Miután megmondtátok, mik a legidegesítőbb illemszabályok, arra voltunk kiváncsiak, hogy szerintetek melyek a legnagyobb bunkóságok. Olyan mennyiségű válasz érkezett, hogy jobbnak láttam tematikusan bontani a toplistákat. Ez itt az első, a tömegközlekedés, de hamarosan jön a következő rész, terveim szerint köszönés-bemutatkozás-beszélgetés témakörben, amire még várom a tippeket! Na de lássuk mi zavar benneteket legjobban a tömegközlekedési eszközökön! Nyitókép:teamjimmyjoe.com


10.) Mozgólépcsőn balra állni

Örök problémának tűnik. Bár szerintem azért az utóbbi időben sokat javult a helyzet.

Tipp: niggerinthewoodpile


9.) Körmöt reszelni és más kozmetikai beavatkozásokat végezni

“új szokás de egyre gyakoribb. látszik ahogy a finom körömdarabok szállnak a napsütésben.csodálatos. egyszer meg a combinón amikor az ajtónál ültem, mögöttem a magasabb széken egy csaj befújta hajlakkal a haját úgy , hogy az egész rám ment. szóval az egészet összefoglalva minden nyilvános szépítkezést rühellek, még a szájfénnyel kenegetéstől is ráz a hideg. ordenáré kurvás. jó hogy nem a talpukat csiszolgatják csak mert ráérnek.”

Tipp: marmegint


8.) Pettingelni

"zsúfolt járműveken és asztaltársaságban frisszerelmesek szoftpornója, az arcomtól 5 centire" "kiegészítés: ezen tahóságok ellenzésének olyan lereagálása hogy: "csak féltékeny vagy, baszatlan vagy." (Tegyük hozzá, azért van rosszabb: mondjuk nyíltan dugni a metrón és ezzel tömegverekedést robbantani ki, mint ezen a videón.)

Tipp: mentalhotline


7.) Páros ülés külső felére ülni

Főleg zsúfolt buszon.

Tipp: Novbert


6.) Tolakodás, lökdösődés, vesén vágás, lábra lépés...

...után annyit sem mondani, hogy "bocsánat de egy prosztó tahó vagyok, ezért közlekedem így".

Tipp: Lieutenant_Frank_Drebin


5.) Felszállás után megállni az ajtóban

Ahogy CsakMintTe fogalmazott: "felszállás után ajtóban legyökerezés akkor is, ha a jármű belsejében táncra lehet perdülni. (Az ilyeneket családommal csak úgy nevezzük: ajtónállók szektája, és igyekszünk úgy leszállni, hogy érezzék a törődést.)" Bár subatomi szerint “nálunk a helyzet még nem is kirívóan vészes, pl. Párizsban vagy Rómában sokkal inkább leszarják utazótársaikat az emberek.”

Tipp még: Török Ádám


4.) Enni

Persze van, akinek muszáj távolsági közlekedésben, de azért vannak fokozatok. Egyeseket például az erős illatú ételek zavarnak jobban (banán), másokat a csámcsogás vagy a komplett vacsora elfogyasztása villával. Esetleg "vonatindulás utáni első 5 percben elővenni és megenni minden becsomagolt kolbászt és rántott húst, majd leszállásig cuppogva kiszívogatni a fogközökből a maradványokat"

Tipp: krumplistészta2, urv, Tarrasque, Marketa Lazarová, kovasz, koampoo


3.) Hajlott korra hivatkozni

"Jogok követelése, mert valaki elért egy életkort."

Tipp: urv, Lieutenant_Frank_Drebin


2.) Utolsó slukk füstöt a járműben kifújni

Persze elvileg tilos már a megállóban dohányozni, de hallottatok már emberről, akit megbüntettek ezért? "A türhőség netovábbja: az utolsó slukkot elszívni fél lábbal a buszon állva, vagy bárhová bemenetel előtt, ahol tilos dohányozni (mindenhol), majd a füstöt bent kifújni! A csikk elpöckölését a vakvilágba már nem is mondom..."

Tipp: roland-t-flakfizer


1.) Helyet át nem adni a rászorulónak

Igen, közhelyes, de akkor is ez a legnagyobb bunkóság. Mégy súlyosabb “úgy csinálni, mintha aludnál, mintha épp nagyon érdekeset látnál az ablakon kibámulva, mintha épp meditálnál a legjobb zenédre, fontos üzenetet írnál.”

Tipp: hakapeszik, niggerinthewoodpile



A megmondtátok rovat eddigi legsikeresebb darabjai:

szerintetek ezek legyenek a kötelező olvasmányok és ezek a gyermekkori kedvenc filmjeitek okozták a legnagyobb csalódást felnőve,...

...ezekkel vertek át a szüleitek egykor, és ezt csinálnátok legszívesebben internetezés helyett.