"Elrabolták a Bálintot" - mondta Zsófi a telefonba kedden délután hat után valamivel, aztán elsírta magát. Alant annak az öt-hat órának a krónikája következik, amit együtt töltöttünk a konyhaasztalunknál, megtapasztalva azt, hogy milyen az, amikor az ember egyszer csak belekerül egy tipikus, Irakban vagy Afganisztánban játszódó hollywoodi filmbe. Azzal a különbséggel, hogy Szlankó Bálint haditudósítót, a barátunkat közben egy rakás, ki tudja mennyire elmebeteg fegyveres tényleg fogva tartotta. Vagy talán már meg is ölte.

Nem arról fogok írni, hogy mi történt Aleppóban Bálinttal, aki tévés fronttudósítást ment forgatni oda, mert majd megírja ő. Hanem arról, hogy milyen volt átélni egy ilyen felfoghatatlan dolgot a partvonalról, egy egészen picit belelátva abba, hogy zajlanak azok a sztorik, amikből a végén háborús film, Pulitzer-nyertes riportkönyv, örökre megoldatlan eltűnési ügy vagy temetés lesz. 

Beszélgetni jött volna hozzánk Zsófi, aki civilben az Index főszerkesztője, a barátom, és amióta decemberben eljöttem a laptól, nem túl sokszor találkoztunk. Ehhez képest a telefonban hallott hírtől kábultan nyitottam neki ajtót. Beletartott egy negyedórába, míg ő képes volt beszélni, én meg képes lettem kérdezni. 

Advertisement

Nem sokkal előtte tudta meg a húgától, hogy Bálintot pár másik riporterrel együtt napközben elrabolták Aleppóban. Ezután Jonathan, egy kanadai újságíró hívta Szudánból, és elmesélt pár részletet az emberrablásról, amiket a helyszínen tartózkodó informátoraitól szedett össze. Igazából nem sok mindent lehetett tudni, kezdve azzal, hogy kik voltak: kormánypártiak vagy ellenzékiek, katonák, lázadók vagy vallási fanatikusok. Se azt, hogy mit akarnak. Csak annyit, hogy fegyveresek megállították az őket szállító autót, mindenkit kiparancsoltak, beültették őket egy másik kocsiba és elhajtottak.  És jó sokan voltak.

Zsófi akkorra már felhívta a Bálint által korábban ilyen esetekre megadott embert, a Külügyminisztérium egyik vezetőjét. És Bálint családja is bevetette magát, a TEk-től kezdve több elképzelhető illetékest is riasztva.

Zsófi azt is elmesélte, hogy Bálint, és a többi riporter egyik helyi kontaktja egy médiaközpontot üzemeltető fickó, Abdullah. A médiaközpont egy olyan helyiséget jelentett, ahol volt internet, és közel volt a frontvonalhoz. Zsófi telefonálgatott és közben a Facebookon keresgéltük Abdullahot és egy helyi újság oldalát. Az utóbbin volt egy poszt az emberrablásról, az újságírók nevének említése nélkül. Azt írták, Abdullah beszámolójára hivatkozva, hogy a frontvonal közelében egy utcában egy kocsi az újságírók autója elé hajtott, kiparancsolták és elhurcolták őket. Ali azt mondta, hogy megállás nélkül keresi őket, míg ki nem sikerül szabadítania a riportereket. 

Advertisement

Az jól hangzott, hogy erőszakról, lövéskről egy szó sem volt sztoriban, arról meg főleg nem, hogy kormánykatonák lettek volna a tettesek. Azzal a megszorítással hangzott jól persze, hogy fogalmunk sem volt, igazából ki írta a bejegyzést és milyen szándékkal.

Az egész szituáció szédítően szürreális volt. Itt ülünk egy rózsadombi konyhában Facebookozva, miközben Bálint rabságban van, és miközben a titkos magyar diplomácia gépezete már némán dübörög a háttérben. Na de tényleg dübörög-e, és ha egyáltalán, akkor mi történhet ilyenkor? Hívják a NATO-t vagy amerikaiakat? Ügynökök veszik az adást Bejrútban és Damaszkuszban, majd autóba ülnek? Vannak egyáltalán ügynökök? Valaki egy vezérlőteremben Aleppó egy bizonyos körzetére zoomol egy műhold kamerájával? Nem tűnt valószínűnek. És mi történik, ha sikerül felvenni a kapcsolatot az emberrablókkal? El sem tudtam képzelni.

De valaminek mégis történnie kellett a háttérben. Egy-két telefonból úgy tűnt, hogy tényleg akcióba léptek az illetékesek. Mégis világos volt, hogy a helyszínen kavargó, rendkívül segítőkész riportereknél és a titokzatos, de egyre rokonszenvesebbnek tűnő Abdullahnál jobb információforrásunk nem lesz, a következő órákban semmiképp. A nemzetközi tudósítócsapat szolidaritása lenyűgöző volt. Onnantól, hogy megtudták a hírt, Szudántól Aleppón át a török határvidékig egy csomó helyen egy rakás ember lépett akcióba, kezdett telefonálni és hírmorzsákat gyűjteni.

