Ez a filmfelvétel, amit megbabonázva bámultam vagy fél órán át a tévében, pedig nem történt benne szinte semmi.

Mi a baj Béccsel?

A bécsi pünkösdi hétvégébe belefért egy koncert és sok egyéb jó dolog, amit az osztrák fővárosban lehet művelni, sőt még az Eurovízió döntője is, számomra mégis egy, a W24 nevű tévéadón futó film jelentette a legnagyobb meglepetést.

Mondjuk szombaton folyamatosan szakadt az eső, vasárnap meg szimplán csak hideg volt, ami nem könnyítette meg a dolgot, de azért így is volt bőven alkalom rá, hogy jól érezzem magam Bécsben (ami ott nem nehéz szerintem), és két ott dolgozó magyar szondáztatásával már feljogosítva érzem magam, hogy leírjam, mi a legfőbb bajuk a bécsiekkel: ki nem találtam volna, de az, hogy bunkók!

Tolakodnak, még le sem szálltál a villamosról, már nyomulnak befelé, és mindennek a tetejébe cigiznek, mintha nem lenne holnap, ott is, ahol amúgy nem szabadna. Érdekes, nekem turistaként a tolakodás nem tűnt fel Bécsben (az egyetlen város, ahol igen, az Varsó volt), viszont a cigitől tényleg elszoktam, az osztrákok pedig még rendesen dohányoznak zárt térben és metrómegállókban is.

Mi a jó Bécsben?

Amikor vasárnap este megnéztük Jacco Gardnert az Arena kistermében, ott is vágni lehetett egy idő után a füstöt, pláne, hogy többnyire füves cigit adogattak körbe a helyi fiatalok. Gardner (akinek még mindig nem tudom, hogy kell ejteni a keresztnevét) egy négytagú zenekarral érkezett, alig fértek fel a kis színpadra, de nem zavartatták magukat.

Advertisement

Az előzenekar Flyying Colours gitárfüggönybe vesző éneke után kicsit féltem, hogy rosszul fog szólni, pedig Gardner kedves pszich-popjának ez annyira nem állna jól, de fölösleges volt az aggodalom. A hollandok több mint egy órát játszottak, mindkét eddigi lemezről, és a kis termet pont megtöltötte a kb. hetven-nyolcvan néző, teljesen jó volt. A végén még előre is mentem, hogy az utolsó ráadásszámról (amit nem is ismertem) csináljak egy videót.

Természetesen azt is megkérdeztem, hogy akkor mi az, ami jobb Bécsben (a fizetés mellett), és így kapásból ezeket jegyeztem meg: a tömegközlekedés, ami mellett egyszerűen fölösleges autózni a városban; az élelmiszerválaszték a boltokban; az orvosi ellátás minősége; és persze a koncertek is.

És mi volt a legjobb Bécsben?

De a lényeg mégiscsak a szombat este, amikor némiképp elpilledve az esős várostól a tévében a W24 nevű adóra kapcsoltunk, ahol épp a 13/A jelzésű emeletes busz útját adták le – 1989 novemberéből (pont az itt egyszer már megénekelt Gorenje-korszak utolsó heteiből!). Régen még járt ugyanis emeletes busz Bécsben, és 25 éve valaki a Südbahnhofnál lévő végállomásnál felszállt, az emeleten legelölre ült, és bekapcsolt egy kamerát.

A busz végigzötyög szinte az egész városon: néha felismerem, merre jár, általában viszont nem, de mégis muszáj volt nézni. Először is azért, mert az a Bécs, ami ‘89-ben innét nézve maga volt a Paradicsom, egy eléggé lepukkant és provinciális kisvárosnak tűnik a mostanihoz képest. Szürke és kopott házak, szűk utcák, vacak kocsik, nem túl jólöltözött emberek tűnnek föl, pedig az osztrákoknak akkor se ment rosszul, sőt. Szóval ez nyilvánvalóan hülyeség, mégis van egy ilyen érzésem a felvételt nézve, hogy ez nem az általam ismert tüchtig Bécs.

Advertisement

Ott van aztán a nosztalgiafaktor is az akkori autók és plakátok láttán, és az olyan apróságok, mint a folyton köhögő operatőr, vagy egy stüszi vadásznak öltözött járókelő, szintén tovább emelik a felvétel fényét. Közben arra is felfigyelhetünk, hogy Bécsben már akkor is volt kerékpárút több helyen is.

Tévében nyilván jobban nézett ki ez az egész, mint így a monitoron, de talán így is átjön, miért jó elveszni pár percre a lassan 26 évvel ezelőtti Bécsben. És ha valaki tud ilyet egy akkori Budapestről is, ne habozzon szólni!