Nem ismertem ilyen kedves, nyitott, érdeklődő és vidám embert és riportert, mint ő. 41 éves volt, és a barátom.

Tök véletlenül találkoztunk, amikor jó pár évvel ezelőtt több internetes újságíróval együtt meghívtak visszatérő okoskodónak a közrádió napközbeni magazinműsorába. Ő volt az egyik szerkesztő-riporter, azonnal jóban lettünk, először csak az adás miatt, aztán amúgy is. Én előtte nem is nagyon ismertem személyesen rádiósokat, és Dorka miatt most már mindig azt fogom gondolni, hogy ők jobbak és szebbek a néha unott, néha kiégett és gyakran lompos újságíróknál. Már attól vidámabb lett minden, ha csak csetelt vele az ember. Kíváncsi volt, érzékeny, okos és laza, miatta gondoltam úgy a Magyar Rádióra, hogy az nem az a nyomasztó ostoba és korlátolt propagandagép, ami a közmédia többi része.

Nem is akarom tudni, hogy így van-e igazából.

Az biztos, hogy ő jobb volt szinte bárkinél, akivel szakmázós alapon találkoztam. Amikor bejött a stúdióba, mintha lámpát gyújtottak volna a félhomályban vagyis inkább olyan volt, mintha hirtelen besütött volna a nap.

Advertisement

Egy csomó ideig nem mondta el, hogy beteg, aztán igen, és úgy volt, hogy valamikor jövő év elején megírja a Cinkre a sztoriját, benne azzal, hogyan kezelték félre az elején, és a magyar egészségügy milyen retteneteivel kellett megküzdenie. De olyan energikus volt még betegen is, annyira csak a gyógyulás meg a következő közös projektünk érdekelte, hogy eszembe sem jutott elbúcsúzni vagy ilyesmi, hiszen az föl sem merült, hogy a végén ne gyógyulna meg.

Miután a Rádió átköltözött az óbudai telepre, tavaly szeptemberben bejártuk a régi épületet, amit annyira imádott. Ezt a posztot csináltam arról. Csodás volt együtt mászkálni az útvesztőben, miközben minden porcicánál sztorizott egyet. Mostanában mindig arról beszéltünk, hogy eltelt több mint egy év, a Rádió az új helyén még mindig nem rendezkedett be igazán, miközben bizonyos dolgokat még mindig a Bródy Sándor utcában vesznek fel, úgyhogy megint kéne bolyongani egyet együtt a végtelen folyosókon, megnézni, milyen most a félig kihalt épület, hiszen az sem kizárt, hogy az egész kóceráj visszaköltözik egyszer.

Hát most egy ideig nem fogunk bolyongani, amit egyelőre nem tudok elhinni.

(via hirado.hu)