London? Berlin? Ugyan már. Magyarországról ennél sokkal izgalmasabb helyekre is lehet emigrálni. Orosz Gábor 25 éves, rádiócsillagász Kagosimában, nyersen eszi a csirkét, és szerdán kitört mögötte a vulkán. Ja, és már nem is Gábornak hívják, hanem 我望瑠-nak.

Egy hónapja költözött ki a hatszázezres Kagosimába, Japán legdélebbi nagyvárosába. A város Kjúsú szigetének déli csücskén van egy öböl partján, az öböl közepe a világ egyik legaktívabb vulkánja, a Szakuradzsima, épp kitört, miközben beszélgettünk. Mint szinte minden nap.

A Szakuradzsima a Kagosimai-öböl közepén

„Az egész pár éve kezdődött, a lényeg, hogy a japán állam sok országgal van kapcsolatban oktatással és kutatással kapcsolatos területeken. Létrehozták a Monbusho ösztöndíjat, amit bárki megpályázhat, akinek van egy diplomája és még nem múlt el 35 éves. Tudjon jól angolul vagy japánul és el tudja adni a kutatási területét” – kezdi Gábor, aki egyébként az öcsém, geodétából lett rádiócsillagász. „Otthon távoli galaxisokkal foglalkoztam, itt pedig születő és haldokló csillagokkal foglalkozom a rádiótartományban.”

Advertisement

Aki olvasta az Astronomy & Astrophysics májusi számát, az találkozhatott is legújabb, Optical-radio positional offsets for active galactic nuclei című tudományos dolgozatával. A dolgozatban kvazárok és szupermasszív fekete lyukak is feltűnnek. „Idén heten nyertük meg ezt az ösztöndíjat, és volt köztük mangafordítótól kezdve vegyészig, politológusig, robotokat kutatókig és csillagászig minden.”

„A másság a pici apróságokban van”

Mit is szoktak mondani Japánról? Drága, furcsa, menő, ilyesmi. Akik jártak már ott, azok azt mondják, igazából nem is olyan drága, nem is olyan furcsa és nem is olyan menő, de nyaralni vagy üzleti útra menni azért egész más, mint évekre kiköltözni.

Advertisement

„A gazdagság abból látszik, hogy minden mennyire drága és hogy eddig, egy hónap után, mennyire biztonságosnak és nyugodtnak tűnnek a mindennapok. A furcsaság nem ebben van, hanem az emberek viselkedésében. Egyszerűen mások, ami nekem érdekes.”

Helyi asztalosműhely bejárata

Gábor egyik első szerzeménye egy bicikli volt. Elmondása alapján Kagosima kellemes éghajlatú, egzotikus Koppenhága, de a biciklis kultúrában azért van egy érdekes csavar: „Itt a bicikliket nem kell lezárni (mindenki biciklivel jár a városban), nem lopják el, mégis érdemes lezárni, de miért? Mert szeretik kölcsönvenni, mivel a nem lezárt bicikli azt jelenti, hogy tessék, nyugodtan használhatod. És ha nem zárod le, akkor nem ellopják, csak kölcsönveszik, majd pár utcával arrébb valószínűleg leparkolják és otthagyják.” És most képzeljük el ezt a gondolatmenetet Magyarországon és próbáljuk megállni a gurgulázó röhögést.

Igaz, hogy a japán lányok hülyén járnak? „Mindenki csoszog, a lányok furcsán járnak (látni kell), a mangaboltokban középkorú emberek állnak a polcok előtt és elmélyülten olvassák a képregényeket. Nekik ez a cuki. Itt ez a fő érv talán az egyetemen, legyél cuki. Ez a szép, elegáns.”

Talán a kedves olvasóban is felmerül a kérdés, hogy vajon cuki-e egy bolondos frizurájú, nagy orrú, magas, európai fiú! „Mondták már nyíltan az arcomba páran, hullámos a hajam, talán azért. Az elég ritkaság itt. Persze én csak egy nagyon pici részét látom a társadalomnak, szóval nem tudom, mindenhol ez van-e.”

Vörösödjenek el helyette is.

Onszenekben a vulkán mellett

Japánban óriási gőzfürdőkultúra van, Gábor az érkezése után néhány nappal már ezt írta SMS-ben: „leparkoltam a biciklim 5cm vulkani hamuba és bemegyek epp egy nyitott onszenbe a tengerparton egy vulkanon!!!!!” Gőzfürdőzni Budapesten is elég jó, hülye, aki meghagyja ezt a remek szórakozást a turistáknak, Gábor pedig mostanra teljesen kiművelte magát a japán onszenek csodás világában is.

