Nyúlik a rétestészta, nem is tudom, hány napja nem tudjuk, hol folytatja pályafutását napjaink legjobb magyar futballistája. És a felmerült variációk okán mindenki üti. Pedig nem ezt érdemli.

Olyan sok lehetőség nincs – ha még vannak, arról nem tud a nyilvánosság –: vagy Dárdai Pál Herthája, vagy a török Bursaspor jön szóba. Dzsudzsák még a Dinamo Moszkva labdarúgója egyébként, de ott már nem játszatják az első csapatban, mióta kiderült, hogy másokkal tárgyal.

Advertisement

A Herthánál az van, hogy vagy nincs rá pénz, vagy ő szeretne többet, mint amennyi jutna, a Bursa viszont állítólag azonnal vinné és minden vágyát teljesítené. Logikusan az következne ebből, hogy bár lehet még kivárás és kanyargás, de úgyis Törökország lesz a vége.

Csak hát egy ilyen sztori nem mindig ér logikus véget, úgyhogy várjunk ezzel.

Ezt mondta most a Nemzeti Sportnak:

Az az én szerencsém, hogy nem most kell döntenem. Arról nem szólva, hogy a törökök sem sürgetnek. Mindazonáltal szeretnék minél gyorsabban pontot tenni a történet végére, mert egyre nehezebben birkózom meg a bizonytalansággal. Amit Bursában tapasztaltam, meggyőző volt, de a Hertha még mindig elsőbbséget élvez.

Illetve:

Azt nem jelenthetem ki, hogy holnapra eldöntöm, mi legyen, de nem akarom sokáig húzni. Nemegyszer említettem már, hogy leginkább a Herthában szeretném folytatni, ám az kevés, ha ezt rajtam kívül csak Dárdai Pál akarja. Ezért is várom azt, hogy Berlinből végre megüzenjék, fehér vagy fekete. Ha kellek, az persze szuper. Ha nem, akkor meglátjuk, él-e még a török vonal.

Ez így első ránézésre nem tűnik többnek, mint az alkupozíciók gyurmázgatásának.

Amiért posztolok most erről, az főként az, hogy már megint akkora pofonokat kap szegény feje, mint évekkel ezelőtt, amikor Hollandiából Oroszországba szerződött. Hogy aprópénzre – azaz pénzre – váltja csodálatos tehetségét, pedig többre is vihette volna, és hasonlók.

Advertisement

Nekem ezzel komoly vitám van. Elsősorban azért, mert Dzsudzsák Balázs így is egy olyan fiatalember, aki a világ végéről indulva megcsinálta magát, és helytállt egy kőkemény piacon. A magyar labdarúgást sújtó minden körülmény, valamint a magyar labdarúgókat jellemzően sújtó mentális törékenység ellenére a tehetsége és a munkája révén érték lett és rengeteget keresett.

De ami a legfontosabb: hosszú távon, évekre ott maradt a spiccen és a nemzetközi érdeklődés homlokterében. Ezt nagyon-nagyon kevés magyar játékos mondhatta el magáról Dárdai Pál óta. Lehet olyat állítani, hogy a képességei révén sokkal nagyobb bajnokságok sokkal nagyobb csapataiban lett volna a helye – soha nem fog kiderülni –, csakhogy az ő teljesítményét és bankszámlájának állapotát sem állt módjában megközelíteni mostanában senkinek.

Úgyhogy a magyar futball állapotát figyelembe véve ez már-már akkora dolog, mint Anze Kopitar igazi sztárrá emelkedése az NHL-es Los Angelesben.

Ezért szerintem egyáltalán nem szép dolog bántani őt. És ha Bursa lesz, hát Bursa lesz, vannak abban a bajnokságban sokkal nagyobb nevek is, nem szégyen közéjük keveredni.