1993-ban találták meg orosz tudósok az Ukok hercegnőnek nevezett múmiát Szibériában. A nő 25 éves korában halt meg, az i.e. 5. században. A tetoválásairól már eddig is jelentek meg hírek, de most kiderült, hogy a mellrákja, illetve egy kínzó csontvelő-fertőzése is volt, és kannabiszt használt a fájdalma csillapítására.

Az emlőmirigyek MR-vizsgálata során vettek észre olyan aszimmetriát, amely alapján a nő jobb mellében tumornak kellett lennie. A nő sírkamrájában találtak egy tárolót, amely kannabisszal volt tele – a pazirik kultúra tagjai jól ismerték ezt és más természetes fájdalomcsillapítókat. Ukok hercegnő a folyamatos kínjai miatt rákényszerült a szer fogyasztására.

A nő folyamatosan megváltozott tudatállapota viszont valószínűvé teszi, hogy nem hercegnő, inkább sámán volt. Erre utal az is, hogy súlyos sérülései ellenére – amit az okozhatott, hogy gyenge állapotában leesett egy lóról – sem hagyták magára a törzs tagjai. Ráadásul nem családi sírba temették, hanem egy külön helyre, ezzel szimbolizálva, hogy az összes helyi pazirikhoz tartozott, és erre utalhat az a tény is, hogy a sírjába nem a szokásos egy, hanem három lovat temettek mellé.

via Jezebel, Siberian Times, Raw Story