Viszont annyira nem is rajongok érte, mint mindenki. Azután határoztam el, hogy megnézem az Utóélet c. alkotást, hogy a 444 összeállításából kiderült: a Rohadt Kritikusok szinte mind egy szálig leborultak a mű értékei előtt. Úgyhogy ma kora délután beültem rá szakmailag.

A Született gyilkosokról szóló posztom alatt kommenteltem valami olyasmit – tréfás riposztnak szántam, de aztán megtetszett nekem magamnak –, hogy a kritika múlt századi műfaj, én olyat már nem szívesen írok, vagy hozsannázni, vagy kirohanni szeretek inkább.

Az van, hogy ha ez stimmel, akkor nem nagyon tudok mit mondani az Utóéletről. Annyira szerintem nem jó, hogy körbeugráljam, annyira meg pláne nem rossz, hogy bármennyire is bántsam. Voltaképpen egyáltalán nem rossz, semmi ellenszenves nincsen benne.

Advertisement

Kedves, helyenként vicces és örvendetesen visszafogott filmet készített Zomborácz Virág, ami – ez a legjobb benne – mentes az elsőműves rendezők nagyot mondani és az egész életet belezsúfolni akarásától, és ráadásul a groteszkért kiáltó sztori ellenére sem viszi túlzásba a groteszket. Ez nagy szerencse, ha valamivel ki lehet engem kergetni a világból – vagy a moziból –, akkor az a groteszk, természetesen a kimódolt párbeszédek mellett.

Az önmagában nem sok, hogy egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy menekülnöm kéne, de az már valami, hogy végig úgy éreztem, szeretni szeretném az Utóéletet. Hogy miért nem sikerült mégsem? Pontosan nem tudom, talán nem éreztem benne a kraftot. Pedig:

  • egészen klasszak voltak a képek (operatőr: Pohárnok Gergely)
  • kétségkívül jól tették a dolgokat a színészek (különösen Kristóf Márton a főszerepben)
  • helyenként már-már menzelien kisvárosi-vidéki hangulatok suhantak át a vásznon

Két problémám volt ezzel szemben:

  • a vicces jeleneteket nem éreztem elég vicceseknek, mindössze kétszer nevettem fel: először, amikor a lelkész hiába szerette volna elhessegetni a galambot, másodszor, amikor Mózes másodszor szaladt esperes kutyája elől, és bamm!
  • noha én is voltam már mulya életemben, mégsem tudtam azonosulni szegény főhőssel; értem ám, hogy karikírozás-túlzás esete forgott fenn, na de ennyire?

Ami ennél kicsivel még nagyobb baj, az az, hogy menet közben egy-egy jó mondat hallatán elhatároztam, megjegyzem ezeket, alkalmasak lesznek címnek, ha írok a filmről. Csakhogy elfelejtettem azóta mindet. Kijöttem a moziból, és elmúltak. Az összes.

Advertisement

Az Utóélet egyébként arról szól, hogy hogy lehet kiszabadulni egy zsarnok-akarnok apa hatása alól. A válasz az, hogy nagyon nehezen, de ha képesek vagytok lazára venni, sikerülhet.