Elég nagyot megy a Böcskei “Baloldali” Balázzsal és Békés “Jobber” Mártonnal készült indexes interjú, amiben elmondják, mi a baj a mai Budapesttel.

Ha nem akarod végigolvasni, akkor képzeld el az elpusztíthatatlan “amikor mi voltunk gyerekek, reggeltől estig a grundon rúgtuk a bőrt, és nem a tévét/monitort/stb. bámultuk” jellegű kinyilatkoztatások entellektüel kiadását.

A kulcsidézet nyilvánvalóan ez:

Kezdünk úgy beszélni a 10-15 évvel ezelőtti dolgokról, mintha a paleolitikumban lettek volna. Amikor 2001-ben Pestre kerültem, még nem QR kódok voltak, üldögélés volt, beszélgetés, egy csomószor meg csak kussolás volt. Maga a bulinegyed, ami sokunkat kiszorított a belvárosból, egy pár évvel ezelőtti fejlemény.

Bárhogyan is próbálok visszaemlékezni, egyszerűen nem tudok érveket felhozni amellett, hogy az ezredfordulós Budapest jobb hely lett volna a mostaninál. Pedig nekem is zártak be kedvelt helyeim (a Platán kinyírásáért egyszer valaki felelni fog!), nem is utáltam fiatalnak lenni itt, de hogy az egy jobb város lett volna? Soha. Más volt, az igaz, de nem jobb.

Advertisement

A vicc az, hogy az idősebbek már akkor is nosztalgiáztak, hogy bezzeg tíz éve minden jobb volt, mennyi legendás hely volt a városban a Tilos az Á-tól meg a Fekete Lyuktól kezdve a Night Oilig és a Rockokóig, most meg semmi sincs. Pedig akkor hol volt még a Foursquare meg az Instagram?!

Nem muszáj érteni vagy szeretni a mai Budapestet, de annyi érvet tudnék felsorolni amellett, hogy miért jobb ebben a városban élni most, mint 2001-ben, hogy ezek bőven kárpótolnak a Fröccsteraszért, a Gozsduban tolakodó legénybúcsús britekért, meg a telefonjukat nyomkodó fiatalokért. A tablettás bort és vizezett sört áruló krimók bezárásáról nem is beszélve.

Komolyan jó lenne keresni egy hasonló hangvételű dühöngést 1894-ből, hogy mégis milyen alapon rombolják le a Józsefváros egyszintes, hangulatos házait a várostól teljesen idegen Nagykörút miatt. Érted, lóvasút és villamos ott, ahol egykor gróf Széchenyi István hintaja járt!