Gyurcsány jobbkeze szegény felcsúti juhász temetése napján ízléstelen fb-posztban célozgat arra, hogy Váradi Andrást politikai okokból megölhették a TUDJUKKIK.

Én annyira nem hiszem el, hogy az arcátlanságnak és a buta hisztériakeltésnek ennyire ne legyen határa, hogy ezennel befejezem a délelőtti műszakot, és elmegyek kutyát sétáltatni.

Advertisement

Gréczy Zsolt felháborító ocsmánykodása ugyanakkor nem haszontalan, mert ki lehet nyomtatni, be lehet tenni üveg alá egy tárlóba, és ott mutogatni annak, aki később kiváncsi lesz arra, hogy miért lett az elsöprő többségnek elege a magyar a demokrácia első húsz évének MSZP-alapú magyar baloldalából. Ez már nem is árok- hanem Grand Canyon-ásás.

Ennél természetesen az is sokkal ízlésesebb lett volna, ha leírja, hogy "akit Mészáros Lőrinc megöletett", a dolog ezzel a gyáva, összekacsintós, gejl sejtetéssel válik igazán förtelmessé. (Ha az elmúlt napokat búvárharangban töltötted volna: a választás előtti szombaton egy 84 éves sofőr Alcsútdoboz határában elütötte Váradi András felcsúti juhászt, az Együtt helyi polgármesterjelöltjét, aki a földje miatt korábban konfliktusba keveredett Mészáros Lőrinc polgármesterrel, Orbán Viktor házi oligarchájával. Váradi a plakátjait ragasztotta az országút mentén, és a kocsiról leesett létrája miatt lépett ki az útra. Bár a baleset körülményeiről sok minden kiderült, gyilkosság gyanúja pedig fel sem merült, és még a Váradit legjobban ismerő, a nagyközönséggel megismertető Ferenczi Krisztina is egyértelműen balesetről beszélt a népszabadságos nekrológjában, a hisztériakeltésben érdekeltek politikai gyilkosságról kezdtek sutymorogni.)

Természetesen a kommentekben már ugranak is rá, hogy igen, Mészáros Lőrinc ölette meg a juhászt, stb stb. Ez annyira undorító kihasználása egy egyébként is politikai okból népmesei hőssé emelt egyszerű, rendes ember tragikus halálának, hogy arra nincsenek szavaim.

Ezt írta nekünk a linket elküldő X., akinek minden szavával.