A Zene Ünnepén lemaradtam egy koncertről, erre hazafelé véletlenül beleütköztem egy ablakon kiszűrődő másikba, méghozzá mindezt a Tóth Árpád sétányon, a Várban. Ráadásul tök jó volt.

Úgy kezdődött, hogy tegnap városszerte ingyenes koncertekkel emlékeztek meg a Zene Ünnepéről. A Várkert Bazárban (utalva az egykori Ifjúsági Parkra) szabályos fesztivált is rendeztek, főleg ismeretlen és feltörekvő előadókkal, ami szimpatikus dolog.

Advertisement

Még inkább az lett volna, ha a programban nem tévesztik el a kezdési időpontokat: a honlapon ugyanis este 10-re írták a Middlemist Red koncertjét – őket még nem láttam élőben, de ez most ideális lehetőségnek tűnt, főleg, hogy a felújított Várkert Bazárba sem jutottam el mostanáig, pedig nincs is messze.

Úgyhogy felsétáltunk, megtaláltuk a keresett színpadot is, ahol néma csend és ráérősen átszerelő technikusok fogadtak. Egy kicsit unortodoxnak tűnt, hogy két koncert között semmi nem szól, de hát ez van, gondoltuk, és addig is vettünk egy rozéfröccsöt.

Egy idő után viszont kezdett gyanússá válni, hogy itt már nem lesz még egy koncert, én pedig megtaláltam a színpad előtt a Middlemist Red frontemberét, és megkérdeztem, mikor kezdenek. Ő csodálkozva válaszolt, hogy de hát most fejezték be, és nyilván teljesen hülyének nézett, pedig most direkt megnéztem, és a honlapon bizony 22 órás kezdést írtak.

Advertisement

Fogtuk magunkat tehát, és körbesétáltuk a Bazárt (sötétben egész jól néz ki), majd felmozgólépcsőztünk a tetejére, hogy a Váron keresztül hazasétáljunk. Igazából így is jó hangulatú este volt, ami ráadásul még tartogatott egy meglepetést.

A Tóth Árpád sétányon haladva az egyik házból zene szűrődött ki: közelebb érve hallatszott, hogy ez koncert lesz, méghozzá konkrétan valami csehtamásos, de elsőre biztosak voltunk benne, hogy ez csak egy zártkörű házibuli, ahol mellesleg egy ember gitározik és énekel.

De ha már a Zene Ünnepe, hát egye fene, tettünk egy próbát, és megkerestük a másik oldalon a ház bejáratát az Úri utcából: a bejárati ajtó pedig nemhogy nyitva volt, de még egy kézzel írott plakát jelezte is, hogy a Cseh Tamás Archívumban ingyenes koncertek vannak, most éppen Víg Mihály és a Balaton játszik.

Fél perc sem telt bele, és már mi is ott álltunk egy emeleti lakásban, a fal tele Cseh Tamás-relikviákkal, az egymásba nyitott három szoba pedig a koncertet hallgató emberekkel. Ekkor már rémlett, hogy korábban olvastam az archívumról, de teljesen elfelejtettem. Mint ahogy azt is tudtam, hogy Víg Mihálynak régóta van Cseh Tamás-műsora, de olyan nagyon az sem érdekelt korábban, hogy meghallgassam.

Ebből már kiderülhet, hogy magának Cseh Tamásnak se vagyok a rajongója – másokkal ellentétben –, pedig hallottam sokszor, otthon a szüleimnek lemezei is voltak tőle, de pár dalnál több sose ragadt meg bennem. Most viszont valahogy minden összejött, mintha szándékosan alakultak volna így a dolgok. Leültünk tehát, és végighallgattuk a koncert hátralévő részét.

Advertisement

Itt minden pont az ellentéte volt annak, amint a Várkert Bazárban tapasztaltam: ott menő fiatalok és köztük sok külföldi, itt az átlagéletkor 40 fölött volt. A középső szobából, ahol le tudtunk ülni, rá se lehetett látni a zenekarra igazán, de ez sem volt zavaró. Jöttek a dalok egymás után, volt, amit ismertem, és volt, amit nem, és az egésznek nehezen megfoghatóan jó hangulata volt, és még bírtam volna hallgatni tovább is.

Már azon a tényen is meglepődtem, hogy itt a Várban, este 11 után hangosan játszik egy zenekar, és nem hívják rájuk a rendőrséget a szomszédok, de nemcsak ezért volt jó. A poszt kedvéért fel is akartam venni egy számot egészben (I Love You So), de mivel mindenki csendben ült és figyelt közben, valahogy illetlenségnek és ide nem illő, 21. századi menőzésnek éreztem a kamerázást, úgyhogy csak egy ízelítő lett belőle.

Soha rosszabb vasárnap estét.

Mellesleg itt a bizonyíték rá, hogyha Isten az egyik kezével elvesz, a másikkal ad!