Azt hallani mindenhonnan, hogy G. Fodor Gábor politikai gondolkodó többet kapott az arcára az övéitől a narancsos interjú miatt, mint Szily, amikor libalevesezett egy ártalmatlant Deutsch Tamással. Lehet benne valami, hiszen ma kitett az internetre egy Wermer András-os posztot.

Azt írja: aki dühös amiatt, hogy elárulta, a polgár – az ezredforduló fideszes főkifejezése – semmilyen tartalommal sem bírt, csak politikai termék volt, az forduljon a kifogásaival Wermer Andráshoz, a kormánypárt egykori vezérstratégájához. Ez nem lenne egyszerű, hiszen Habony Árpád – nála sokkal kevésbé irritáló – elődje elég fiatalon elhunyt. Még szerencse, hogy kéznél van egy ufis interjú, amiben ezt mondja Wermer (és ezt idézi GFG):

A győzelemnek nincs kulcsa. Ez nem így megy. Napóleon győzelmének mi volt a kulcsa? Nem volt ilyen – legfeljebb egy jókora kulcscsomó. Mindenképpen kell egy hosszú időn át követhető, alkalmas stratégia. A polgár egy ilyen gondolat volt: polgár az, aki polgár akar lenni. Ha nem teszik tönkre, továbbra is követhető lett volna.

Két dolgot szeretnék jelezni. Az egyik: meglepett, hogy GFG-t ennyire ütik az őszinteségéért. Amiket elmondott abban az interjúban, azok evidenciák. Régi evidenciák. A pártoknak a mai magyar valóságban nincsenek elveik. A többségüknek tuti nincsenek, talán két kivétel van, a Jobbik (bár bennük komolyan kételkedem) és az LMP (bennük kevésbé kételkedem, de ez a személyes preferenciák miatt is van, és külön kérdés, hogy ezek mennyit érnek). A maradékot az különbözteti meg, hogy hogy viszonyulnak Orbán Viktorhoz. Bírják-e, elfogadják-e, szeretik-e, gyűlölik-e. Egy példával: mindezt jól mutatja az oroszokhoz és a Vlagyimir Illiberálovicshoz való viszony. Amikor szeretni kell őt és őket (kormányon), akkor szeretik, amikor gyűlölni (ellenzékben), gyűlölik. Jaja, egyszerűsítettem, de én sem örülök annak, hogy csak alig-alig.

Advertisement

Ezzel vissza is érkeztünk 1998-ba. Egészen határozottan állítom: az akkori választások eredménye közel sem csak a polgári Magyarország feltalálásán múlott. Kurvára nem. Ez is benne volt, de nagyon-nagyon kevés lett volna önmagában. Kellett hozzá:

  • hogy Horn Gyula elkúrja. A miniszterelnök a felmérések eredményei nyomán talán még biztosabb volt és lehetett a győzelmében, mint 2002-ben Orbán Viktor (és Kövér László), és olyan dolgokat engedett meg magának (pl. a bősnagymarosos bakit), amiket nem szabadott volna. A kevélység sok jót nem hoz a politikában.
  • hogy a Fidesz maga is elhiggye és a híveivel is elhitesse, meg lehet nyerni a választásokat. Ez csak az utolsó napokban sikerült. Kipattant akkor a fejekből néhány isteni szikra, így pl. a hétszázalékos gazdasági növekedés abszurd matolcsysta ígérete: mindenki tudta, hogy nem lesz ilyen, nem lehet ennyi, de miután a Fidesz bedobta, elérte vele, hogy a kormányoldal ne a saját üzeneteit és egyébként létező eredményeit sulykolja, hanem riválisa állításait cáfolja. 24 órában. Az MSZP–SZDSZ duó mindent megtett, hogy egy-két hónappal azelőtt még jelentéktelennek tűnő ellenfelét maga mellé emelje.
  • hogy a Fidesz minden korábbinál – és minden későbbinél – szélesebb koalíciót építsen fel maga körül, előbb az első, de pláne a második forduló előtt. A Fidesz maga is elég széles volt akkor, az első ciklus legbambább emdéefeseitől egészen Tölgyessy Péterig terjedt, tehát meg tudta szólítani a jobbosok nem kis részét éppúgy, mint az SZDSZ-ből kiábrándult liberális közepet. Így is bukták az első kört 32:28-ra, viszont meglépték azt, amit előtte senki sem hitt volna, de utóbb mindenki elfogadott: megállapodást kötöttek Torgyán József Független Kisgazdapártjával, aki 82 jelöltje lépett vissza, nélkülük képtelenség lett volna fordítani. A kormánykoalíció utána már adta magát.

Elsőre ennyi, ami eszembe jut. Praktikusan mind a három egyenként többet ér, mint hogy polgár az, aki polgár akar lenni. A legtöbben azt sem tudták, mi az, de misztikus erő biztosan nem volt benne. A legtöbben – akik elsőre a Fideszre, másodjára a kisgazdákkal kibővített koalícióra szavaztak – azt akarták, hogy az MSZP–SZDSZ páros menjen a pokolba.

Advertisement

Ahogy írtam feljebb, a Fidesz 1998-ban elérte, hogy a kormánykoalíció maga mellé emelje. A jelenlegi ellenzék hosszú-hosszú évek óta képtelen elérni, hogy a Fidesz hasonló hibát kövessen el. Ez soha nem is fog bekövetkezni. Az viszont megtörténhet – nem is vagyunk olyan távol tőle –, hogy Orbán Viktort és doktrínáját tényleg tömegek gyűlöljék. Nos, ha ez megtörténik, akkor kellene lennie a színen olyan erőnek, aki képes elhitetni a szavazóival – mint 17 éve a Fidesz az övéivel –, hogy van benne kraft, tehetség és tudás. Ennek semmi jelét nem látom. És ez az, amin önmagában egyetlen üzenet, szlogen vagy kifejezés – még ha van is olyan erős, mint amilyen állítólag a polgár volt – sem fog segíteni soha a büdös életben.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI