Ha minden jól megy, ezentúl rendszeresen lesznek a Cinken ilyen kis történelmi anekdoták. Mégpedig Csunderlik Péter, a Page Not Found blog egyik fele jóvoltából. Ez itt most mindenképpen az első, a többit pedig majd meglátjuk, ha megérjük.

"Tehet-e ilyet olyan párt, amely lopott pénzen, defraudált módon jutott be a parlamentbe?" Ez a mondat vezetett a pont ma 164 éve született Lukács László magyar miniszterelnök lemondásához. A parlamentben felszólaló felháborodott Désy Zoltán ellenzéki képviselő az 1910-es évekbeli, ám azóta sem sokat tisztuló zavaros pártfinanszírozásra reflektált a nevezetes mondattal, amelyet a kormányzó Tisza-pártnak, a Nemzeti Munkapártnak – az 1906-ban feloszlatott, és egy kivételével valamennyi dualizmus kori választást megnyerő Szabadelvű Párt utódjának – címzett. Azt nem tudjuk, hogy amolyan függetlenségi Szanyi Tiborként Désy megtámogatta-e mondanivalóját középső ujjának felmutatásával. Akár még el is képzelhető a nonverbális aktus a huj-huj mellett, hiszen nem sokkal később Désy padtársa, Kovács Gyula képviselő rálőtt a házelnök Tisza Istvánra, a célt tévesztett lövéssel nyomot hagyva a pulpituson, emlékéül annak a periódusnak, amelyet "a dualizmus válságának elmélyüléseként" rögzít a történettudomány.

Advertisement

1912 áprilisában alakult meg az 52 éves Lukács László nemzeti munkapárti kormánya, amely a magyar történelemben szinte példátlanul korrupciós ügybe bukott bele.

A lavinát a pénzlopás vádjával mint törött üveggel hadonászó mondat indította el. És az, hogy a lánglelkű Désy nem állt le: öt hónappal később, 1912 szeptemberében egyenesen "Európa legnagyobb panamistájának" – vagyis korrupt politikusának – nevezte a ma születésnapos Lukács László miniszterelnököt. Egy Steven Seagal-filmben a történet úgy folytatódott volna, hogy előbb-utóbb tökön lőnek valakit, és az fehér fürdőköntösben elvérzik, mint Lassalle, ám a Désy–Lukács-ügy ehelyett a bíróságra került. Lukács László miniszterelnök ugyanis utasította a királyi ügyészt – a korabeli Polt Pétert –, menten indítson Désy ellen rágalmazási pert!

Désy védelmét Vázsonyi Vilmos, a terézvárosi ügyvéd és polgári demokrata politikus látta el, mégpedig oly kitűnően, hogy csakhamar kiderült: a megelőző választás előtt Lukács László valóban megegyezett titokban a Magyar Bank igazgatójával, hogy a Nemzeti Munkapárt választási kortesköltségeire – vagyis afféle kampánykörutakra – adjon négy és fél millió koronát. (Tízezer koronával akkoriban már milliomosnak számított valaki.) A kampánypénzért cserébe Lukács kedvező állami szerződéseket, szubvenciókat kínált a Magyar Banknak kormányra kerülése esetén.

Advertisement

Az ugyan nem derült ki, hogy ki finanszírozta a CÖF-öt, de 1913. június 3-án a bíróság ítéletet hozott: felmentette Désy Zoltánt a rágalmazás vádja alól, ami egyben azt is jelentette, hogy bebizonyosodott: Lukács László valóban panamista – ha nem is a legnagyobb Európában.

Emiatt 1913. június 10-én a miniszterelnök lemondott.

Szép történet. Azt is megmutatja, miért bassza a politikusok csőrét a bírói függetlenség.