Egy valódi stalker szemszögéből olvashattunk egy romantikusnak induló, de egyáltalán nem úgy végződő és a másik oldalról bizony ijesztő történetet.

Richard Brittain sztorijára a Jezebel akadt rá, és osztotta meg vitriolos kommentekkel fűszerezve. A maga nemében tényleg tökéletes darab – aki kíváncsi egy stalker lelkivilágára, sokat tanulhat belőle.

Brittain ráadásul nem is teljesen ismeretlen: egy brit férfiről van szó, aki egyszer megnyerte a Countdown című tévés vetélkedőt, most pedig írt egy könyvet, és ehhez kapcsolódóan jelentette meg a sztorit a blogján. A címe The Benevolent Stalker (A jóindulatú stalker), és elmeséli benne a megismerkedését egy lánnyal, ami később megszállottsággá fajul. Aki nem olvasná végig, itt a rövidített kivonat:

Advertisement

A történet a BBC University Challenge című kvízműsorával indul, amelyben Brittain és a lány egy csapatban vannak. Egyből iszonyúan belezúg a lányba, és miközben javában készül a megmérettetésre, megtudja, melyik egyetemi bárban dolgozik és mikor, és rendszeresen meg is jelenik ott.

A lány azonban váratlanul törli a Facebookról, és amikor Brittain megkérdezi, miért, megmondja: "Egy kicsit ijesztő vagy. Jó srác vagy, de egy kicsit túlzottan is nyomulsz." Amikor Brittain nyakon önti a szerelmi vallomásával, a lány kiszáll a csapatból is, amely nem jut be a vetélkedőbe.

A dolog innentől kezd komolyra fordulni: Brittain inni kezd, kitiltják az egyetemi klubokból, és csak néha látja a lányt, aki szerinte rámosolyog egyszer, és még a Twitter-posztjairól is úgy érzi, neki szólnak. Megszerzi a lány címét, szerelmes levelekkel és telefonüzenetekkel bombázza, de végül egy kedves hívás a rendőrségtől ráébreszti, hogy itt kéne leállni.

Advertisement

Ez az a választóvonal, ahonnét tényleg nincs értelme próbálkozni, és Brittain hat teljes hónapig tartja magát, de aztán megtudja, a lány újra a városba jön az avatására, amire elmegy, és pont mellé áll a fotózáskor. Itt fogadja el, hogy igen, ő most már egy stalker, és mindenféle magyarázatba kezd Rómeóról és Júliáról, meg arról, hogy a Beatles és Sting is írtak megszállottan szerelmes dalokat, mégsem voltak stalkerek!

Nem akar rosszat senkinek, egyszerűen csak így tudja kifejezni a vonzalmát valaki iránt, mondja Brittain, elfeledkezve arról, hogy a stalkerek általában ritkán mondják magukat rosszindulatúnak.

Idén Valentin-napon (!) küld a lánynak egy rajzot, ami őt ábrázolja, így születik meg egy hősnő, akiről Brittain a következő hét hónapban ír egy romantikus kalandregényt. Ehhez kell neki a publicitás, és itt jön a legnagyobb baromság, amiből nyilvánvaló lesz, hogy Brittain szabályos idióta.

Miután megtudja, hogy a lány Glasgow-ban dolgozik, elmegy hozzá azzal az ötlettel, hogy ketten elvonulnak a hegyekbe pár napra, hogy azt higgye mindenki, elrabolta őt, és máris megvan a publicitás. Szerencsére ezt már nem tudja elmondani a lánynak, mert ő annyira megijed tőle, hogy ahogy meglátja, rögtön elrohan.

Ezen a ponton ismeri el Brittain, hogy "a kapcsolatuknak" vége (ő fogalmaz így), és más módon kell híressé válnia. Felmerülhet persze, hogy valójában ez az írás is csak fikció, és a regény promóciójának az eszköze – csakhogy ahhoz elég bénán el van rejtve egy amúgy nem túl izgi blogon, ráadásul majdnem egy hónapos. Plusz sokkal érdekesebb olvasmány, mint maga a könyv, legalábbis az Amazonon olvasható részlet alapján.

Szóval induljunk ki abból, hogy a történet valós, és teljesen hitelesen mutatja meg egy stalker lelkivilágát – tudom, mert fiatalabb koromban én is csináltam röhejesen kínos dolgokat, bár Brittainhez képest sehol se voltam, szerencsére. Illusztrációként ott az általam ismert legjobb stalkeres szám a Punishment of Luxury együttestől, amelyet úgy is becéznek, hogy Punilux.

Advertisement

(Stalker: aki a másikat megszállottan követi és megfigyeli, vagy ennél is továbbmegy. A magyar Btk-ban a zaklatás tényállása írja körül ezt leginkább, mint "rendszeres és tartós háborgatás".)