Vulkáni hamuban leparkolt biciklik

„Az onszen olyan, mint otthon a Rudas, csak itt még ágyékkötőd sincs. Rengeteg van belőlük. Veszel egy jegyet nevetségesen olcsón (300–400 jen, ami kábé 1000 forint) és kapsz egy kis törölközőt és szappant, ha nincsen (de persze illik magaddal vinni). A közönség 99%-ban japán, eddig a külföldiek mindig mi voltunk. Bemész, levetkőzöl pucérra, ami itt teljesen természetes (vannak közös fürdők nőknek és férfiaknak, ahol nem vagy meztelen, hanem kapsz egy vékony kis lepelszerűséget, amit magadra raksz, de ilyenben még nem voltam). Utána viszed a szappanod, a kis törölköződ, felszedsz a belső bejáratnál egy kis zsámolyt és egy vödröt, és bemész magába az onszenbe, ahol a medencék is vannak. Eddig négy különböző onszenben voltam, ahol mindig egy nagy légtérben volt tíz csap kis tükörrel és külön zuhanyzófejjel, valamint 1–2 nagyon meleg medence, egy közepesen meleg, egy maszírozós, egy elektromos és egy hideg medence, valamint egy szauna, ami néhol száraz, néhol gőz. Aztán egy óra maga a fürdés, ahol a hideg- és melegvizes medencéket váltogatod, utána kimész, letörölközöl, veszel egy üveg tejet 100 jenért a pihenős részen, és miközben megiszod, pihensz, újságot vagy mangát olvasol.”

Advertisement

Az elektromos medencében áram van, az emberek beülnek, és rázatják magukat. Ja, a japánok egyáltalán nem furcsák. De nagyon szeretik a fürdőket, és meglepő módon szőrösek, annyira, hogy így a legfontosabb kérdésre sem kaptam választ. „Sokszor nem is látszik a dús, férfias szőrzet alatt. Vagy éppenhogy, de még nincs nagy mintám. Eddig a medence mellett növő fákkal voltam inkább elfoglalva, vagy hogy mennyire lassul le a pulzusom a hidegvizes medencében.”

I’m American, honey. Our names don’t mean shit.

Gábor kamaszkora óta tanul japánul. „Össze-vissza a középiskola óta, közben sok-sok éves kihagyásokkal. Hobbi volt, talán másfél év tiszta tanulás lehet benne, ha nem számolom, hogy mindig vissza kellett hoznom magam az elfeledett szintre.”

Advertisement

Az utazás előtt időnként parázott azon, hogy semmit nem tud, de ez persze nem igaz. Egy hónap után már kezd belerázódni az élő kjúsúi japánba. „Hét-nyolc év kaotikus nyelvtanulás arra jó, hogy pár hét után kezdem az egyszerű hétköznapi beszédet megérteni (nem a részleteket, csak azt, hogy miről van szó). Ennyi idő kellett, hogy az agyam ráálljon a hangokra. Beszédhez viszont nem nagyon elég az otthoni tanulás, főleg, hogy sokszor nem úgy kell beszélni, ahogy azt megtanulod az órákon. De az viszont nagyon gyorsan jön, mivel muszáj használni, mert az angolt itt kábé senki sem érti meg.”

Japánban nincs aláírás. Az emberek apró, kör alakú pecséttel, inkannal írják alá a nevüket. Ilyet Gábor is kapott érkezése után rögtön, ez van rajta: ガーボル A japán nyelvet többféle írásmóddal írják; vannak a kandzsik, a kínaiból átvett, de japánul kiolvasott írásjelek, és van a két szótagírás, a katakana és a hiragana.

Spontán japán névadó folyamata és végeredménye. Középen Gábor új neve, fentről lefelé: 我望瑠

Advertisement

Kandzsikba nem lehet közvetlenül európai neveket átírni, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen valakinek kandzsis nevet adni. Olyan nevet, ami jelent is valamit. „Amikor idejöttem és csináltattam inkant, akkor hivatalosan katakanával írták át a nevemet. A katakanás pecsétem az én hivatalos énem itt. Viszont múlt héten, amikor egyetemista srácokkal beszélgettünk péntek délután, és kandzsikra terelődött a szó, akkor mindenki elkezdte felírni a fehér táblára a kedvenc kandzsijait. Kérdezték, hogy nekem mi a nevem kandzsikkal, mondtam, hogy őőő, én Európából jöttem, nincsen. Eeee? Az hogy lehet, még nem találtam ki valamit? Akkor csinálunk.”

