Lelépett az űrhajós, véget ért az űrprogram

2008-ban járt először dél-koreai az űrben, és úgy tűnik, egy ideig utoljára is. I Szojon, az ország egyetlen űrhajósa, tegnap felmondott. A buli 28 millió dollárba került, de nem a tudományos munkáért érte meg.

A dél-koreai űrprogram 2006-ban indult, elég egyszerűen. A koreai űrkutatási intézet vásárolt egy helyet egy Szojuzon, erre lehetett jelentkezni. A 36 ezres mezőnyt egy férfira és egy nőre szűkítették, első körben a férfi, Ko Szan lett a győztes. Mégsem ő lett Dél-Korea első űrhajósa, mert Bajnokur valami biztonsági protokoll megsértése miatt hazaküldte, így a nő, I Szojon ment. A 29 éves mérnök 2008. április 8-án repült az űrbe, a Szojuz TMA–12 fedélzetén.

I tíz napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol az ott megszokott, általános iskolás kísérleteket végezte. Vitt magával muslicákat, vitt magával egy spéci Samsung fényképezőgépet, amivel tudományos szelfiket készített, és természetesen vitt magával űrkimcsit is. Április 19-én jött vissza az űrből, a Szojuz TMA–11-en.

Személyes okokra hivatkozva I tegnap jelentette be, hogy visszavonul, ami egyben a dél-koreai emberes űrrepülés végét is jelenti. A repülésére költött 28 millió dollár azonban nem volt teljesen űrbe szórt pénz. Még ha véletlenül alakult is így, a nyomasztóan hímsoviniszta Dél-Koreában elég fontos üzenet, hogy egy ilyen drága és felelősségteljes munkát végül egy nő végzett el.

Forrás: Quartz