Érdekes, hogy bár a rohadt és tetőtől talpig mocskos bevándorlóellenes kampánnyal ellentétben Orbán Viktor talán csak pillanatnyi szerepet szánt a halálbüntetéses felvetésének, mintha mégis utóbbival kapcsolatban bontakozott volna ki szerteágazóbb vita? Vajon miért?

Tán csak nem azért, mert nem olyan egyszerű kérdés ez, és mondjuk sok mindenkinek nem teljesen tiszta a lelkiismerete? Valamint sok mindenkinek nem sziklaszilárdak az érvei?

Advertisement

Tegnap az ide vágó európai parlamenti vitáról láttam részleteket a televízióban, az imént meg a rövid kis Lakner Dávid–Török Gábor-vitát olvasgattam az interneten. Tudjátok, az történt, hogy Török egy HV-interjúban mintegy mellesleg megjegyezte, hogy ha épp arról van szó, akkor ő inkább halálbüntetés-párti, és erre csapott le Lakner publicista, mondván:

Felelős közszereplő nem vetheti oda, csak úgy mellékesen, hogy “magam inkább a halálbüntetés pártján lennék”, ezután semmiféle magyarázattal nem szolgálva arról, miért is tesz így.

Mire Török megmagyarázta:

A halálbüntetésről szóló vitában szerintem a kulcskérdés az: elveheti-e az állam/közösség bárkinek az életét, vagy az élethez való jog minden mást megelőz, minden másnál előbbre való? Elfogadom azokat az érveket, amelyek szerint nem történhet a világon semmi olyan dolog, amikor jogunk lenne bárkinek az életét kioltani. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy az államnak/közösségnek meg kell adni azt a jogot, hogy szélsőséges, különleges, brutális esetekben alkalmazza – vagy legalább mérlegelje – a halálbüntetést. Amikor ez a vita zajlik, én arra szoktam gondolni, hogy vajon mi lett volna a véleményem akkor, ha Hitler 1945-ben életben marad. Vajon azt mondtam volna, hogy az élethez való jog abszolút érték, ezt senki sem korlátozhatja, éljen tovább békésen egy német börtönben haláláig? Nem, nem ezt mondtam volna. Nagy hiba lett volna életben hagyni. Ahogy például a tömeggyilkos Breivik esetében is lázad az igazságérzetem, amikor látom, hogyan éli az életét egy kellemes norvég börtönben.

Mindez – függetlenül akár az európai, akár az amerikai gyakorlattól – azért kemény ügy, mert az emberek nem jogi-filozófiai, hanem érzelmi alapon állnak hozzá egy ennyire hatalmas dologhoz. Amikor este ment a tévében ez az EP-s összefoglaló, akkor az én anyósom jöttében-mentében egyszer csak ezt üzente az éppen ott ágáló liberálisoknak: gyilkolnák meg a ti gyermekeiteket, mit mondanátok? A hitleres és a breivikes példa ugyanide tartozik. Olyan bicska nincs, ami Breivik-ügyben ne nyílna ki egy épeszű állampolgár zsebében.

Advertisement

Na de én személy szerint viszont azt gondolom kulturálisan és morálisan és mindenhogyan: az életre a halál abszolút és végleges, és mivel nem az állam és nem a közösség adta az életet, nem is veheti el. Konkrétan azóta nincsenek kételyeim, mióta valamikor a 90-es évek elején láttam Krzysztof Kieslowski Rövidfilm a gyilkolásról c. filmjét. Van ám ereje a művészetnek! 2015-ben Európában itt tartunk. A középkorban másutt tartottunk, és pl. Joszif Sztálin idejében is.

Közben ugyanakkor kíváncsi lettem. Arra, hogy a Cink-olvasók mit gondolnak. Nem Orbán-tematizálási, nem politikai, hanem érzelmi-jogi-filozófiai alapon. Komolyan.