A kormány a helyén van: a kabinet áttekintette a rendkívül csapadékos időjárási helyzetet, és meghallgatta az árvízi problémák miatt szükséges lépésekről szóló jelentéseket – közölte a szóvivő.

Giró-Szász András azt mondta: a kormány három kiemelten érintett területet vizsgált, a Mura és a Rába területén kialakult, valamint a Sajó és a Hernád vízgyűjtőmedencéjének magas vízhozamából fakadó árvízhelyzetet, továbbá a Balaton hullámkilengését.

Advertisement

A következő napokban, különösen csütörtökön több folyó vízgyűjtő területén is jelentős mennyiségű csapadék hullhat - hívta fel a figyelmet az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében. Jelenleg a Rábán Szentgotthárd térségében és a Murán 54,8 kilométer töltésen elsőfokú és Körmend térségében 13,3 kilométeren másodfokú készültség van érvényben.

Az OVF azt írta: kedden újabb, az előre jelzetthez képest elsősorban az osztrák területeken nagyobb mennyiségű csapadék hullott le (7-8 milliméter helyett 15-18 milliméter). A legfrissebb előrejelzések alapján a Rába vízrendszerén továbbra is marad a változékony időjárás és a következő hat nap mindegyikén várható több-kevesebb csapadék. A legjelentősebb mértékű esőzés csütörtökre várható, ekkor az említett területeken a napi csapadékösszeg területi átlaga meghaladhatja a 30 millimétert.

A következő két napban területi átlagban is jelentős csapadékra kell számítani a Rába vízrendszerén, a Duna vízgyűjtőn a Traun, az Enns, a Lajta, a Vág, a Zala, valamint a Mura részvízgyűjtőin is. A Tisza vízgyűjtőjén pedig a legnagyobb csapadékmennyiségekre a Bodrog, a Sajó és a Hernád vízrendszerében van kilátás.

Advertisement

Mint kifejtették: a csütörtök-pénteki előre jelzett csapadék hatására további jelentősebb áradásra lehet számítani csütörtök éjszakától, várhatóan első-másodfok körüli vízállásokkal. A Rába középső és alsó szakaszain első fok körüli vízszintek kialakulása várható. Letenyénél a Mura tetőzése csütörtök reggelre várható elsőfokú szint feletti vízállással. A csütörtök-péntekre várható további nagy mennyiségű csapadék hatására a Murán újabb árhullám várható - tették hozzá.

A Duna teljes magyar szakaszán is folytatódik a vízszintek emelkedése a következő napokban, de - mint írták - Budapestnél a következő két hétben nem valószínű a rakpartok elöntése. A Tiszán és mellékfolyóin is a vízszintek emelkedése várható, de az előrejelzés szerint, árvízi fokozatot nem kell elrendelni.

Árvízvédelmi készültségi fokozatot elérő vízszintek kialakulása várható azonban a Sajó és a Hernád vízrendszerében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára az ország nagy részére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a sok eső és a viharos szél miatt. Csütörtökre várhatóan több megyére és a fővárosra is másodfokú figyelmeztetést adnak ki a várható heves esőzések, viharok miatt.

[Varga György/MTI felvételén csákánydoroszlói életkép látható]