszódik, a 3D szemüveg pedig még tovább sötétíti a képet. Ha nem hiszitek el, akkor egyszer vegyétek le film közben, és próbáljatok meg nem megvakulni. A Godzillának alapból egy sötétebb, szürkébb, monokrómabb színvilága van, szóval azzal az átkozott szemüveggel még jobban meg kell küzdeni azzal, hogy kivedd a részleteket.