Másfél méteres, villogó fogú, prémes ragadozók inzultáltak Budapest területén. Nem hagyják békén az embert! - panaszkodott lapunknak a politikus. Nem hittük el, ezért éjszakai expedícióra mentünk vele. Megdöbbentő, de igazat beszélt. Budapest új éjszakai urai a vidrák.

Tessék, már itt is itt vannak - mondja Biró "Csiró" Attila, az M0-és mellett fekvő kilencezres nagyközség alpolgármestere, és karjával a sötétbe bök. Sötét van, de nem vaksötét, így jól látni, hogy a parti fák közül két, a sejtelmes megvilágításban emberméretűnek tűnő élőlény úszik ki a nyílt vízre. "Szórakoznak velem!" - sziszegi Biró, és tényleg. A lények jól láthatóan játszanak. Az egyik egészen lassan siklik előre, miközben a másik olyan tempóban köröz körülötte, mintha néma elektromos motor hajtaná, aztán szétválnak, és összevissza tempóznak, majd kergetni kezdik egymást. Az alpolgármester dühösen dob egyet a horgászbotjával. A csali, egy szó wobbler, vagyis fahal, a csónaktól húsz méterre toccsan a vízre. Az egyik árnyék azonnal felé indul, és métereken át követi. "Ennyire nem félnek?" - kérdezem elszoruló torokkal. "Félnek???" - csúszik a magasba Biró hangja. "Félnek? Ezek kicsinálják az embert! Ha meglátnak, őrült kiváncsiak lesznek, és órákon át zaklatnak.

"Attól se ijednek meg, ha mozogsz?"

"Ne viccelj, az direkt tetszik nekik. És tökre nem ijedősek, sőt."

Horgászhencegésnek hangzik, ezért szeriőz újságróként fact checkelek egy hatalmasat: jó nagy recsegéssel felállok a csónakban és hadonászni kezdek a botommal. Az egyik vidra ezt észreveszi, a reakciója meg az, hogy jó tempóban odaúszik megvizsgálni az érdekes látványt. Két méterről nézem megbűvőlve, innen még a szemét is látom, ő is az enyémet, de végül a smárig sem jutunk, mert megun és lelép egy kőmosott farmeres hülyegyerekkel visszamegy fogózni a spanjával. Pedig annyira cuki állat, hogy a félelmetes fogazata és a halszagú böffentések ellenére vállatam volna még a nyelvespuszit is.

Advertisement

Én teljesen odavagyok, az alpolgármester is, csak más értelemben, mert ahol most vagyunk az még nem a fő vidrás terep, ahol eddig kínozták az óriási halevő emlősök, szóval ezek itt egy másik család tagjai lehetnek.

Tudod egyébként, mekkora egy vidra? Próbáld most elképzelni vizuálisan. Na, pont kétszer akkora, mint amire gondoltál. A hímek farokkal másfél méteresek, jó tömör barna prém borítja őket, éjszaka a látvány olyan, mintha Bede Márton, az ismert búvár-újságíró körözne a felszínen merülés előtt. Csak Bede tutira nem incselkedne ilyen önfeledten az emberrel.

A mi vidráink láthatólag pompásan érzik magukat, jobbra-balra köröznek a vízben, riogatják a bogárinvázió miatt a felszínen locsogó sneciket, és bár híres halvadászok, most láthatólag még csak gyakorolnak, a vérengzés később következik. Odébb is állunk egy házzal, megnézni, hogy a korábbi alpolgármester-zaklatások helyszínén, ami, talán nem véletlenül, a több kilométeres környék legjobb horgászhelye, milyen a vidraszituáció. Pár perces csorgás után megérkezünk és lehorgonyzom a csónakot. Teljes csend, csak az áramlás fodrozza a felszínt és a snecik loccsanak egyet-egyet. Majd olyan zaj jön a hátam mögül, az iszapos part felől, mintha egy náthás részeg ember felébredne az álmából, aztán leesne az emeletes ágy tetejéről. Talányos zaj lenne, ha nem látnám Biró elkomoruló arcát.

"Ők azok?" - kérdezem egy inváziós sci-fi stílusában.

"Ők. Mindenütt ott vannak" - szól vissza Csiró egy összeesküvés-elméletes krimiből.

Advertisement

Ez egy olyan horgászhely, ahol a felgyorsuló vízben rengeteg a kishal, akiket a felszín alatt süllők, harcsák meg balinok várnak. Hát most várhatnak, mert a legjobb rész közepébe egyszer csak beúszik egy minden eddiginél hatalmasabb kanvidra. "Mindenütt ott vannak! Így képtelenség horgászni" teszi le Biró a botját. "Ha el akarod kergetni őket, csak még érdeklődőbbek lesznek és egész este ott lebzselnek a csónaknál és bámulnak" - mondja. "A múltkor már nem bírtam tovább, és az etetőanyagból kis gombócokat gyúrtam, és megdobáltam őket. Na, az tetszett nekik a legjobban, utána végképp nem akartak magamra hagyni." Szégyen, de én nem is tartom olyan borzasztó dolognak, hogy hatalmas, aranyos vadállatokkal játszhat ember a budapesti éjszakában, sőt inkább álomszerűnek hangzik az egész. Én mondjuk, Csiróval ellentétben, több egész nagy halat fogtam az utóbbi pecákon, és nincs rajtam a zsákmányéhség. "

"Mindig kitalálnak valamit. Az a nagy példány legutóbb kimászott ide, három méterre tőlem a kőre, vitt magával egy kazalnyi kagylót, és óriási csatoogással egyenként feltörte őket a kövezésen" - idézi fel a rémes emlékeit, amik egyre jobban tetszenek nekem. A nagy példány, mintha hallaná, újra előkerül, beúszik a pálya közepébe, ahol azzal szórakozik, hogy Mandelbrot-halmaz alakban úszkál összevissza, néha pajkosan ránk néz, és végképp lehetetlenné teszi, hogy bármit is fogjunk.

Hajnal lett közben, a peca kizárt, így kiberregünk a kikötőbe. Csodálatos változás, hogy miközben Tarlós főpolgármester lelkesen küzd az utolsó bel-budapesti természetes Duna-part eldózerolásáért, suttyomban nagy, szőrös, vicces emlősök foglalták el a vizet. Vidáman alszom el, miközben a víz fölé emelkedő szőrös, áramvonalas fejekről ábrándozom. Azt se bánom annyira, ha nem fogok többet halat a Pondróból, ha cserébe minden este ilyen lesz.

[A fenti kép persze csak illusztráció, mert tök sötét volt, így csak a felháborodott alpolgármestert tudtam lefotózni, ezért nem is nagy baj, hogy épp nem tudom leszedni a képeket. Update: végre sikerült. A poszt tetején látható a "Csömör alpolgármestere kiborulva nézi a vidrákat a sötétben" című felvétel]