A végeredmény 我望瑠 lett, amit gabórunak kell olvasni, és egy csomó mindent jelent. „Kábé annyi, hogy »Én vágyom drágakövekre«, vagy »szép dolgokra«. Ezen felül a második kandzsi a »teleszkóp« szó első kandzsija, ami pont passzol is, mivel rádiócsillagász vagyok és rádióantennákat használok. Az első az »én« szó valami ritkább kandzsija, az utolsó pedig a lapis lazuli első kandzsija, elég ritka mindegyik. A japánok a keresztneveket így adják, bírjon valami jelentéssel. Keresnek valami szép ritka kandzsit, ami jelent valamit, és ráhúznak valami olvasatot. A hivatalos nevem az, ahogy a polgármesteri hivatalban megnézte a nő a nevem latin betűkkel és átírta katakanákra. De nem igazán érdekli őket, mert a Gábor annyira hihetetlenül ritka, szerintem egész Kagosima prefektúrában vagy az egész szigeten az egyedüli Gábor lehetek.”

A teleszkóp szó három írásjele egyébként ezt jelenti: a távolba vágyás tükre. Hát nem csodálatos?

„Ez is csak egy pici része a világnak”

„Évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy külföldre költözöm, mostanra sikerült megvalósítanom. Semmi köze nincs a jelenlegi dolgokhoz otthon. A legnagyobb akadálya eddig az volt, hogy időigényes megírni egy komoly jelentkezést.”

A természet Kagosima környékén

Gábor korábban is élt már külföldön, öt és 16 évesen, 1–1 évig Amerikában. „Sokáig csak az volt a cél, hogy külföldre költözzek. Sokat gondolkoztam mostanában, hogy miért pont Japán, de még nem találtam meg rá a választ. Talán hogy a nyelvtanulásba ölt idő ne menjen kárba, vagy vonz a kultúra egzotikussága. Szakmailag szuper hely, de egyelőre sajnos nem tudom teljesen kihasználni a nyelvi gátak miatt. Tehát ha pusztán szakmai döntés lett volna, akkor Németország, Anglia, Amerika jobb lett volna. De ugye utána ott van, hogy mégiscsak egy olyan városban lakhatok, ahol minden nap egy aktív vulkán füstölög, ahol minden picit más, ahol elképesztő kaják vannak, és télen hat fok a leghidegebb (és ha mégis hó kell, akkor felülök egy Sinkanszenre és pár óra alatt a hegyekben vagyok).”

Advertisement

Jó kaja, pompás táj, állami ösztöndíj, jó egyetem. De persze nem ez a végállomás. „Nem hiszem, hogy örökre itt maradok. Nem akarok egy helyen maradni. Más ez nagyon, mint Európa, de ez is csak egy pici része a világnak. Visszamennék Magyarországra is. Nagyon kevesen csinálják azt otthon, amit én, de ők nemzetközileg jól ismertek. Persze nem lehet Japánnal összehasonlítani, ahol három nagyságrenddel több pénz van erre (inkább még több), ezért csoportszinten nem vagyunk ott, de egyéni szinten mindenképpen. De ha felajánlanak egy helyet Új-Zélandon, vagy bárhol, akkor azért annyira nem fogok hazasietni. Remélem négy év elég lesz ahhoz, hogy körbeutazzam Japánt, és a pár helyet, ami közel van. Egyelőre megijeszt a nyelv, de ha belejövök, talán másképp fogok gondolkozni.”

Egy adag csirkeszasimi

Gábornak itt le kellett lépnie. Hogy a kagosimai specialitást, a nyersen felszolgált csirkét vacsorázza, vagy tintahallal töltött takojaki-gombócokat, vagy disznóhúsos ráment, vagy esetleg indiait egy pakisztáni lánnyal, arra már nem emlékszem. De azért ne gondolják, hogy az élete fenékig tejfel. Nyáron megfordul a szélirány, a Csendes-óceán felől fúj, és ráviszi a folyton kitörő Szakuradzsima fekete hamuját a városra. Ha kint felejti a mosott ruhát a teraszán, minden csupa dzsuva lesz.

Advertisement

Na de milyenek a csajok? Van azért rendesen megsütött csirke is? És hány jen egy koszos bugyi az automatából? Ha szeretnél kérdezni Gábortól, itt lesz a kommentekben a következő egy órában, szabadon lehet zaklatni! Köszönjük mindenkinek a kérdéseket!