2014 utolsó negyedévében az Apple 18,04 milliárd dollárt (4,88×1012 forintot) keresett, egyben ők szerezték meg a mobiltelefon-piac profitjának 93%-át. Ennyi pénzt eddig csak a Gazprom volt képes egyetlen negyedévben összeszedni.

A rengeteg pénzt 74,6 milliárd dollárnyi forgalmon keresték, aminek zömét az ősszel bemutatott új Iphone-ok adták. 74,5 millió Iphone-t adtak el (régieket és újakat együtt), ami egyébként a világban eladott mobiltelefonok nem túl jelentős része, de pénzt szinte csak az Apple tud ezzel a tevékenységgel keresni. Az iparág profitjának maradék 9%-át a Samsung zsebelte be, a Microsoft 2%-ot bukott, a Blackberry, a Motorola, a Sony, az LG és a HTC pedig nullára hozták ki a negyedévet.

Az még az érdekes az Apple számaiban, hogy rajtuk kívül kizárólag olaj- és gáztermelők tudtak valaha ennyi pénzt csinálni. A történelem 20 legnagyobb negyedéves vállalati pénzesőjébe az Apple-ön kívül a Gazprom, a Shell, az Exxon Mobil és a BP tudott még bekerülni, úgy, hogy a 20-ből másik négy negyedévet szintén az Apple csinálta az elmúlt években.

Forrás: Apple, Canaccord Genuity (ami egy kanadai pénzügyi elemző)