Innentől kezdve folyamatosan frissítgattük a két Facebook-oldalt és figyeltük, van-e új poszt vagy komment. A legkisebb megjegyzésnek is nagy jelentősége lehetett, hiszen a profilok nézegetése alapján valószínűnek tűnt, hogy a kommentelőknek legalább egy része ott van Aleppóban. Arab nyelvű szövegek online fordítása élet-halál helyzetben igazi minőségi szórakozás! 

Amikor az ember szeme előtt az pörög, hogy a barátját talán éppen puskatussal veri valami elmebajos, nagyszerű feszültségoldás azon morfondírozni, hogy mire gondolhatott annak a kommentnek a szerzője, hogy

NET you want to a world appreciates the Xu pursuant to equal Lanoux what end is interested in what I see people متلك pursuant to redeem himself for the revolution and of human beings God protects you, Oh خيى

Úgy tűnt, hogy a szír Facebook-stílus a legkiélezettebb helyzetekben is isten kegyelmességének végtelen ismételgetését követeli meg a beszélgetőktől. Mint valaki székely vicc, amiben allahoznak.

May God God bring relief God along Palk بيلتقو our people if He wills.

If He wills. Lord, sustainer بتلاقيون ويرجعو safely

Abdullah egyszer csak kirakott egy új posztot, miközben a korábbiakból világos volt, hogy éppen Bálintékat keresi. Remegő kézzel nyomtam a "see translation" linkre:

Yaaaaaaaaarbi up msaibi hallmsibh your kindness, Lord, help me lalakin

Nem hangzott túl megnyugtatóan, de semmi baj, a Google fordítója majd mindent megvilágosít. És tényleg egyből jobban hagzott az, hogy 

Lord for your kindness and helped me to Alaqan

De azért nem mondanám, hogy kristálytiszta volt a mondat jelentése, így kerestem egy másik arab-angol onliner szótárt, a Babylont, ahol már úgy hangzott a bejegyzés, hogy

Oh Lord helped me لطفك لالاقين

Mindennél idegőrlőbb volt, hogy miután egyszer-egyszer megsűrűsödtek a kommentek és bejegyzések, hirtelen csönd lett és hosszú negyedórákig nem történt semmi. Persze ahhoz képest, hogy Zsófi olyan tudósítókról mesélt sztorikat, akik a szír polgárháború alatt tűntek el, és több hónapja semmi hír róluk, ez itt szinte egy indexes percről percrével felérő közvetítés volt.

Advertisement

Talán egy Törökországban tartózkodó riportertől jött a hír, hogy Bálint kamerája állítólag megmaradt, rajta a támadás elejét rögzítő felvételekkel. Volt, aki úgy tudta, hogy több ellenzéki milícia, köztük egy  iszlamista is keresi az elrabolt újságírókat.

Aztán már a ritkánál is ritkábbak lettek a hírek. Egy óra is eltelt poszt vagy hívás nélkül, Zsófi meg mondta, hogy hazamegy lefeküdni,  amikor csöngött a telefonja. Miközben a hívót hallgatta, ráfrissítettem Abdullah oldalára, így szinte egyszerre tudtuk meg a hírt, amitől igazán kerek lett ez a Facebook-túltengéses este, miszerint mind kiszabadultak, jól vannak, a fegyveresek mindenüket, még a cipőjüket meg a kabátjukat is elszedték, aztán, 12 óra fogvatartás után kirakták őket az utcán.

Szédülten öleltük meg egymást Zsófival, gondolom neki se volt ennyire szürreális élménye az életben. Nem sokkal azután, hogy elment, éppen a feszültségoldó cigarettámat szívtam, amikor pittyegett a telefonom. Bálint volt az a Facebook-cseten, egyenesen a legnagyobb ellenzéki csoport főhadiszállásáról. Mesélt egy kicsit arról, milyen volt az emberrablás - de ezt nyilván nem fogom elspoilerezni - meg arról, hogy tök jó helyen vannak, ahol még műholdtévé is van. Mondtam neki, hogy keressen Family Guyt, aztán ágyba szédültem, miközben ő még az adrenalinfröccsöt élvezte a Liwa al Tawheed főhadiszállásán. 

Advertisement

Hát ilyen volt belekerülni egy akciófilmbe, aminek ráadásul egészen hihetetlenül jó vége lett. Olyan alapdolgokat még mindig nem lehet tudni - és talán sohasem derülnek ki - hogy az emberrablók tényleg sima bűnözők voltak-e, vagy egészen mások. Sem azt, hogy végül is a magyar titkos diplomáciának, a helyszínen segédkező riportercsapatnak vagy a vakszerencsének volt-e köszönhető a gyors kiszabadulásuk. A lényeg az, hogy Bálinték biztonságban eljutottak Törökországba, sőt mire ezt olvasod, talán már haza is ért.