1902-ben indult az első expedíció a világ második legmagasabb hegyére. A kis csapat egyik tagja Anglia talán legszínesebb figurája, a bűvész-költő-okkultista-drogkazán-szexgép Aleister Crowley volt. Nem volt könnyű dolguk, aztán rájuk szakadt az ég.

Az óriási, félelmetes hegyet a 19. század közepi Nagy Trigonometriai Felmérés előtt élő ember nem látta, annyira a világ végén van. Az utolsó falu után kell rámenni a gleccserre, azon napokig gyalogolni, aztán egyszer csak megjelenik balra a világ legnagyobb szelet Tobleronéja. Crowley és társai – Oscar Eckenstein, Jules Jacot-Guillarmod, Heinrich Pfannl, Victor Wessely, Guy Knowles, valamint egy sereg hordár, ló és teve – 1902 nyarán indultak el, hogy megmásszák.

Természetesen fogalmuk nem volt, hogy mit csinálnak. Az alpinizmus a 19. század második felében fejlődött ki Európában, és az európai arisztokraták, akik az Alpok csúcsai közt nevelkedtek, a Himalájára eleinte túlméretezett Alpokként gondoltak. A különbség már az odaútban megmutatkozott. Az Európa közepén fekvő alpesi csúcsokkal ellentétben a K2-höz Brit-India északnyugati csücskébe kellett eljutni, és még egy kicsit azon is túl, a semmibe. Több hét volt, mire a három tonna felszereléssel felmálházott karaván az Indus völgyében feljutott a nagy hegyekig, majd a Baltoro-gleccseren a K2-ig.

Advertisement

Advertisement

Itt készítette a svájci Jacot-Guillarmod az első fényképet a hegyről, 1902. június 19-én (reggel 6 óra 15-kor):

Innentől szakadt rájuk a hó, viharok tépték a sátraikat, és mindenki folyton beteg volt – Crowley például maláriásan gyalogolt fel hatezer méter magasra –, de azért nem adták fel. A beszámolók eltérnek, hogy pontosan meddig jutottak: valahol 6000 és 6500 méter közé. Sokat nem tudtak mászni: az expedícióból Crowley töltötte a legtöbb időt odafönt, 68 napot, ebből mindössze nyolc olyan volt, amikor nem volt vihar. Az egyik ilyenen, június 20-án készítette ezt a képet Jacot-Guillarmod a csapatról (az előtérben Knowles, Crowley a bakancsát zsírozza, Wessely fehér pulóverben):

Az idő nagy részét azzal töltötték, hogy sátraikban a viharok elmúltát várták. Crowley színes érdeklődése és legendás szerénysége itt is jól jött, ahogy arról naplójában beszámolt:

Úgy alakult, hogy én voltam az egyetlen költő ebben a magasságban. Mindig jól szórakoztam Shelley nagyzolásán, hogy ő „az Alpok gleccsereit taposta” – a Mer de Glace-t és a Bossons-gleccsert. De én ténylegesen verseket írtam a táborokban. Jobb verseket.

Az elcsigázott, beteg hegymászók nyár végén vánszorogtak vissza Kasmírba, 132 nappal azután, hogy elindultak Srinagárból. Útközben, Askole környékén, Crowley ugrott még egy seggest:

Számos kísérlet után a hegyet végül 1954-ben mászta meg az Ardito Desio vezette olasz expedíció két mászója, Lino Lacedelli és Achille Compagnoni. A tetejére feljutni ma is az egyik legnagyobb teljesítmény a Himalájában.

Advertisement

Advertisement

Az összes képet Jules Jacot-Guillarmod készítette, itt fent vannak még azok is, amiket Crowley 1905-ös Kancsendzönga-expedícióján csinált, ahová szintén az angolokkal tartott. Mindkét útról remek beszámoló olvasható Aleister Crowley naplójában, a K2-expedíció a 38. fejezetnél kezdődik.