Ha láttad a Gangnam Style-t, láttad Szongdót is. Szöul legújabb negyede a Sárga-tengerre épült, mára 70 ezren lakják, parkjaiban szelíd az őz, de a ragyogó, posztmodern felszín alatt van valami nagyon nyugtalanító is, és nem az egész várost behálózó robotszemetes.

A 10 billió forintos – 20 négyes metrónyi – magánberuházást I Mjongbak volt szöuli polgármester, későbbi dél-koreai elnök vitte át, ő volt az is, aki a Szöul közepén éktelenkedő autópályából a világ egyik legjobb közparkját, a Cshonggjecshont csináltatta. Az 50 négyzetkilométeres Songdo International Business District – hétköznapi nevén Szongdo Újváros – egy része homokkal feltöltött tengerparti lapályra épült, és úgy néz ki, mint egy igaziból megcsinált urbanisztikai látványterv, ami a szó szoros értelmében a semmiből született. Az épületek 60%-a van kész, de a lakók zöme még nem költözött be: ezért is forgatták itt a Gangnam Style azon jeleneteit, ahol nagy, üres utcákra volt szükség.

Az ötlet az volt, hogy legyen egy üzleti központ a Szöult kiszolgáló incshoni nemzetközi repülőtértől pár percre, ahol egyébként emberek is laknak, és ami egyébként azt is megmutatja, hogy mire képes az utóbbi 60 évben az ázsiai nyomorból a világ egyik vezető technológiai hatalmává nőtt Dél-Korea. Szöullal ellentétben, ami egyórás metróútra van a repülőtértől, Szongdóba negyed óra alatt el lehet jutni, közvetlen tengeri hídon, magát a repülőteret pedig másfél-két órás út választja el az emberiség egyharmadától: Peking, Sanghaj és Tokió közelebb van ide, mint Budapesthez Brüsszel, London vagy Párizs.

Advertisement

2018-ra lesz teljesen kész a város, a tervek szerint addigra 200 ezren fogják lakni. Dél-Korea városai régebben nyomasztó betondzsungelek voltak, az utóbbi húsz évben azonban nagyon rámentek arra, hogy élhető, kellemes helyekké alakítsák őket, Szongdo már eleve ezzel a szemmel épült: a terület 40 százaléka közpark, a városrészben mászkálva az Atlantic szerzője még madárcsicserést is hallott, a legtöbb lakó biciklivel jár.

Újszerű a szemét kezelése is. Az egész város alatt automata szemétkezelő rendszer húzódik, a Third Zone Automated Waste Collection Plant, amely szortírozza, majd újrafelhasználja vagy elégeti a szemetet. Az egész hálózatot összesen hét ember működteti, Szongdóban így kukásautók és utcai szemeteskukák sem lesznek (mondjuk Dél-Korea most sem hemzseg az utcai szemeteskukáktól [és az nem derül ki, hogy a csokipapírt hova kell dobni {de gondolom oda, ahová eddig is: a zsebünkbe, majd a kukába}]).

A nyomasztó részért a Cisco felel. Valahogy az ilyen, a világ nem teljesen demokratikus részében a semmiből épített városokat – mint Dubajt, Abu-Dzabit vagy Sanghaj új részét – imádják az ehhez hasonló cégek. A telejelenlétnek (telepresence) hívott rendszernek van persz jó oldala is: az egész város még dél-koreai szinten is nagyon be van drótozva, minden tele lesz videófalakkal, spontán lehet videócsetelni és mindenféle videócset-alapú szolgáltatásokat használni. De ugyanerre a rendszerre azt is fel akarják húzni, hogy a szongdói gyerekekbe nyomkövető csipeket ültetnek, hogy – az Atlanticot idézem – „ne vesszenek el”. Fontos, hogy ezt szerencsére csak a Cisco nyomja, a szongdói önkormányzat még nem vette meg.

Advertisement

Engem borzasztóan érdekel, hogy hosszú távon működhet-e, és ami még fontosabb, kellemes, élhető és városszerű lehet-e egy ennyire felülről tervezett valami. Sajnos sok időt nem töltöttem még ilyenekben: Dubajban, Abu-Dzabiban és Sanghaj új részében ugyan jártam már, munkautakon, de annyit soha, hogy az első ámulkodáson túl kiderüljön, hogy jó-e ezeken a helyeken élni. Az mondjuk nem jó jel, hogy a hosszú távon kedvenc városaim mind így-úgy épültek az évszázadok során, isteni kéz soha nem fogta át az egészet.

Viszont ha valahol működhet, és jól működhet, az talán tényleg egyedül Dél-Korea.

Aki kíváncsi az épülő Szongdóra, Dan Hill brit dizájner írt és fényképezett 2009-ben egy posztot a még nagyon épülőfélben lévő városról, a napokban pedig az Atlantic írta meg a hely aktuális állapotát. Fotó: Jeffrey Tripp, Travel Oriented