Kiutasították a Bloodhound Ganget Oroszországból, de a reptéren még bőrfejúek is megrohamozták és megverték őket. Ukrajnában ugyanis nem bírtak ellenállani az adódó poénnak, és a basszusgitáros megggyalázta az orosz zászlót.

Jared Hasselhoff ogyesszai koncertjük közben bedugta az orosz zászlót a gatyájába, úgy tett, mint aki kitörli vele, majd megkérte a közönséget, hogy ne árulják el Putyinnak. A probléma igazából a poén időzítésével, esetleg a földrajzi ismereteikkel volt, a turné Ukrajna után ugyanis Oroszországban folytatódott, és ha Putyin nem is, Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter mindenképp megtudta a dolgot. Twitteren ugyanis idiótáknak nevezte a valóban idiótákból álló együttes tagjait - mindta le iszákosdrogosozta volna a Rolling Stonest - és megírta, hogy már pakolnak, és nem léphetnek föl Kubanyban. Nem is léphettek fel, de a reptéren előbb paradicsommal és tojással dobálták meg őket, majd átélhették a helyi betyársereg, a magukat kozákoknak nevező bőrfejűek rohamát is. A támadók nem voltak sokan - 3-5-öt ír a legtöbb beszámoló, de meglepték a zenészeket. A céljuk az voit, hogy egy amerikai zászlóval megfojtsák Jared Hasselhoffot, de ez végül nem sikerült. Hasselhoff előtte azt nyilatkozta, hogy náluk az a szokás, hogy ha a közönség bármit feldob a színpadra, azt ő bedugja a gatyájába, és az orosz zászlóval is csak ennyi történt.

Advertisement

A Bloodhound Gang az az együttes, akinek mindenki a Bad Touch című számát ismeri,

pedig minden egyes számuk tökéletes még a lassúak is!

[via gawker]