Március elejére várható, hogy önszerveződő pesti harmadikosok elfoglaljanak néhány folyosót, és kormányellenes feliratokat írjanak a táblákra. Aztán sorban jönnek a játszóházak, a csúszdaparkokbalra tolódnak, tizenötödikén pedig a Radikális Felsősök kisebb csoportja köpőcsővel támad a Múzeum-kerti kormányzati ünnepség szónokaira, és mire kivirágzik az akác, blokád alatt lesznek a tornatermek meg az óvodai kisvécék. Balogh Zoltán személyi védelmét kénytelenek lesznek megerősíteni, miután szakadár középső csoportosok lekváros buktát tömnek a szolgálati autójának kipufogójába. Nyárra már ismerni fogjuk az ÁlHa és OviHa legtöbbet nyilatkozó képviselőit, és isten ne adja, hogy a következő, forró őszön lángba boruljon pár általános iskolai büfé. Az azonban szinte borítékolható, hogy a késő őszi játszótérfoglalásokon már nem lesz olyan jámbor a hangulat, mint a HaHa mostani rendezvényein, amit jó pár csúszda meg fog emlegetni. 

Saját testemmel fogom ezentúl megvédeni a kormányt, ilyen jó humorérzékkel bíró csapat ugyanis még sosem irányította a magyarság sorsát. Pedig volt itt szenilis Antall-kormány, dobtáras Horn-féle meg balfácán medgyessysta. De az talán még egy Für Lajos-Szekeres Imre- Medgyessy Péter-agytrösztnek sem jutott volna eszébe, hogy ha Hoffmann Rózsának már sikerült lerombolnia a felsőoktatást, kompromisszumos húzásként az általános iskolák teljhatalmú urává tegyék. Egyelőre el sem tudom képzelni, hogy mi lesz, ha Hoffmannak már nem kell szétapróznia magát, és teljes szellemi energiáját kizárólag a közoktatásnak tudja szentelni, de a tippjeim körülbelül a fenti mezőben mozognak. Ami egyet jelent. Eddig is jól szórakoztunk, ezután még jobban fogunk. Aki pedig szereti ócsárolni a kormány teljesítményét, próbálja meg utánuk csinálni, és három éven át egyenletes színvonalon szórakoztatni. Na ugye, kedves fotelhoffmannok, kommentelni könnyű, de rögtön más a buli, ha tényleg teljesíteni kell.