Meddig tart a védelmi idő szerzői jogok esetében?

Rejtő Jenő műveinek szerzői jogi védelme január 1-jével lejárt, adta hírül a cink.hu, valamint a Könyvtáros tmblr is. De pontosan meddig tart a védelmi idő szerzői jogok esetében?

Ha nagyon egzaktul akarjuk megmondani, hogy a védelmi idő meddig tart, akkor a szerzői jogról szóló törvényt kell fellapozni. A jogszabály értelmében a szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. A hetven éves védelmi időt a szerző halálát követő év első napján, közös művek esetében az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani.

​Mától szabad a Rejtő Jenő

Január elsején lejárnak a szerzői jogai. Tovább…

2
Függő válaszAz eredeti posztot írta: Szily László / Cink

​Mától szabad a Rejtő Jenő

​Mától szabad a Rejtő Jenő

Január elsején lejárnak a szerzői jogai.

A törvény úgy szabályozza a művek szabad felhasználását, hogy a szerző halálát követő év + 70 év az a dátum, amikortól elérhetővé válnak a művek, azaz ekkor szűnnek meg a szerző jogai.

Rejtő Jenő 1943. január elsején halt meg.

Ezt írja Könyvtáros tumblr. A hátam mögött már dübörögnek a nyomdagépek.

(fotó: Jenő - nem Jenő)

2 Válaszolj!