Sehol sem jelentették be, de pár napja éttermet nyitott Budán az egyik legismertebb vidéki vendéglátós, Herczeg Zoltán, a fehérvári 67 étterem tulajdonosa. Igazából a dizájn miatt mentem el kipróbálni, mert a csajom tervezte a belsejét.

Bátor fickó Herczeg Zoltán, mert miközben a legmenőbb fővárosi vendéglősök is csak panaszkodnak, ő pont errefelé terjeszkedik. Ráadásul nem a Belvárosban, hanem egy nemrég épült budai miniplázában, a Hegyvidék központban nyitott helyet Brúnó és Brúnó néven. (Ezt írtam az Indexen a Hegyvidékről a megnyitás előtt.) Annál bátrabb ez a húzás, mert a székesfehérvári anyaintézmény az ottani óváros egyik barokk patriciusházában található, egy gyökeresen más hangulatú térben.

Advertisement

A 67 évek óta ott van a három-öt legjobb vidéki étterem között, a Kistücsökkel és a Chateau Visz-szel együtt. A Dining Guide idei toplistáján például országos 9., egyben a legjobb vidéki hely

Advertisement

A Bruno és Bruno projekt körül ötletemberként ráadásul feltűnt egy másik gasztronómiai nagymenő, az a Tálos "Bortársaság" Attila, akinek például a Hegyvidékben is van egy borboltja.

Teljes elfogultsággal mondhatom, hogy a Bruno és Bruno dizájnja, ami Láng Imola (ő a csajom) és Mag Ildikó műve, baromi klasszra sikerült. Az ember nem is érzi, hogy Magyarországon van. A végeredmény hála istennek épp az ellentéte a a kivagyibarokk budapesti trendnek. A budapesti éttermek kinézetre általában olyanok, mintha a tulaj gazdag hindu, New York-i ortodox zsidó, afrikai diktátor, vagy józsefvárosi strici lenne, aki a vagyonát látványos ékszerek formájában a testére aggatva viseli. A tombzódó egzotikusfa-borítások, drága tapéták, selyem-, bőr-, és üvegfelületek körülbelül annyira vonzóak, mint az a BMW-kamuterepjárókban kitenyésztett közönség, aki ezekbe jár.

Advertisement

A közönség gondolom itt is ilyesmi lesz, de a környezet ehhez képest jókedvű, felszabadult és egyszerű. Igazából csak az a meglepő, hogy ez a hely miért Budán van.

Arról, hogy étteremként milyen lehet a B és B, egyelőre nem nagyon lehet mit mondani. A csendes megnyitás utáni első napokban ugyanis lényegében a 67 bevált fogásait kínálják az étlapon. Tudtommal fokozatosan szeretnék behozni a csak erre a helyre jellemző ételeket és kialaktani a saját profilt. A 67 korszerűen prezentált magyar konyhában utazik némi digós vonóhúzással, Herczeg Zoltán ugyanis 9 évig dolgozott egy Michelin-csillagos olaszországi étteremben.

Most tatárbifszteket ettem, mert elfelejtettem, hogy a magaskonyhások fixációja a kapribogyós tatárbifsztek. Ettől eltekintve finom volt, de a csajom perzselyemolajos krumplilevese, illetve a csirkemájkrémes előétele még annál is sokkal jobbak. Az étlapon van a 67 spéci disznódarabból készült rántott húsa, illetve a glaszírozott báránycsülök is, amit Fehérváron kóstoltam, és ötcsillagos volt. Az árak erős polgáriak, a luxuskategória alatt, de az átlag fölött.

A sok letisztultság után az egyébként kifejezetten egyszerűre hangszerelt vécé azért rejt egy meghökkentő dizájngeget. A sarokba helyezett kézmosó ugyanis olyan, hogy a plafonról jön le egy igen vékony, hosszú fémcső, ebből folyik a víz. Az ember persze nem tudja megállni, hogy el ne kezdje piszkálni, a cső pedig mozogni kezd ettől. Mindeközben olyan érzésem volt, mintha egy családi ház méretű, sovány óriáskutya pöcsét pöckölgettem volna. Kiváncsi vagyok, hogy az álterepjáros budaiak is buknak-e a hasonló élményekre.